Történetek

.

A mag


Egy sikeres üzletember már idõs volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat.

Ezt mondta nekik:
-Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következõ vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit. A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A fõnök így folytatta:

-Mindegyikõtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következõ vezérigazgató.

Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetû is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nõtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekrõl beszélgetett.

Jim mindig megvizsgálta az õ magját, de semmi nem kelt ki belõle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényérõl mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott.

Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.

Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta a feleségének, hogy õ nem fog bevinni egy üres cserepet. De õ azt válaszolta, hogy õszintén el kell mondania, ami történt. Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörûek voltak, mindenféle alakú és méretû növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták õt.

Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit.

Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban.

-Istenem, milyen gyönyörû növényeket, fákat és virágokat neveltetek - mondta a vezérigazgató.
-Ma az egyikõtöket kinevezem vezérigazgatónak.

Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet elõre. Jim megrémült. Azt gondolta: A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!

Amikor Jim elõrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét.

A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki elõtt bejelentette:

-Íme az új vezérigazgatótok! Jimnek hívják.

Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja.

Hogyan lehetne õ az új vezérigazgató? - mormogták a többiek.

A vezérigazgató akkor azt mondta: -Egy évvel ezelõtt az itt lévõk közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek fõtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földbõl.

Mindegyikõtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tõlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellõ bátorság és õszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért õ lesz a következõ vezérigazgató!

Ha õszinteséget vettek el, bizalmat arattok.

Ha jóságot vettek el, barátokat arattok.

Ha alázatot vettek el, nagyszerûséget arattok.

Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok.

Ha megfontoltságot vettek el, reményteli kilátást arattok.

Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok.

Ha megbocsátást vettek el, megbékélést arattok.

Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma, mert ez határozza meg, mit fogtok késõbb learatni.

Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek.
(emailban kaptam)

.

Tedd a jót, amig nem késõ

Késõ volt a bánat

Egy faluban élt egyszer egy szegény házaspár.
A férfi kovács volt, de igen keveset keresett, mert a faluban volt egy gazdag kovács és mindenki azzal dolgoztatott.
A szegény kovács beteges volt, hol dolgozott hol nem, úgy hogy sokszor alig volt betevõfalatjuk.
A felesége egy ideig mosni járt, de hogy évrõl évre születtek a gyerekek, egyre több gondja baja volt velük, hogy nem tudott munkába állni.
Lassan múltak az évek, de az évek múlása sok gyászt hozott a családba.
Egy járványos betegség elvitte a kovácsék két szép leányát.
Másik évben az egyik kisfiát agyonrúgta egy megvadult ló.
Egy gyermekük maradt meg, a legnagyobb fiú, akit azután féltve nevelgettek.
Szép ruhákban járatták, és mindent megvettek neki.
-Édes egyetlen fiam - minta az anyja- Te lész öregedésünkben a mi támaszunk.
-Igen édesanyám, én majd jól tanulok, gazdag ember leszek és maguk boldogan élnek majd velem soká, nagyon soká.
Teltek múltak az évek.
A fiú elvégezte az elemi iskolát.
Az apja bevezette õt a mûhelybe. Elõvett egy szép új kovács kötényt, meg egy új kalapácsot.
-Megtanítalak a mesterségre,aztán elmész majd a városba hol szorgalmaddal hamar mesterré lehetsz.

