Müller Péter írásai

Müller Péter gondolata: megbocsátás, elengedés

"... Ez nem azt jelenti, hogy megbocsátok, ez azt jelenti, hogy elengedem. Elengedni úgy, ahogy az ember egy léggömböt elenged, és soha nem néz utána. Nem tapad rá. Nem a másiknak lesz jobb azáltal, hogy megbocsátok neki, én leszek sokkal, de sokkal könnyebb. Harmonikus lesz a lelkem tõle. Mert a dédelgetett harag nekem is fájdalmakat, görcsöket okoz. Minden bosszúvágy, minden olyan érzés, ami egy másik embert vádol, az az én súlyom."

Müller Péter a SZERETETRÕL

"Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erõvel."
(Müller Péter: Szeretetkönyv)

Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettõ egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és fõleg levegõtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így mûködik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az."
(Müller Péter: Örömkönyv)

"Minden csoda alapja a szeretet."
(Müller Péter: Szeretetkönyv)

"Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a fõszereplõ.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát¬ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka."
(Müller Péter: Szeretetkönyv)

"Aki szeret, annak fickándozik a szíve. Annak az élete színes, és süt a napja. Aki nem szeret, olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap."
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
(forrás:rózsaszinvilág)

Mi teszi Önt boldoggá?


Csak a hullámokat érzékelem, és nem a boldogságommal foglalkozom.

Természetesen nem (vagyok boldog). Ha boldog lennék, akkor Isten lennék. Ha azt kérded, hogy vannak-e a lelkemben harmonikus, szép pillanatok, vannak-e bennem mosolyok, akkor azt mondanám, hogy vannak. Sok.

Alapvetõen elégedett vagy-e az életeddel, az egész életutaddal?

Nem. Nem is örülnék neki egyébként. Ha most elégedett lennék, akkor nem is akarnék tovább élni. Azért nem vagyok elégedett magammal, mert még sok dolgom van. Remélem, még sikerül ezeket ebben az életemben el is végezni. Az ember azért van itt, mert fel kell oldania a feszültséget, ki kell bogoznia a csomót, ami benne van.

Akárhány éves vagyok, még van dolgom. Másokkal is, magammal is. Ez azt jelenti, hogy egy csomó mindent harmóniába kellene még hoznom. Úgy kellene elmenni innen, hogy utólag ne gondoljak visza a túlvilágról arra, mint Liliom Molnár darabjában, hogy megbántottam valakit, és ezt jóvá kell tennem. És ne úgy gondoljak vissza, hogy nem sikerült elvégeznem azt, amire vállalkoztam. És a jelen pillanatban ez még nincs meg. Nem vagyok kész. Tehát az a könyv, aminek az a címe, hogy Müller Péter élete és halála még nincs megírva. Érted? Még nem tudom megmondani, hogy ki vagyok, mert még dolgozom rajta. Még kielégületlen érzéseim vannak.

Sokszor vagyok szomorú, sokszor vagyok kifejezetten nyomott hangulatban, sokszor élek át szorongásokat, félelmeket, aggodalmakat. Másrészt nagyon sok öröm, mérhetetlen sok boldogsághoz hasonlító érzés van bennem. De ha azt kérdezed, hogy boldog vagyok-e, erre csak azt tudom mondani, hogy attól függ, honnan felelek a kérdésre. Ha meditatív állapotba kerülök, akkor boldog vagyok. Ha akkor látnál tudnád, hogy mihez viszonyítva mondom azt, hogy nem vagyok boldog. Tehát abban a pillanatban, amikor visszajövök, és megint itt vagyok a kormány mellett, megint az életem hajóját irányítom, akkor csak a hullámokat érzékelem, és nem a boldogságommal foglalkozom. De meditálás közben elõ tudok idézni magamban egy ember feletti élményt. Olyankor boldog vagyok.

