"Halálközeli élmények" és egyéb érdekességek

Megtörtént esemény - a kisfiú kizuhanása

Az alábbi eseményt egyik hírközlõ mûsorban hallottam, ahol olyan témákról beszéltek, hogy az embereknek milyen hatást vált ki az életükben a megtapasztalt események sorozata.

A történet egy kisfiúról szól, aki a családi házuknak a legfelsõ szintjén lévõ szobájukban játszottak az idõsebb testvérével. Az események után a gyermek csak erre emlékezett, amikor a korházban felébredt.

Az történt, hogy a gyerek játszás közben a lendület hevében nekiesett az ablaknak a 4 éves kisfiú és az üveget kitörve kizuhant a felsõ szintrõl, a betonjárdára. A kisfiú eszméletlen állapotban feküdt a járdán, a szülei rohantak le és közben hívták a mentõket is. A mentõk a kisfiút a korházba szállították, ahol az orvosok nagyon súlyosnak ítélték az állapotát.

Még azon az éjszakán a kisfiú felébredt az orvosok legnagyobb meglepetésére és teljesen jól érezte magát és egészséges volt. Az orvosok csodának életék meg az egész történetet, mert az ilyen események nem tartoznak a mindennapjaik közé.
A kisfiú beszélgetések során nem emlékezett a történtekre, õ csupán arra emlékezett, hogy a szobában játszott a testvérével, azután pedig az angyalok tartották, vagyis fogták ahogy onnan leesett, a következõ élménye már csak a korházban történt felébredése volt. Tökéletes egészségben.

Mindezt azért írtam le mert nagyon különlegesnek tartom és szeretném megosztani másokkal is ezt az élményt.
Ebbõl is látszik, hogy a szellemi lények az angyalok mennyire segítenek a földön lévõ embereknek, csak ezt sokszor nem is veszik észre, csak a szerencsének tulajdonítják sokan. Pedig ezen és sok hasonló eseményen érdemes elgondolkozni, hogy az Isten angyalai mennyire gondoskodnak rólunk, földi emberekrõl.
Lejegyezve: 2009.02.09. Imre Margit)

Halálközeli élmény

Az egyik ismerõsömnek, egy harmincvalahány éves hölgynek halva született a harmadik gyermeke. Mindenféle komplikáció lépett fel, és õ is nagyon közel állt a halálhoz.
Egyszer csak egy gyönyörû, virágos réten találta magát. Sütött a nap, csicseregtek a madarak, röpködtek a pillangók még soha nem látott ilyen szép helyet.
A rét végében kis patak folydogált, amelyen fahíd vezetett át. Úgy látta, hogy a patak másik oldalán még ennél is szebb kertek vannak. Át akart menni, de nem lehetett. Nem volt sorompó vagy kerítés, se gépfegyveres õrök, de mégsem lehetett átmenni a hídon. Egyszer csak, mintha egy láthatatlan kéz visszalökte volna, és ismét ott találta magát a mûtõasztalon.
(forrás: govindavilága)

Visszatérés odaátról

Sötét alagút, hófehér fény, csodálatos hangok, isteni béke, mennyei zene, fénybõl való alaktalan lények, és egy sebesen pergõ film, elfelejtett epizódok saját életünkbõl. A túlvilágról, azaz a klinikai halál állapotából visszatérõ emberek negyven százaléka tud beszámolni hasonló észlelésekrõl. A megrögzött materialisták a halál közeli élménybeszámolók mögött egyfajta hallucinációt, az oxigén nélkül maradt agy vízióját vélik felfedezni. Mivel azonban a föld különbözõ részeirõl, a különbözõ kultúrákból származó hasonló élményt átélt emberek beszámolói megdöbbentõ hasonlóságot mutatnak, egyre több tudományos kutató foglalkozik a halál közeli élmények tudományos vizsgálatával.

Nézd, hányan küzdenek az életedért

Olyan érzésem volt, mintha egy sötét alagúton, egy csövön haladtam volna át -emlékszik vissza az egész késõbbi életét megváltoztató emlékre Andersné Papp Ilona. A ma hetvenesztendõs, gyógynövény-terápiával és gyógyító energiakövekkel foglalkozó debreceni asszony félidõs várandós volt, amikor alhasi fájdalmakkal kórházba került. A téves diagnózis alapján megindított szülés során méhûri vérzés lépett fel. Többszöri eszméletvesztés után az asszony szíve megállt.
Kiléptem a testembõl, és láttam magam a mûtõasztalon feküdni - mondja. Hallottam, hogy az orvosok vért hozatnak, és azt mondják, nem elég. Láttam egy gyermek, saját magzatom arcát összetörve, véresen. Mozgott. De én nem éreztem fájdalmat, se félelmet, csak valami vonzást, valahol messze vakító fényt, amely szívott magához. És én menni akartam, mert minden könnyû volt, meleg és szeretettel teli. De akkor valaki átölelt, valami melegség beterített, és egy hang azt mondta, nézd, hányan küzdenek az életedért. És ekkor visszatértem a testembe.
(forrás: tulvilág lap.hu)

A bizonyíték

A halál közeli élmény nagyon sok olyan elemet tartalmaz, amit a tudomány mai állásával nem lehet megmagyarázni. Az egyik ilyen élmény - amit minden ilyen ember megélt -, a testenkívüliség élménye. A kómában fekvõ ember felülrõl látott mindent, mintha például a mûtõben egy lámpán ült volna.