A fiú csak állt, majd dacosan ellökte a kötényt meg a kalapácsot.
-Nem leszek kovács.
-Jaj fiam, miért nem?
-Én nem akarok kóldus lenni mint maga. Én úr leszek, adjon be a városba tanulni. Azzal sarkon fordult, s elment.
A szegény kovács csak állt, bántotta a durva beszéd.
Mondták gyermeküknek, hogy szegények, nem bírják városban taníttatni, úrrá nevelni.
A végén az anya szíve meglágyult. Õsszel városi diák lett a fiú.
Sok pénzbe került ez, de a szülõk inkább nélkülöztek, csak fiúk ne lásson hiányt semmiben.
A fiú azonban nem volt hálás.
Ha levelet írt, nem volt abba kedves szó, egy gyönyörû sor, csak pénzkérés.
Sokat sokat éheztek a szülõk míg fiukat taníttatták, és ha még derék fiúvá lett volna, de alig alig tanult, az iskolában kötekedõ, hazug volt. Tanáraihoz tiszteletlen.
Végül elvégezte iskoláit, jó állásba került, úrként élhetett.
Szegény szülei az évek nyomorában hamar megöregedtek.
A kovács kórházba került. A felesége pedig hiába írt kérõ, könnyes levelet fiának, hogy egy kis pénzel segítse õket, az csak azt írta, hogy sok a kiadása, most házasodik, nem adhat pénzt.
Telt múlt az idõ.
A kovács házába befolyt az esõ, a falak repedeztek, de nem volt pénz a javításra.
A mûhelyben csak ritkán pislákolt a tûz, az erõtlen kovács nem igen kapott munkát.
Nyomorban éltek, s az ki segíteni tudott volna, nem is gondolt rájuk.
Vígan élt feleségével és két kicsi gyermekével.
Szégyenlette a hálátlan, hogy szegények a szülei.
Egy reggel lovat hoztak a kovácshoz patkolni. A mint veri a tüzes patkót, két szikra pattan fel, jaj mind a két szemébe.
Megvakult az öreg kovács. Nagy nagy szomorúság, nyomor köszöntött rájuk.
Pár hét múlva már nem volt mit pénzé tenniük, hát a plébánostól kapott pénzen elindultak vonaton a fiukhoz.
Másnapra megérkeztek. Mentek, botorkáltak , végre odaértek egy fényes úri házhoz. Bekopogtattak.
Helyes kis szõke fiúcska nyitott ajtót. -Kit keresnek?
A kovácsné sírva szólott: -Édes kis unokánk...
A fiúcska boldogan rohant be a szobába: -apuka. apuka, itt a nagymama és a nagypapa.
Másik pillanatban ott állt a kovácsék úrrá lett fia.
-Kik maguk? Szólt durván szüleire.
-Fiam, hát nem ismersz meg, én ápoltalak, én neveltelek. Ez a szegény ember meg teérted dolgozott, miattad koplalt hosszú évekig. Megvakult, nincs semmink, eljöttünk hát, hogy fogadj be. Könyörülj meg rajtunk.
-Nem tehetek semmit. Szólott a rideg válasz.
-Fiam, már elfeledted mennyit dolgoztunk érted? Ne ûzz el minket hiszen éhen veszünk.
A fiú elõvette pénztárcáját.
-A feleségem mindjárt hazaér, nem akarom, hogy magukat itt lássa. Itt egy kis útravaló. Dobott eléjük pár nagyobb bankót, azzal sarkon fordult és bezárta az ajtót.
A szülõk dermedt szívvel állottak ott.
A vak kovács megszólalt: -Azt a pénzt , mit alamizsnaként adott, fel ne vedd.Menjünk innen, Isten majd megsegít bennünket.

Telt múlt az idõ.
A kovács kõszívû fiát utolérte isten haragja.
Egy nap amint hazafelé tartott autójával elgázolt egy embert, az autó felborult és felesége és gyermekei olyan súlyosan megsérültek, hogy pár hónap múlva meghaltak.
Felesége, gyermekei temetésére már el sem tudott menni.
Az elgázolt családjának sok -sok pénzt kellett fizetnie, A bíróság pedig börtönbe záratta.
Borzasztó volt ez a 10 év míg börtönben sínylõdött.Más rabokhoz, ha csak évente egyszer is bejöhetett a felesége, fia, édesanyja. Más rab kapott néha 1-1 jó szót, csak neki nem volt senkije.
Lassan lassan nagy szenvedés között múltak az évek. A fiú megõszült megöregedett.
Százszor ezerszer megbánta mit szüleivel tett és megfogadta, ha kiszabadul börtönébõl megkeresi szüleit, és éjjel- nappal dolgozni fog értük.
Tíz év leteltével, egy õszi reggelen szabadult.
Elindult megkeresni a szüleit.
Rótta az utakat, utcákat, de nem találta szüleit.
Hideg tél köszöntött a vidékre.
Egy csikorgó téli estén valaki megzörgette a falú szélén álló ház ablakát.
-Ki az? Kérdezte egy hang.
-Egy szegény bolyongó. Volt a didergõ válasz.
-Mit keresel itt?
-Apámat, anyámat, itt volt apám kovács a faluban, de megvakult és koldus lett szegény. Kérlek ha tudod mond meg, hogy hol vannak õk!
-A temetõben. Hangzott a komor válasz.
A toprongyos csavargó a temetõ sarkában megtalálta akiket keresett.
-Jaj nekem. Zokogott fel és lerogyott a hóba.- Nincs már nekem édesanyám sem apám mert nem becsültem meg õket.
-Keljetek fel drága szüleim.Megbecsüllek, szeretni foglak , csak egy szót szóljatok, hogy megbocsátotok e nekem.
A sír néma maradt.
Másnap egy megfagyott csavargót találtak a temetõben.