Ha egyszer látnál engem meditatív pillanatban, akkor ismernél meg igazán. Oly mértékben röpülök magam fölé, hogyha akkor meghalnék, nem történne velem semmi. Olyankor mintha csak visszaemlékeznék arra, hogy én Müller Péter voltam. Semmilyen gond, semmilyen aggodalom, semmilyen félelem nincsen bennem. De még ha fájdalom van is a testemben, az is elmúlik. Halál utáni állapotba kerülök. És onnan vissza tudok nézni, látom Müller Pétert, mint egy színpadi figurát. Látom, hogy milyen hülye, látom, hogy fél, látom, hogy szorong. A válaszok, amelyeket (...) adok neked, hirtelen feljövõ gondolatok, de van egy olyan állapotom, ami abszolút boldog. Zavartalanul boldog.

Müller Péter és Popper Péter: Mesterek - Beszélgetések a világról és a túlvilágról. Kérdezett: Révai Gábor, kiadó: Jonathan Miller Kft., 2003
(forrás:transindex.hu)

.
Müller Péter - Titkos Tanítások címû könyvébõl idézek:

"A spirituális embert az jellemzi, hogy nincs "vastag bõr a képén", hanem éppen ellenkezõleg: finomabb, érzékenyebb, sérthetõbb.
Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül.
Aki szeret: védtelen.
Nem védi az önzés páncélja. Nem taszít, de magához ölel. Nem védi, hanem kitárja magát. Átérzi, átéli mások bajait.
Ugyanakkor kitárni magunkat egy beteg világnak rendkívül veszélyes!
Levetni a páncélt, amikor lõnek, belehelni mások mérges leheletét, átvenni a negatív, nyugtalan, szorongó rezgéseket: veszélyes.
A finom lelkû ember például zajérzékeny. Tudja, hogy a nagy dolgok csendben születnek és ott is érlelõdnek. Csendben, nyugalomban, ahol nincs lárma és zûrzavar. Tengerpart, sivatag, magános hegycsúcs: itt születtek a csodák.
Istenközelben csend van.
Lármát azért csinál az ember, hogy Istent ne hallja. Az isteni ugyanis halkan szól, s az üvöltés és zaj ezt elnyomja. A tombolás, a szüntelen fecsegés, ,,háttérzaj" arra való, hogy az ember önmagát sohase hallja meg.
A csendtõl való irtózás az egoista világ biztos jele.
De mit tegyünk?
Kinyílni egy beteg világban: veszélyes.
Odaadónak lenni egy mohó, tolvaj tömegben: értelmetlen.
Finomnak lenni a durvához: fájdalmas.
Szeretni a közönyben és a gyûlöletben: gyötrelmes.
Mitévõk legyünk?
...
Minden adáshoz kell egy vevõ is.
Minden kisugárzáshoz egy rezonancia.
Minden ,,kívülrõl" jövõhöz egy ,,bensõ" hangoltság.
És ,,csak ami belülrõl jön - mondja Jézus -, az fertõz". És ezt egyszerre mondja a testi s a lelki higiéniára.
Ahol az ember erõs, ott nem lehet megfélemlíteni.
Ahol valóban nyugodt - ott nem lehet kiborítani.
Aki nem megkísérthetõ - azt nem lehet megkísérteni.
Ezért az igazi háborúság, a Nagy Szent Háborúság önmagunkkal van."
...
Ha valaki becsületesen elvégezte a bensõ munkát, megvívta önmagával a ,,Nagy Szent Háborút", nem árt az óvatosság.
Jogunkban áll eldönteni, kinek s minek adjuk oda magunkat.
Az, hogy valaki immunis, nem jelenti azt, hogy bármit felelõtlenül magába nyelhet.
...
Aki végigcsinálta ,,negyvennapos küzdelmét" bensõ árnyékaival, nem fél senkitõl és semmitõl.
De tudja jól, hogy miközben elsüllyedt a régi, születik itt egy új világ is.
És jogában van eldönteni, kit vesz föl a maga Noé bárkájába, mit olvas, milyen zenét hallgat, ki a barátja, kikkel érintkezik s egyáltalán: milyen világ adásaira hangolja magát.
...
A kínai hagyomány a bölcs teknõsbéka példáját említi: kidugja a fejét, ha dolga van, s visszahúzódik páncéljába, ha a fénytelen világ aljas ingerei érik.
Persze, ehhez a taktikához nemcsak jó erõs sugárvédõ páncél kell, de az is, hogy belül a páncélban derû legyen, fény és békesség."