A több millió egybeesõ élmény nagyon valószínûvé teszi azt, hogy ez valójában így mûködik, de nem mindenki hisz benne.
Egy amerikai orvosnõ ennek hatására, egy mûtõben lévõ lámpa tetejére felírt egy számot. Néhány héttel késõbb abba a mûtõbe vittek be egy balesetet szenvedett férfit, akit hosszas próbálkozások után sikerült visszahozni az életbe. Amikor a doktornõvel beszélgetett, a doktornõ megkérte, hogy ha már ott ült a lámpa tetején, akkor árulja már el, látott-e egy számot.
A férfi megmondta a számot, ami egyezett azzal, amit a doktornõ pár héttel korábban felírt a lámpára...
Ez bizonyíték arra, hogy van valami amit még nem tudunk megmagyarázni...
(Frei dossiéból)

Halálközeli élmény - aranysivatag

Egy kedves öreg ismerõsöm (97 éves) ma a kórházba került. Bementem meglátogatni a tanfolyam vizsgája után. Szegény nagyon összetörte magát. Sírva mondta, hogy legszívesebben meghalna már, mert nagyon fárasztó már neki az élet. Csak fél a haláltól. Ekkor elmeséltem neki, hogy Halálközeli Élményekkel foglalkozom és pont most jöttem a tanfolyamról. Elmeséltem neki, hogy nem kell félni a haláltól, már én is voltam odaát, szellemünk tovább fog élni.

Erre a szomszéd ágyban megszólalt 45 éves hölgy beteg, hogy neki is volt 1994-ben egy Halálközeli Élménye. Érdeklõdéssel ültem le mellé és kértem, hogy mesélje el.

Kiderült, hogy megütötte a fejét, egy szekrényajtó ráesett és agyrázkódást kapott. Agyérgörcsök jelentkeztek nála és egy röntgent készítettek nála, kontraszt anyagot juttattak a vérébe a vizsgálathoz. Mint kiderült, az anyag hatása olyan, hogy egymillió emberbõl egy, ha érzékeny az anyagra és ez Õ volt és a szervezete úgy reagált az anyag hatására, hogy leállt a keringése és beállt a halál. Halotta, hogy valaki azt mondja, hogy meghalt. A következõ pillanatban egy csodálatos aranyszínû sivatagban (Õ Szaharának nevezte) találta magát, ahol pálmafák voltak és Õ egyre csak futott, futott Csodálatos boldogság érzés járta át, nagyon sokáig tartott a futás és egyre könnyebb volt számára. Nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig volt az aranyszínû sivatagban, de egyszerre nagy fájdalom közepette a testében találta magát orvosokkal körbevéve. Nagyon haragudott rájuk, mert jobb lett volna a Szaharában mint a földi valóságban. Ekkor tudta meg, hogy újraélesztették. Azt nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig volt a klinikai halál állapotában.

Megkérdeztem, hogy történtek-e olyan események az életében azóta, amit különlegesnek tart.

Elmondta, hogy azóta nincs halálfélelme. Megérezte két alkalommal a szerettei halálát. Elsõ esetben az édesanyjáét, második esetben három nappal már férje halála elõtt tudta, hogy el fognak búcsúzni egymástól örökre.

Most gerincmûtétre várt a kórházban, mert kapott egy bakteriális fertõzést, ami a gerincére húzódott.
(Forrás: Karsay István, Szellemi búvárok)

Megtörtént esemény


Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE
ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és Magyar Örökség,
Prima Primissima - , Pro Cultura- díjjal ismerték el.

Alább nagyszerû
elõadásának kómáról szóló részét tesszük közzé.

"Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezetõ
professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a mûtétet. A professzor
hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos
hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.
Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt.
Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegõje ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tõle:
hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció.

A mûtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt.
Lélegeztetõgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám
megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:
"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg:
van esélye. Nem szabad föladnia." A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott.

Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán,
csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe.
Utólag leellenõriztem, valóban akkor voltam ott, amikor õ mondta.
Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos
az ágya végénél, és akkor õt ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni." Ez a nõ mindent elmondott. Azt mondta: "Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életrõl."

A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással,
amirõl mi nem tudunk. Persze az, hogy valamirõl mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévõ beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt.

De számos más esetben is a betegek beszámolnak a mûtét alatti élményeikrõl, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb
szívmûtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívmûködést.
Megállítani a szívet nagyon könnyû, beindítani már nem annyira. Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményérõl pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az idõszakról, amelyrõl õ beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményérõl - abban az állapotban õ a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhetsemmit, de nem is élhet."
(számomra ismeretlen aki lejegyezte)