.

Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója írta:

"Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer."



1. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
2. Ha tanácstalan vagy, csak egy kis lépést tegyél elõre.
3. Az élet túl rövid ahhoz, hogy az idõdet valakinek a gyûlöletére pazarold.
4. A munkád nem fog ápolni ha megbetegszel. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd hát velük a kapcsolatot.
5. Minden hónapban fizesd be a számláidat.
6. Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értenek veled egyet.
7. Sírj együtt valakivel, ha kell. Ez jobb, mint ha egyedül teszed.
8. Haragudhatsz Istenre, Õ elviseli.
9. Az elsõ fizetésedtõl kezdve spórolj a nyugdíjadra.
10. Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
11. Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
12. Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid elõtt.
13. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az Õ útjuk mirõl szól.
14. Ha egy kapcsolatnak titokban kell maradnia, Te ne legyél a kapcsolatban.
15. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten nem pislog.
16. Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
17. Szabadulj meg mindentõl, ami nem hasznos, nem szép vagy nem boldogít.
18. Ami nem öl meg, az valóban erõsebbé tesz.
19. Sosem késõ, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tõled függ és senki mástól.
20. Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
21. Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a félre tett legszebb ágynemûd, vedd fel a drága fehérnemûdet; ne tartogasd különleges alkalmakra, mindig a ma legyen különleges.
22. Készül fej mindenre, majd sodródj az árral.
23. Légy különc most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordhass.
24. A legfontosabb nemi szerv az agy.
25. Csak Te felelsz a saját boldogságodért.
26. Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
27. Mindig az életet válaszd.
28. Mindenkinek, mindent bocsáss meg.
29. Hogy más mit gondol rólad, az igazából nem rád tartozik.
30. Az idõ mindent meggyógyít, adj hát neki ehhez elég idõt.
31. Bármennyire is jó, vagy rossz a helyzet, hidd el, meg fog változni.
32. Nem kell magad túl komolyan venni, hiszen senki más sem teszi ezt veled kapcsolatban.
33. Higgy a csodákban.
34. Isten, istensége miatt szeret, nem azért aki vagy, vagy amit teszel.
35. Ne bíráld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belõle amit csak lehet.
36. Az öregség még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
37. A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
38. Legvégül csak az számít, hogy szerettél.
39. Minden nap menj ki a házadból, ott történnek a csodák.
40. Ha mindenki egy nagy kupacba gyûjthetné a problémáit és mi a másokét is megnézhetnénk, hát beérnénk a sajátunkkal.
41. Az irigység idõpazarlás, meg van mindened ami kell.
42. A legjobb csak ezután jön.
43. Mindegy hogyan érzed magad. Kelj fel, öltözz fel és mindig jelenj meg ahol kell.
44. Engedj.
45. Az élet nem masnival jön, mégis AJÁNDÉK!
(forrás: emailban kaptam)

.



Hugh Oliver: A karácsonyi ajándék

Egész álló nap havazott, sûrû hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezõket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.

János, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Erzsébet a felesége, harmadik órája vajúdott elsõ gyermekükkel. Nem volt már fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.

- Remélem a Doktor idõben ideér "gondolta János "csak ez a sok hó ne esett volna!

Késõbb így morfondírozott:

- Aggodalomra semmi ok, évezredek óta így történik és Erzsébet édesanyja is fenn van, hogy segítsen neki, ha kell!