.

A karma ezotériája

A ,,karmát" úgy értjük, hogy sorsszerûség. A ,,karmikus" szót akkor használjuk, ha valamit sorsszerûnek, megkerülhetetlennek érzünk.A tájékozottak még azt is tudják, hogy ez ,,elõzõ tetteink gyümölcse".Amit most elmondok, a szónak a mélyebb jelentése.
Maga a ,,karma" szó azt jelenti: tett, cselekedet.

Tetteink visszahatnak ránk.

A mai ember azonban ,,tett" alatt csak azt érti, amit a fizikai síkon ,,valóban" megtesz.

Ami a felszínen felbukkan.

Az õsi hagyomány azonban - mivel másképp látta az embert, mint mi - ,,tett" alatt nem csupán a külsõ, felszíni mûködését értette, hanem azt, ami lelki, szellemi cselekedet. Tett elsõsorban a mohó életszomj, a vágy, az érzés, a gondolat, a képzelet, a szenvedély, mindazok a bennünk kavargó láthatatlan és mágikus, teremtõ akaratok, melyek elõbb-utóbb a külvilágban is megjelennek.

Életté, sorssá válnak.

Ma már kezdjük belátni, hogy szomatikus bajaink mögött pszichés okok rejlenek. Jung még egy balesetrõl is azt mondja, hogy amit az ember nem tud elintézni belül, az kívül, mint sors áll elé.

Vagyis az ok-okozat viszonyában az ok mindig szellemi, lelki.

Elõször belül ,,cselekszünk" - csak utána kívül.

És a karmát ez a belsõ cselekvés szüli.

A mai ember ezt nem tudja, mert hiányzik az önismerete.

Jézus sokat beszél a karma törvényérõl. Õ azt mondja, például, hogy nem a de facto szeretkezés a házasságtörés, hanem a vágy, a másik megkívánása. Ha már a megkívántam és képzeletben ölelkeztem vele - az már megtörtént.

Miért?

Mert a lélek: valóság. Méghozzá: eredendõ valóság. A bensõnk a Való - a külsõ csupán a felszíne, a vetülete.

Minden cselekvés: bensõ cselekvés. Csak utána lesz külsõ.

Ha valakit gyûlölök, de nem pofozom föl, mert félek tõle, vagy visszatartanak a társadalmi konvenciók, attól még gyûlölöm, és fizetnem kell érte. Így vagyunk minden dühünkkel: elfojtani lehet ugyan, de akkor máshol jön ki, betegségben, vagy éppenséggel elszakad a leggyengébb láncszem, s indulatunkat másokon töltjük ki. Az akna megvan - csak máshol, más idõben robban.

Minden cselekedet: bensõ cselekvés.

Ezért a karma törvényét valójában csak az érti, aki léleklátó.

Aki nem az, legfeljebb csak a BTK szintjén próbálja megérteni a bûn és bûnhõdés összefüggését.

Mi azt hisszük, csak az van, ami látszik, amit az anyagvilágban megteszünk, s ezért megpróbáljuk igazi valónkat elrejteni. Azt hisszük, ami nem látszik, az nincs is. Pedig az van csak igazán! Sajnos ez a képmutató, önelrejtõ, magunk elõtt lehazudott, és mások elõl mosollyal fedett magatartásunk még a vallásokban is hatalmas méreteket öltött, mivel az önismeret nem központi célja a nyugati kultúrának. A karma azonban - és ebben hasonlít a fizikai törvényekhez - pontos és könyörtelen.

