Történetek

.

Aranyosi Ervin: A kő meséje

.
.

A láthatatlan piros fonál, ami összeköti azokat, akiket a sors egymásnak szánt





Egy régi legenda szerint azokat az embereket, akik összetartoznak, egy láthatatlan piros szál köti össze. Láthatatlan, de a két lélek nagyon is érzi a jelenlétét!

A piros a szeretet, a szenvedély és a vágy színe!

Születésünk pillanatától kezdve ez a szál vezeti az életünket, idővel egyre közelebb és közelebb kerülünk ahhoz, aki a szál másik végét fogja. Mindent a tudatalatti irányít, a szív és a lélek erős vonzalommal keresi azt a személyt, aki kapcsolódik, és mindent megtesz azért, hogy újra találkozhasson a másik felével.

Bármilyen akadályokat is állít eléd az élet, mindent legyőzöl, és végül megtalálod a másik feled, akkor is, ha a Föld különböző pontjain vagytok. A lelked mindig tudja, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy közelebb kerülj a fonal másik végéhez.

Ezt a szálat soha nem lehet elvágni

A legenda szerint egyszer egy fiú megpróbálta, de nem sikerült neki. Egy idős férfi megmutatta a fiúnak, hogy ki az a lány, akit feleségül fog venni, de az elkezdte kövekkel dobálni. Azt hitte, hogy megkerülheti a sorsát, de évekkel később feleségül vett egy lányt, és, amikor felemelte a fátylát látta, hogy ott vannak a kövek okozta sebhelyek az arcán.

Amikor megkérdezte a lányt, hogy mi történt az arcával, azt válaszolta, hogy kiskorában egy fiú kövekkel dobálta, és megmaradt a helye. A fiú ekkor jött rá, hogy nem tudja megváltoztatni a sorsát, az a lányt kell feleségül vegye, hiszen ez már születése pillanatában eldőlt.

A két szív között lévő fonal soha nem szakad el!

Mindaz, amit a fiú tett csak még közelebb hozza őket egymáshoz! Ha úgy érzed, hogy belefáradtál abba, hogy az igazit keresd, tudd, hogy egészen biztosan meg fogod találni, hiszen ott van köztetek a piros fonal, csak valamelyikőtök még nem áll készen a találkozásra. Ha útközben más emberekkel is találkozol, a lelked mindig hű marad a lelki társadhoz, mert a láthatatlan szál összeköt. Senki sem fogja annak a helyét betölteni, akit neked szánt a Sors!


filantropikum.com/a-lathatatlan-piros-fo...ors-egymasnak-szant/

A sündisznók története

Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymást tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek.

Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe.

Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.

.

A sziget ...

Egyszer volt hol nem volt egy nagyon régi időben, volt egyszer egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott. A jó kedv, a szomorúság, a tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is.

Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet.
Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni. Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért.
A gazdagság ment el egy Luxushajóval.
A szerelem megkérdezte:
Gazdagság, el tudnál engem vinni?
Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel. Itt neked nincs helyed.

Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte.
Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?
Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni, mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat".

A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette.
Szomorúság, el tudnál engem vinni?
Oh, szerelem, mondta a szomorúság, én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni.

A jókedv is elment a szerelem mellett, de ő annyira jól érezte magát, hogy nem is halotta hogy a szerelem hívja öt.

Hirtelen azt mondta egy hang:
Gyere kedves szerelem, én elviszlek téged.

Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
Amikor partra szálltak az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást.
Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem ?
Az idő volt az, mondta a tudás.
Az idő? kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idő?
És a tudás erre azt felelte:
Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem.

(ismeretlen)

Lábnyomok

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton.
Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két,
párhuzamos lábnyomot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az
Úré.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre
vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor
lábnyomot lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és
legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, s
megkérdezte az Urat:

- Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem
leszel. De íme, épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom
látható. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb
szükségem lett volna Rád?

Az Úr így felelt:
- Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol
csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted
át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.

(ismeretlen szerző)

.

Negyed dollár


Néhány évvel ezelőtt egy lelkész Houstonból, Texasba költözött. Néhány héttel az érkezése után, egy alkalommal a belvárosba kellett mennie. Amikor a buszon leült észrevette, hogy a sofőr negyed dollárral többet adott vissza.

Elkezdett gondolkodni, hogy mit tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy visszaadja a pénzt. Hiszen bűn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat fogant meg fejében: "Óh, felejtsd már el, hiszen ez csak negyed dollár. Ki törődik egy ilyen kis összeggel? A buszvállalat amúgy is túl sokat kér az utazásért, nem fog nekik hiányozni ez a kicsi összeg. Fogadd el, mint Isten ajándékát és maradj csöndben."

Mikor a megállóba értek, ahol a lelkésznek le kellett szállnia, egy pillanatra megállt az ajtóban, majd a negyed dollárt a buszvezető felé nyújtotta, és azt mondta: "Tessék, egy kicsit többet adott vissza."

A sofőr rámosolygott és azt mondta: "Köszönöm! Maga a városi, új lelkész, ugye? Mostanában gondolkodtam azon, hogy el kellene járnom valahova gyülekezetbe, és meg akartam nézni, hogy mit tesz, ha rosszul adok vissza."

Amikor a lelkész leszállt a buszról, a legközelebbi villanypóznához botorkált, és bele kapaszkodva csak annyit tudott mondani: "Ó, Istenem, majdnem eladtam a Fiadat egy negyed dollárosért."
(ismeretlen szerző)