Odakinn a sötét csendben, csak a hópelyhek halk suttogása hallatszott és csak néha jajdult fel egy-egy fa jeges terhe alatt. János a fahasábokat nyaldosó lángokat nézte elmélyülten, amikor kopogtattak. Gondolta a Doktor érkezett meg, de meglepetésére, egy idegen állt az ajtóban.

- Bejöhetek? - kérdezte. János habozott kis ideig, de látva átfagyott, szomorú ábrázatát, és a haját, melyben jégcsapokká állt össze a ráolvadt hó - beengedte. Havas ruháit lesegítette és helyet készített a tûz elõtt, ahol az éjszakát tölthette a jövevény. Vacsorát is adott, amiért nagyon hálás volt az idegen.

- Mit kerestél odakinn ilyen havas éjszakában? - kérdezte tõle János.

- Nagyon sok dolgom van " felelte az idegen " Nagyon sok helyre kell mennem.

- De hát hová kell menned ilyen idõben?

- Mindenhová. Bárhová elmegyek ezen a világon, ahol szívesen látnak.

János nem igazán értette mit beszél, de nem faggatta tovább, az idegen pedig csendben melegedett tovább a tûz elõtt. Késõbb János elmondta, hogy felesége éppen most ad életet elsõ gyermeküknek.

- Tudom - felelte az idegen.

- De hát honnan tudod?

- Már odakinn hallottam a sírást.

János nem értette, hiszen õ semmit sem hallott.

Hajnal kettõ volt, mire megszületett, élettelenül. Erzsébet kimerülten mély álomba zuhant. Az anyja, - aki végig mellette volt - betette a halott csecsemõt a bölcsõbe, csak ez után ment elmondani, hogy mi történt. Jánoson dermedt kétségbeesés lett úrrá. Látva az asztalt borító ajándékokat, a történtek után már nem volt képes hinni a karácsonyi csodában.

- Lány volt, vagy fiú?

- Fiú. - felelte az anyósa- Akarod látni?

- Igen. Aztán elviszem, nem akarom, hogy, ha felébred Erzsébet, így lássa.

János szeretettel nézett a sápadt, mély álomban lévõ feleségére. Hálás volt Istennek, hogy legalább õt meghagyta neki. Majd pár pillanatig meredten nézte a szánalmas kis testet a bölcsõben, aztán óvatosan karjaiba vette és lement vele a lépcsõn. Ahogy állt, csendben tartva a gyermeket, végtelen bánat fogta marokra a lelkét. Az idegen törte meg a csendet, kérte, hogy hadd vehesse a fiúcskát karjába. János szó nélkül átadta. Karjába véve, ringatni kezdte és megcsókolta a fiúcska homlokát.

- Miért csinálja ezt, hiszen halott? - kérdezte Erzsébet anyja.

- Meleg kell neki!

- De hát meghalt! - mondta, szinte kiabálva.

Az idegen azonban, csak mosolygott és tovább ringatta a gyermeket. János arra lett figyelmes, hogy a kicsi fiú szeme kinyílik, és halkan sírdogálni kezd.

- Csoda! Hiszen csodát tettél! - kiabálta - Visszahoztad a halálból a fiamat!

- Nem volt halott. " válaszolt a férfi " Nem halhat meg, aki még nem is élt!

A nagyanyja karjaiba tette a gyereket: - Gyorsan, tegye az anyja mellé, mielõtt felébredne!

Azután Jánoshoz fordult: - Mennem kell tovább.

János azt sem tudta hirtelen mit is tegyen, sírjon, nevessen, vagy csókolja össze az idegent?

- Maradnod kell, maradj velünk, kérlek - örökre!

De az idegen vette a kabátját és már az ajtóban állt.

- Akkor legalább a Karácsonyt töltsd velünk! - kérlelte - Nézd teli az asztal mindenféle jóval, szívesen megosztjuk veled! Hiszen a legnagyobb ajándékot tõled kaptuk.

Az idegen azonban nem maradhatott. Megköszönte a szíves marasztalást, de mennie kellett. Halkan becsukta maga mögött az ajtót és lassan elindult a friss havon.

Elállt a hóesés. János állt az ajtóban és nézte-nézte, a vendéget, amíg eltûnt a messzeségben.

Befelé indulva döbbent rá, hogy a távolodó idegen léptei nem hagytak nyomot a frissen esett hóban.