Valódi tükröt tart elénk.

Mondok egy példát.

A jótékonyságról Jézusnak roppant kritikus véleménye van. Képmutatásnak tartja, s azt mondja, ha adsz, nem tudja a te balkezed, hogy mit tesz a jobb.

A csodálatos apokrif ,,Tamás Evangéliumában" pedig még keményebben fogalmaz: aki alamizsnát ad, bûnt követ el.

Ugyanis aki valóban lélekbõl ad, nem tudja, hogy adott.

Nem tartja ,,övének", amit odaad. Az nem ,,alamizsnát" ad - hanem egyszerûen, odaadja azt, ami a másiknak jobban kell, mint neki.

Nem tartja adásnak, amit tett.

Aki azonban másfelé sandít, aki jó pontokat gyûjt, aki önmagát ezért megdicséri és ha pénzt adott, annak minden fillérjére emlékszik, az karmikus értelemben - nem adott semmit. Egy álvallásos befektetést csinált, azzal, hogy az Isten majd busásan megfizeti.

Lényegében - bármennyit is adott - becsapta a sorsot.

Az ilyen ,,jótett" visszahatása nem az lesz, hogy a pénzt, amit kapott, késõbb, talán a következõ életében, kamatostól visszakapja majd - hanem az önzésével, és fõleg a hazugságával kell majd elszámolnia.

Lehet, hogy nyomorogni fog.

A karma nem a szerepjátszást ,,jutalmazza", hanem a valódi motívumot. A szerepjátszás - ami rendszerint nemcsak kifelé, hanem befelé is történik: csakis az igazságtalanságot, és a botrányt növeli a világban. Az Evangéliumban a képmutatás a legfõbb vétek, s egyik oka annak, hogy az emberiség a vesztébe (Utolsó Ítélet) rohan.

Jótékonyság - krisztusi értelemben - csak egy van: ha az ember odaadja mindenét.

A gazdag embernek ezt tanácsolja.

Tudjuk, mi a válasz. Elsomfordál.

A Karma Urai léleklátók.

És ez a lényeg.

Az embert valódi gondolataival, és lelki tartalmaival szembesítik.

Ezért a sorsunk, amit élünk, a leghûbb tükörképünk.

Ezt nem szívesen ismerjük el, mert úgy véljük, hogy jobb sorsra lennénk érdemesek.

Azt, gondoljuk, hogy mérhetetlen igazságtalanság történik velünk.

Miért?

Mert hiányzik a valódi önismeretünk.

Az ezotéria nem különféle titokzatos tanok gyûjteménye, hanem Önmagunk legmélyebb megismerése.

Valódi, bensõ motívumaink felismerése.

Más szóval: saját sorsteremtõ hatalmunkra való rádöbbenés.

Senkivel nem történik ,,méltánytalanság".

Shakespeare, aki pontosan ismerte a karma törvényét - egy drámaírónál ez alapkövetelmény - leírja, hogy Hamlet királyfi, aki vonakodik minden agressziótól, lelkifurdalás nélkül leszúrja két egykori barátját, s a szerelme apját, Poloniust. Haláluk karmikus oka a képmutatás volt. Ezt Hamlet is tudja. ,,Magad kerested" - mondja a halott Poloniusnak. ,,Sajnálom: de így tetszett az égnek - büntetve õt velem, s engem vele - hogy én legyek szolgája, ostora."

Ezek nagyon pontos, lélek-, és sorslátó mondatok.

Sorsunk megváltoztatásához önmagunk gyökeres megváltozására van szükség.

Fel kell ismernünk, hogy életfilmünk, melynek fõszereplõi vagyunk, nem mások, hanem saját lelkünk kivetítése - ha más filmben akarunk játszani, egy szebben, értelmesebben, boldogabban - mást kell kivetítenünk magunkból.

