Történetek

A lakatlan szigeten

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Õt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörõdve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyû dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belõle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörõdött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
"Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tõlem?" - kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy õ ott van.
"Abból a nagy füstbõl, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan idõszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De ha hitünk erõs Istenben és hozzá fordulunk, minden negatív történésre lesz egy pozitív válasza!
(ismeretlen szerzõ)

Ami pénzért nem megvehetõ

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségrõl, gyerekekrõl, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az, az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az idõt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.

A másik ágyon fekvõ embert egy idõ után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta õket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós ékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítõ részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvõ behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetrõl beszélt.
Bár a folyton fekvõ ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte õket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülõ nõvér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belsõ ágyon fekvõ beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.
A nõvér szívesen segített, kényelembe helyezve õt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tûzfalra néz.
Megkérdezte a nõvért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nõvér elárulta, hogy az ,az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínûleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,
nem törõdve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük õket,
de ha derûnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
(ismeretlen)

Ördög és Angyal

Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A jó Isten így szólt hozzájuk:
- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek?
A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is!
- Csakhogy nem olyan egyszerû a dolog - folytatta a jó Isten - Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie.
Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem - kiáltották - Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? - kérdezte az Isten.
Ekkor elõlépett egy selymes fürtû, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt:
- Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott:
- Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje õt. Nosza több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott:
- Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod - felelte az ördög.
Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt:
- Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. - felelte az angyal.
Az ördög erre elengedte és nem verte tovább. Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezõn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. - mondta az ördög és köveket hajigált feléjük.
Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind õt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy - bosszankodott az ördög. - talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy õket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem - felelte szelíden az angyal.


folytatása a következõben

folytatása az elõzõnek

Az ördög erre fölhagyott a kõdobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülõ bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki - könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett.
-Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az esõ. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az esõ elõl. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltûrjek és megbocsássak. - felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott:
- Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé.
De már késõ volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körül fogták az angyal és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt nem engedte õt bántani. A többi persze nevette õt.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! - mondták neki.
- Nem megyek! - felelte az ördög - Soha többé nem bántom õket.
- Tépd le a rózsatõ hasadó bimbócskáit! - küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! - válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellõl.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy õt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltûnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit õ
váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.
/ismeretlen szerzõ/

Fekete - fehér

Ez a jelenet a British Airways London-Johannesburg közötti járatán történt meg.

Egy ötvenes fehér asszony egy fekete mellett ül. Láthatóan nagyon zaklatott, hívja a stewardesst.
A légikisasszony kérdezi:
Mi a probléma, Asszonyom?
A fehér nõ: talán nem látja?
Egy fekete mellé ültetett engem.
Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm.
Adjon nekem egy másik ülést. Kérem.
A légikisasszony: Nyugodjon meg, a gépen majdnem minden ülés foglalt.
Megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elmegy és néhány perccel késõbb visszajön. Asszonyom, mint ahogy gondoltam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és õ megerõsítette, hogy a bussiness classon sincs több hely.
Van azonban egy hely az elsõ osztályon.
Mielõtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetne, a légikisasszony folytatja: a mi légitársaságunknál egyáltalán nem szokás, hogy egy turista osztályon ülõ utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az elsõ osztályra de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön.
A légikisasszony a feketéhez fordul: Nos, kérem Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, mivel az elsõ osztályon a szabad hely Önre vár.
A körülöttük levõ utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak.
(szerzõje ismeretlen)

Nálatok milyen a kerítés

Volt egyszer egy fiú, akinek rossz természete volt.
Az apja adott neki egy zsákot tele szögekkel, és azt mondta neki, hogy minden alkalommal, ha valakivel szemben elveszti a türelmét, egy szöget kell a kerítésbe vernie.

Az elsõ nap 37 szöget vert a kerítésbe a fiú. A következõ hetekben azonban megtanult magán uralkodni. A szögek száma egyre kevesebb lett. Rájött, hogy egy szöget beverni sokkal fáradságosabb, mint uralkodni magán.

Végre elérkezett az a nap is, amikor a fiúnak egyáltalán nem kellett szöget beverni. Ekkor oda ment ez apjához, és elmondta neki. Az apja erre azt mondta, hogy akkor minden nap húzzon ki egy szöget a kerítésbõl, amikor sikerült magán uralkodnia. A fiú nemsokára elmondhatta azt is az apjának, hogy az összes szöget kihúzta a kerítésbõl.

Az apa ekkor odavitte a kerítéshez a fiát, és azt mondta neki:- Fiam, jól viselkedtél, de nézd meg, hogy néz ki most a kerítés. Tele van lyukakkal. Ez a kerítés már soha sem lesz olyan, mint korábban.

Hogyha valakivel veszekszel és valami gonoszat, rosszat mondasz neki, akkor ugyanilyen sebet ejtesz rajta, mint ezek a lyukak itt. Beleszúrhatsz egy kést egy emberbe, utána kihúzhatod, de a seb ott marad. Nem számít, hogy hányszor kérsz bocsánatot. Egy szavakkal ejtett seb, éppúgy fáj, mint egy fizikai seb.

A barátok és testvérek ritka, értékes drágakövek, megnevetettnek, és bátorítanak. Készek arra, hogy meghallgassanak, ha szükséged van rájuk, támogatnak téged, és megnyitják a szívüket neked. Vigyázz rájuk, mutasd meg, hogy így is lehet!