Áldott, csodákkal teli Karácsonyt Mindenkinek!

Emailban kaptam Pusztai Orsitól. Köszönöm.

A JEL- történet

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nõ ült le a mellette lévõ ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias idõrõl, a fiú váratlanul így szólt:

- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.

Áradt a szó belõle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nõtt fel, és az a bûntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktõl a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák õt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, õ a maga részérõl nem írt nekik többet.

Szabadulása elõtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik.

Miután kiengedték, felszállt az elsõ buszra, ami éppen a házuk elõtt haladt el, ott ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek szülei.

Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tõlük. Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: ha még visszafogadnák õt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükbõl.

Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.

Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:

- Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.

Éppen csak néhány ház elõtt haladt el az autóbusz, amikor a nõ meglátta az almafát.

Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:

- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.


Hányan lesik a te almafádat, keresik a megbocsájtás kis jelét rajta?
Ne halogasd, menj és tüzd ki rá!!

Szeretettel,Böjte Csaba t.


Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.

(Bruno Ferrero nyomán)

.

Történet egy kislányról és kutyájáról



Egy csodálatos kis történet,hogy emlékezzünk arra, az élet valóban szép.

Nem tudni, ki válaszolt, de az biztos, hogy van egy csodálatos lélek az amerikai levélposta hivatalnál.


Abbey, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt.
A rákövetkezõ napon a 4 éves lányom, Meredith zokogott és csak arról beszélt,
hogy mennyire hiányzik neki Abbey.
Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek,
hogy amikor Abbey a Mennyországba érkezik,Isten felismerhesse.
Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk,
és a lányom elkezdte diktálni a levelet:

Kedves Isten!

Megkérlek, vigyáznál a kutyámra?Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban.
Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy nekem adtad õt, akkor is, ha végül nagyon megbetegedett.
Remélem, hogy fogsz vele játszani. Abbey szeret a labdázni és úszni.
Küldök róla egy képet, így amikor meglátod,tudni fogod, hogy Õ az én kutyám.Tényleg nagyon hiányzik...
Szeretettel,
Meredith

Beletettük a levelet a képpel együtt egy borítékba és megcímeztük:
Istennek, Mennyország
Feladónak ráírtuk a nevünket és a címünket.
Ezután Meredith jó pár bélyeget rárakott a borítékra mondván, hogy sok bélyeg kell ahhoz, hogy egy levelet
a Mennyországba elvigyenek.
Aznap délután a lányom be is dobta a levelet a postai levélgyûjtõ ládába.
Pár nappal késõbb megkérdezte,hogy vajon Isten megkapta-e már a levelet?
Azt válaszoltam,hogy minden bizonnyal.

Tegnap az ajtó elõtt a verandán találtunk egy aranyszínû papírba csomagolt dobozt,
ismeretlen kézírással Meredithnek címezve.
Meredith kinyitotta a csomagot.
Volt benne egy könyv: Mr. Rogers - Amikor egy háziállat elpusztul.
A belsõ oldalára oda volt ragasztva a felbontott boríték, benne a levéllel amit Istennek írtunk.
A másik oldalon pedig a kép Meredithrõl és a kutyáról, és egy üzenet:

Kedves Meredith,

Abbey rendben megérkezett a Mennyországba.

Igazán nagy segítség volt a kép, amit küldtél, rögtön felismertem õt!
Abbey már nem beteg. A lelke itt van velem, mint ahogyan a te szívedben is mindig ott lesz.
Abbey nagyon szeretett a kutyád lenni.
Mióta nincs szükségünk a testünkre itt a Mennyországban,
nekem sincs zsebem, ahova a képet, amit küldtél, eltehetném, így visszaküldöm neked
ebben a kis könyvben, hogy neked is legyen valami, ami emlékeztet rá.

Köszönöm a csodálatos levelet és köszönöm anyukádnak, hogy segített megírni és elküldeni nekem.
Csodálatos anyukád van! Személyesen választottam ki neked!
Minden nap küldöm áldásaimat és emlékezz rá, hogy nagyon szeretlek!
Egyébiránt nagyon könnyen megtalálható vagyok. Ott vagyok, ahol szeretet van.

Szeretettel,
Isten
(emailban kaptam)