,,Semmi kívülrõl meg nem fertõzheti az embert - mondja Jézus - csak ami belõle jön ki..." És itt fölsorolja lelkünk fájdalmas sorsot idézõ beteg tulajdonságait.

A karma õszintén mûködik.

Nem ismerjük fel - mert önmagunkat nem ismerjük.

S ezért sorsunkat igazságtalannak véljük.

Azt a botrányt, például, ami az elmúlt évszázadban, s jelenleg is történik a világtörténelemben, a régi próféták, és maga Jézus is jó elõre látta és megjövendölte.

Honnan?

A lelkünkbõl.

Meg lehet ítélni, hogyha a lelki tartalmaink, vagyis bensõ angyalaink, de fõleg démonaink napvilágra kerülnek, milyen világot teremtenek majd.

Ez a jövõbelátás titka.

A jövõ bennünk szunnyad.

Amit most élünk, valaha csak lappangott bennünk.

De már élt! Az ember terhes a jövõvel - a lélekben jóval elõbb történik meg a ,,tett", mint a külvilágban.

Manapság - mivel egy civilizáció alkonyán élünk - karma torlódás van. Minden régi léthazugságunk, és vak szenvedélyünk eredményét mostanában éljük meg.

Ezért nem könnyû ma élni.

A karma megértéséhez hozzá tartozik még valami.

A reinkarnáció.

Az életünk, amelyet jelenleg élünk, sok-sok elõzõ élet szétválaszthatatlan láncolatának csupán egyetlen láncszeme.

Ezért ebbõl az egyetlen életedbõl a teljes igazságot éppúgy nem láthatod, mintha egy száztekercses mozifilmbõl csak egyetlen tekercset néznél meg.

A sors: végtelen folyamat, mélységes múltból eredõ hatalmas eposz, amelyben különféle szerepekben bukkanunk fel.

Szüntelen felejtésben élünk.

Errõl az életrõl életre átívelõ karmafolyamatról most nincs idõnk beszélni. Olvasd el a Kígyó és kereszt c. mûvemben azt a fejezetet, amelyben Latinovits Zoltánról írtam, és elmúlt földi életeinek karmikus összefüggéseirõl beszélgettünk.

Úgy is olvashatod, mint egy lélektani dokumentumregényt - sok mindent megmagyaráz abból, hogyan birkózunk a szenvedélyeinkkel életeken át, s egy-egy mániánk, vagy vétkünk, hogyan sodor újra és újra, hasonló karmikus helyzetekbe.

Egyben az is világos lesz, hogy nem a személyes énünk születik újjá, hanem más és más szerepben, a sorsfeladatunk.

Három összefüggõ életét írom le annak a csodálatos embernek, akit ismertem és szerettem, aki közöttünk Latinovits Zoltán néven élt. Aki zsenijével, és tragikus halálával beleírta nevét a magyar mûvészet történetének aranykönyvébe.

Egy életen belül a karma nem tûnik igazságosnak.

Nem is érthetõ.

Csakhogy nem egy életünk van, és önmagunk ismeretéhez hozzátartozik, hogy végtelen múlt van mögöttünk, és végtelen jövendõ áll elõttünk.

Latinovits tragédiáját éppen az okozta, hogy nem látott vissza a kiváltó okokig.

Csak ösztönösen érezte, hogy valami ûzi, de nem látott vissza - ahogy õ mondta - a ,,bûnéhez", mely egész életében gyötörte.

Ez a zseniális mûvész nem ismerte önmagát.

És mások sem õt.

Egy ,,irracionális" bûntudat kínozta, s dobott ki lelkébõl mérhetetlen kincseket és vad indulatokat - és végsõ soron belekergette a halálba is.

A karma és reinkarnáció gondolatát nem lehet szétválasztani - mert egyetlen életen belül, ritkán éljük meg a hatás-ellenhatás egységét.

