Versek

Pecznyík Pál: VAN ISTEN!

Minden élet egy regény,
ha gazdag az, ha szegény.
Minden ember élete,
eseménnyel van tele.
Nincs egyforma életút,
melyen ember lába fut.
Születéssel kezdõdik,
elmúlással végzõdik.
Sok szív, fel sem fogja tán,
mi vár rá, halál után.
Sírját szabja határul,
élete ott lezárul.
Azt gondolja: sírba lenn,
õ majd végleg megpihen.
De szomorú volna,
ha létünk addig tartana;
míg bekopog a halál,
és verõ szívünk megáll.
Ám van Isten, végtelen!
Úr Õ földön, égbe fenn!
Õ alkotott népeket,
ismer minden életet.
Még ki sem nyitottuk szánk,
Õ már hallja az imánk.
Ilyen Atyánk van nekünk,
már készíti lakhelyünk;
ama dicsõ honba fenn,
hol az élet végtelen.
S a mennyei trón elõtt,
látjuk Jézust, a dicsõt.
Nem kelünk útra többé,
mennyben élünk örökké.



Pecznyík Pál: TEREMTÕ SZÓ!

Isten szava oly nagy erõ,
melyre egy világ jön elõ!
Õ csupán annyit mond: legyen,
és megmozdul a végtelen.
A semmi, íme, testet ölt,
látható lesz az ég, a föld.
Szavára víz, özönné lesz,
földön minden élet elvesz.
Szól: szavát nem vonja vissza,
a víz, tengerbe tér vissza.
Isten szava örök, áldott,
kormányozza a világot.
Bolygónk, nem suhan céltalan,
Istennek vele célja van.
Mert föld felett és föld alatt,
szava nyomán, élet fakad.
És, hogy lássuk: szava élet,
Szent Fiában, emberré lett!
Megszánt minket, testet öltött,
nem sajnálta, mit ránk költött.
Ám költ ránk még ennél többet,
létre hoz új eget, földet!
Atyánk szava, mely Alkotó,
új földön lesz majd átható.
Testet öltve, ott lesz helye,
látjuk Õt, beszélünk Vele.
Csodák földjén, csodás fényben
osztozunk majd örömében.


Szeretettel osztom meg, ezeket a szép verseket,
a kedves olvasókkal.

Mosoly

Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked.

Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori gügyögésedet;
látta az elsõ bizonytalan lépéseidet a fûben,
és az elsõ "a" betût amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.
Isten tovább mosolygott,
és szívesen nézett téged.

Õ már akkor elõre látta
a durcás sértõdéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az elsõ szerelmes pillantásodat...
Minden percedet elõre látta, hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért elõre lelkesedett.
Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát,
csigolyáid alakját és erejét.
Ebben az õsrégi teremtõ pillanatban,
õszinte szeretetbõl teremtett neked
egy pont a hátadhoz illõ,
keresztet.
Amilyet senki másnak nem adott.

Rád nézett az Isten,
és tetszettél neki a kereszteddel.
Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó.

Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,
megerõsítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idõ és világra jössz,
akkor szívesen segít majd Neked, ha kéred.
Mert ezalatt a teremtõ pillanat alatt még jobban megszeretett
a kereszteddel együtt.
(ismeretlen szerzõ)

Szívhang

Hiszek a csodában
egy boldogabb világban
ahol az emberek szívében
csak szeretet lakik
ahol a félelmet nem ismerik.

Hiszek a csodában
egy õszintébb világban
ahol bízhatnak egymásban.
Nincs hazugság, ócska színjáték
ahol a szeretet létkérdés.

Hiszek a csodában
egy élhetõbb világban
ahol mindegy a származás
ki rokon, ki barát
ahol a szeretet valóság.

Hiszek a csodában
egy emberibb világban
ahol a vagyon nem érték
nincs közöny, sem irigység
ahol a szeretet ajándék.

Hiszek a csodában
egy olyan világban
ahol nem "bûn" a szegénység
nincs hírnév, sem kiváltság
ahol a szeretet gazdagság.
(Rózsahegyi Anita)
(Forrás: Poet.hu)

Vers rólad

Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked.

Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori gügyögésedet;
látta az elsõ bizonytalan lépéseidet a fûben,
és az elsõ "a" betût amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.
Isten tovább mosolygott,
és szívesen nézett téged.

Õ már akkor elõre látta
a durcás sértõdéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az elsõ szerelmes pillantásodat...

Minden percedet elõre látta, hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért elõre lelkesedett.
Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát,
csigolyáid alakját és erejét.

Ebben az õsrégi teremtõ pillanatban,
õszinte szeretetbõl teremtett neked
egy pont a hátadhoz illõ,
keresztet.
Amilyet senki másnak nem adott.
Rád nézett az Isten,
és tetszettél neki a kereszteddel.

Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó.
Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,
megerõsítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idõ és világra jössz,
akkor szívesen segít majd Neked, ha kéred.
Mert ezalatt a teremtõ pillanat alatt még jobban megszeretett
a kereszteddel együtt.
(szerzõje ismeretlen)

KRISZTUS KERESZTJÉN

Krisztus keresztjén az van felírva,
Hogy az igazság nem vész a sírba!
Örvendjen, akit bántalom ér:
Ha szíve tiszta, lelke fehér!

Krisztus keresztjén az van felírva,
Hogy a szeretet nem vész a sírba!
Mind e világ bár éltedre les:
Csak te bocsáss meg, csak te szeress...

Csak te bocsáss meg a gyûlölõknek,
S oszd szét a szíved a szenvedõknek!
Megmozdult a kõ sírja felett...
Örökkévaló a szeretet!
(szerzõje ismeretlen)

Híd vagyok

Nagy hivatással bíztál meg Uram
hogy legyek híd ég és föld között:
hitemnek íve kösse partjait,
felépítse, mi egykor romba dõlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat:
mert bírnom kell minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart.

Követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsõk, nagyok...
Rám is hull tõlük néha egy sugár,
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.
(Albert Károly)