A boldogságról

A boldogságról

Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhetõ értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nõ számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nõ, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derû, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyûjtik a boldogság kellékeit a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával.

S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni közben. S errõl megfeledkeztek.
(szerzõje ismeretlen)

Boldogság

"Rohanva, lihegve jött szembe vele a barátja. Ha meg nem állítja, észre sem veszi, annyira sietett.
- Hova szaladsz ennyire? - szólította meg csodálkozva.
- Futok a boldogságom után! - válaszolta kifulladva a másik.
- Biztos vagy benne, hogy a boldogságod elõtted fut és üldöznöd kell?! Nem lehet, hogy mögötted sétál, és ha egy pillanatra megállnál, utolérne?! Vigyázz, nehogy te fuss el elõle."
(W. Hoffsummer nyomán)

Boldogság

Ha minden pillanatot értékes módon használunk, akkor boldogok vagyunk. A boldogság olyan táplálék, amely egy személyt gyengébõl erõssé változtathat. A bonyolult dolgokat egyszerûvé, a nehéz dolgokat könnyûvé teszi. Boldognak maradni és a boldogságot másokkal is megosztani - nagyszerû jótékonyság. Bármi történhet, a boldogságomat soha nem szabad elveszítenem.
(Uj lap 3)

Boldogság

A hívõ keresztény ember hatalmas jövõben reménykedik, Isten védelmét és szeretetét tudja maga felett, a hétköznapok aggodalmai kevésbé gyötrik, sõt eljuthat az aggodalommentes élethez.

Mindezekbõl következõen földi életében bizonyos fokú boldogság lehet osztályrésze. Ez elsõsorban saját magán és hitén múlik, de megtörténhet, hogy súlyos, vezeklõ életet él, vagy nehéz megpróbáltatásokat vállalt el gyorsabb szellemi haladása érdekében. Ilyenkor nem a földi élet, hanem az örök élet reménye élteti erõsíti, vagy akár boldogíthatja. Elmondhatjuk tehát, hogy önmagában a földi élet - rövid villanásoktól eltekintve - nem lehet boldog , a felhõtlen földi boldogság kék madara soha el nem érhetõ. De az örök élet kivetülése, reménye és szépségének megérzése összességében belsõ boldogsággal ésörömmel tölti el a hívõ ember lelkét. De még e belsõ békét és harmóniát is a megpróbáltatások viharai idõnként megbontják, hogy azután azok kiállásában Istenbe vetett hittel újból öröm költözzön lelkébe.

Fontos tehát tudnunk, hogy a megpróbáltatások nem büntetések, hanem fejlõdésünk segítõi, ezért legyünk készek lélekben a fogadásukra akkor is amikor életünk egén semmilyen felhõt nem tapasztalunk.
Ilyen életfelfogással viszonylag kevés szenvedéssel és folyamatos szellemi örömmel a legtöbbet érhetjük el életünkben.
(Forrás: Reiner Ágoston Keresztény hittan útkeresõknek c.könyvébõl)

Eszkimó bölcsesség: A boldogság útja

Régen a törzs tagjai földbevájt kunyhókban éltek, egyszerû ételeket ettek, egyszerû szerszámokat használtak. Szegények voltak; de a boldogság útján jártak.
A régi törzs örökösei ma kényelmes házakban élnek, puha ágyakban alszanak, keresetük bõséges, mégsem lettek boldogabbak. Amikor házat építettek, azt mondták: Ha elkészülünk, boldogok leszünk. De nem lettek boldogok, mert újabb dolgok megszerzésébe fogtak. Ha majd azokat megszerezzük - mondogatták -, boldogok leszünk. De megint csak nem lettek boldogok.
A szerzést a vágy serkenti, és soha nem tud betelni. A boldogság útja belül van, a lélekben. Aki ezt nem tudja, boldogtalanságra ítéli életét.

Várj három napot!

Szép tavaszi nap volt.A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett.
megállt egy pillanatra a lépcsõknél, amelyek a fõutcára vezettek, és amely már tele volt munkába sietõ emberekkel.
A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idõs virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait.A néni mosolygott; idõs, ráncos arca valamilyen bensõ örömtõl sugárzott.
A fiatalasszony nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott egy csokrot és közben megkérdezte a nénitõl:

-Ahogy nézem, ma boldog, ugye?
-Miért ne lennék? - válaszolta. -Minden rendben van, hát nem?
Toprongyos volt és nagyon öreg. A fiatalasszony ezért meglepõdött a matróna válaszán.
-Maga már évek óta itt ül.És mindég mosolyog.Úgy látszik jól viseli a bajokat!
-Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek... S akkor elhallgatott.
-Mint micsoda?- kérdezte a fiatalasszony.
-Mondom, mint Jézus és a nagypéntek... Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor jönnek a bajok, nekem mindig ez juta az eszembe. Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, húsvétkor. Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.

A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai:

"Adj alkalmat istennek, hogy segítsen. Várj három napot!"