Egy életen belül nem mûködik az igazság. Ezt mindannyian tudjuk. Az általunk keltett hullám nem csapódik vissza azonnal arcunkba. S rövid távon nem értjük, miért leszünk a körülmények áldozatai.

Aki azonban megérti a karma titkát, felismeri, hogy soha semmi sem történik vele ok nélkül.

Ahogy Füst Milán mondta:

,,Saját sorsunk kíméletlen ítéletvégrehajtói vagyunk".

Hadd tegyem hozzá: bölcs elviselõi, lelkünk és sorsunk gubancainak a megoldói is.

Ha bátrak vagyunk a saját szívünkbe nézni.

Fel kell ismernünk, hogy életfilmünk, melynek fõszereplõi vagyunk, nem mások, hanem saját lelkünk kivetítése. Ha más filmben akarunk játszani, mást kell kivetítenünk magunkból.

.
Müller Péter tanítása 2012-rõl


Földünkön jelentõs energetikai változások zajlanak, melyek minden ember életét érintik. Felgyorsult életünknek jó páran ismerik az okát, azonban sokan kétségbeesetten, értetlenül állnak a változások elõtt.

Átalakulásunk oka, a jelenlegi sûrû anyagból való felemelkedés egymagasabb rezgésszámú dimenzióba, ahol az alacsony rezgésû energiák már nem hatnak ránk,(félelem, gyûlölet, irigység, féltékenység stb.) vagy már nincsenek is jelen.

Tudom, hihetetlennek tûnik, mert a látszat gyakorta mást mutat, de ezek az energiák már nem sokáig lesznek életképesek.

Sokat hallhatunk, olvashatunk a dimenzióváltásról, hogy zajlik majd, de biztosat senki nem tud, mi is fog történni valójában. Számos könyv foglalkozik régóta a témával, több verzió is elképzelhetõ. Az emelkedés célja, hogy tudatunkat megtisztítsuk és egónkat kordák közé szorítva, lelkünket megnyitva kapcsolódjunk isteni énünkhöz. Ez a folyamat már régóta elkezdõdött, idáig azonban nem volt ennyire szembeötlõ a változás. A folyamat a maja naptár szerint 2012-ben éri el a tetõpontját.

Mit jelent ez?

Azt érezzük, felgyorsul az idõ. (Az idõt egyébként csak mi, emberek érzékeljük, más dimenziókban nincs se tér, se idõ.) A Földet érõ energiák rezgése fokozatosan emelkedik, az anyag sûrûsége csökken.

Mivel jár ez a jelenség?

Tudatunk kitágul, egyre többször használjuk intuitív érzékelésünket.
Fejlõdik finom érzékelésünk, egyre többen tudnak összekapcsolódni Isteni énükkel,másokkal is tudati szinten. Testünk is változáson megy át, ennek következtében sokszor érezhetjük magunkat fáradtnak, idegesnek, levertnek ok nélkül. Komoly hangulathullámzások törhetnek ránk a semmibõl. Ez azért van, mert testünk nehezen alkalmazkodik a hozzánk érkezõ, új energiákhoz, amíg beépül. Nem kell tõlük megijedni, hagyjuk, hogy beépülhessenek az új energiák. " Feküdjünk rá arra a bizonyos hullámra és hagyjuk, hogy vigyen magával elõre" Sokkal gyorsabban túljutunk a nehezén!

Tudati szinten gondolataink egyre többször és egyre pontosabban valósulnak meg. A pozitív,teremtõ gondolataink is, de a félelmeink, nehézségeink ugyan így. Ezért is fontos, hogy figyeljünk gondolatainkra, és tudatosan fogalmazzuk meg õket. Egyre többen foglalkoznak ezotériával, nyitnak alternatív gyógymódok felé, aminek megvan az elõnye is, és a hátránya is. Ha nem vagyunk elég körültekintõek és túl gyorsan akarjuk életünkbe a változásokat behozni, akkor bajt is okozhatunk, elsõ sorban magunknak, de környezetünknek is.

A két legfõbb erény, amit mindenkinek meg kell tanulni, ha szeretne a változásokban részt venni: türelem és alázat. E kettõ nélkül könnyen kicsúszhat lábunk alatt a talaj! De ha betartjuk a szabályokat, akkor megtapasztalhatjuk a bõséget és szeretetet életünkben!

Ahogy emelkedik a rezgés szint, úgy növekszik a stressz, feszültség az emberek között. Vannak emberek, akik nem akarják a változásokat és nem képesek ezeket az új rezgéseket befogadni. Õk maradnak a saját rezgés szintjükön, viszont azok, akik emelkednek, már nem tudják elviselni a durva energiákat. Ilyenkor a két tábor energiája egymásnak feszül.
Sokszor tapasztalhatjuk, hogy régi barátok, ismerõsök maradnak el mellõlünk és új ismeretségek születnek. A hazugságok, önáltatások ideje lejárt. Mindenkinek szembe kell néznie saját félelmeivel, megoldatlan ügyeivel. Mindenki saját magáért felelõs, persze útmutatást kérhetünk, de az úton egyedül kell végig mennünk. Nem szabad elfelejtenünk, sose vagyunk egyedül!

Azok, akiknek azonos a rezgésük, csoportokba szervezõdnek és együtt haladnak tovább az úton. Lesznek, akik utolérnek minket és felzárkóznak, de lesznek, akik végleg elmaradnak. Amikor becsukódik mögöttünk egy ajtó,kinyílik elõttünk egy új! Ezt ne felejtsük el. Ne rágjuk magunkat azon, hogy mi lesz majd, hanem éljünk a jelenben, tanulva a múltból! Ez a feladat!

" Aki megtalálta " középpontját" ,messzire sugárzik! Hívójele bejárja a világot, és akinek szól, meghallja s válaszol. Rokon lelkek, ha tiszták, állandó adásban-vételben vannak. Ne félj,hogy társtalan maradsz. Szíved adásban van,és megtalálod a veled "egyívásút".Minden az "adó" erején és tisztaságán múlik."

" Ha csillagodat követed,életed is megváltozik. Régi szokások,szemléletek és társak is elmaradnak. Mások jönnek helyettük."

Az egónk az egyetlen ellenségünk,ami visszavethet fejlõdésünkben.
Az,aki elhiteti velünk,hogy nem vagyunk méltók a változásra, az emelkedésre,hogy nem is érdemeljük meg a tudást. Ne higgyünk neki! Az egyik legerõsebb fegyver,a szeretet ,mely mindent elsöpör és nincs ellenség,mely szembe szállna vele. Jelenünkben szívcsakránk megnyitása a feladat, ami korántsem olyan egyszerû,mint amilyen könnyû leírnom.
Sok sérelmet, fájdalmat, és feldolgozatlan traumát cipelünk magunkban,(életek óta) aminek feldolgozására és megbocsájtására most jött el az idõ.

Bontsuk le falainkat! Merjünk hinni, bízni és szeretni! Még ha védtelenek is leszünk általa, sebezhetõk,de a régi színjátékok már nem folytathatók . " magadat kell átalakítani,ha sorsodon változtatni akarsz. Ha belül változol, megváltozik a "kívül"is. Lelked sugárzása messzire hat, átvarázsolja a külvilágodat. De magadon kell kezdeni! Ha külsõ harmóniára vágysz,elõször magadban kell összhangot teremtened.
Ha szeretetre vágysz: szeretned kell! Ha társra vágysz,alkalmassá kell válnod a társulásra." Akiben ez a "bensõ mágnes" mûködni kezd,nem akarja a másikat sem elnyomni,sem manipulálni -úgy vonz,hogy mindenkit meghagy a maga szabadságában. Az emberek ezt megérzik. A vonzásnak ezt
az ellenállhatatlan erejét szeretet-nek hívjuk."
(Müller Péter)