A tanítványok élete, feladata és felismerése....

Próbatétel az út


Próbára tette Isten a lelkemet.
Adott számomra testet, szellemet.
Adott szülõt, földi életet.
Szólt az Úr, s útnak engedett

Tiéd a vágy, a gondolat!
"Szeresd felebarátodat, mint magadat!"
Tiéd a sorsod, tégy amit akarsz,
szabad vagy, jó s rossz közül választhatsz.
De vigyázz, mert egyszer mindenrõl számot adsz!

Foghatod a kezem. S ha jót kérsz, kaphatsz,
De el is engedhetsz, nélkülem is haladhatsz.
Segíthetsz azon, ki porba hullt,
ki feléd kiállt, mert nyomorult.

De ott is hagyhatod, kikerülheted.
Adtam széles utat és keskenyet.
De az Ítéletre minden "út"- Hozzám vezet!
(Szabó István)

Isten szeretetének Üzenete



Nagyobb boldogság adni, mint kapni. Ha a hívõ követi belsõ indíttatását és odaajándékozza magát a másik embernek anélkül, hogy valamit is várna, akkor egy mély, bensõ megnyugvást fog megtapasztalni.



Az erõt az igazságosság elõmozdításáért, a leggyengébbek védelmezéséért, és a humanitárius cselekedetekhez, hogy az éhezõknek kenyeret adjunk, törõdjünk a betegekkel és minden szükséghelyzetnél, valamint szorongattatásnál jelen legyünk, ezt az erõt a keresztény ember a szeretetnek azon egyedülálló és kifogyhatatlan kincsébõl meríti, amely Krisztusnak az Atyának való odaadásában rejlik.


A tanítvány arra van ösztönözve, hogy Krisztus nyomában járjon, aki valóságos Istenként és valóságos emberként az Atya akaratával tökéletesen egyetértve kiüresítette és megalázta önmagát (vö. Fil 2,6k), ugyanakkor önzetlen és teljes szeretettel nekünk adta magát, hogy végül meghaljon a kereszten.



A Szentháromságos Isten szeretetének üzenete a Golgota hegyérõl indul el - minden kor és hely emberében mély nyomokat hagyva.
Szent Ágoston megjegyzi, hogy egyedül Isten, a legfõbb Jó képes legyõzni a világ nyomorúságát. A felebarát iránti irgalmasságnak és szeretetnek az Istennel való élõ kapcsolatból kell fakadnia, és állandóan erre kell figyelmeztetnie, mert Krisztushoz való közelségünkön nyugszik a mi örömünk.
(II.János Pál pápa)

Forrás: Gratia

A hit

A hit nem olyan valami, amit birtokolhatunk, hanem egy válasz, ami értelmet és célt ad életünknek. A hit a szeretõ Isten áldozatára adott válasz. A hit egy ugrás a világosságba, mivel minden választ Isten kereszten megmutatott szeretetének világosságában teszünk
A keresztény hit eredménye sohasem kiábrándító, mivel Isten ígéretei nem változnak. Kiábrándító eredmény csak akkor lehetséges, ha nem válaszolunk hívására.


A hit bizalmat jelent
Ez idõnként nem könnyû, ahogy egy bibliai történet is mutatja: Mk 2:1-12
Egy lebénult ember arra késztette barátait, hogy vigyék õt Jézushoz. Bizonyára korábban már hallott Jézusról...
Könnyû utólag elhinni, hogy ez történt. De gondoljuk át a történetet, mintha velünk történne meg.... Képzeld el kétségbeesését, amikor látta, hogy lehetetlen bejutni...
Mit tehetett volna, Õ csupán egy ács, nem egy orvos.Nem történt itt semmi, hiszen a többiek is betegnek tûnnek.Tanítványai veszekednek folyton, s maguk sem hisznek benne idõnként.Az írástudók és a farizeusok sem követik.
Találhatott volna kifogásokat. Dönthetett volna úgy, hogy halála napjáig ágyában marad, de ehelyett tett egy próbálkozást. Súlyos betegek sorsa idõnként attól függ, hogy felkelnek-e vagy ágyban maradnak.
Bízott Jézusban, ezért felkelt és tovább ment. Így ettõl a pillanattól fogva bizalmát mindig Jézusba vetette.


A béna ember története bemutatja, mi is a bizalom valójában. A bizalomnak két állomása van: Az elsõ a hit, a második pedig az, amikor rábízom magam. Látjuk ezt a megismert bibliai történetben is.
Ez az ember hitte a történetek alapján, amit Jézusról hallott. Hitte, hogy Jézus számára minden lehetséges, és az a vágya, hogy segítsen neki.
Mi ugyanezt tehetjük. Figyeljük hogyan változik meg azok élete, akik Istent követik.
Másodszor õ rá is bízta magát. Azt olvassuk, hogy Jézus látta hitüket. Hogyan lehetséges ez? Látta a kötelek és az izmok megfeszülését...Cselekedetek nélkül nem tudták volna kifejezni hitüket. Valóságos hit ott van, ami tettekre viszi az embert.


Mi az, amivel kifejezheted hited. Lehet-e valami más, mint az, hogy rábízod magad? Cselekedet nélkül nincs hit, bizalom.
Mit jelent ez? Akarom, hogy életem abba az irányba haladjon, amerre Te akarod. Szereteted és vezetésed alatt akarok élni. Elfogadlak Téged és bízom Benned, mint életem Urában.
Azután ezt ültesd át a gyakorlatba. Ezt minden reggel gyakorolnunk kell. Minden reggel, amikor felébredsz, el kell hogy mondjad Istennek. De egész nap emlékezz, mit is ígértél.


Mindannyian hasonlóak vagyunk a béna emberhez. Tradícióink, kényelmünk, tudatlanságunk, határozatlanságunk és félelmünk megkötöz bennünket. Sohasem változtathatunk ezen, hacsak nem gyakoroljuk a hitet.
Rendkívül fontos az a gondolat, hogy nem a hit a legfõbb dolog. Bár fontos a válaszunk, a bizalmunk, de a legfontosabb az, Akibe vetjük a mi hitünket Nem a hit ad erõt, hanem Jézus Krisztus. Nem a hit ment meg, hanem Jézus Krisztus. A hit az összeköt azzal, Aki megmenthet. A hit nem cél, hanem eszköz.
Legyen Krisztus központú hitünk, hiszen õ adja az erõt. Tartsuk figyelmünket az ajándékozón, ne csupán az ajándékon. Ha hit által Jézus a miénk, akkor rendelkezünk mindennel, amire szükségünk van ebben az életben.

Forrás: Ige asztala

Kit nevezünk tanítványnak?

A "tanítvány" kifejezés olyan személyre utal, aki eltökélten halad egy bizonyos cél felé. Az Újszövetségben Jézus követõit jelöli, különösen az evangéliumokban találkozhatunk vele gyakran. A tanítvány tehát növendék, tanuló, akit mestere vagy tanára oktat. Nem lehet tanítvány tanító nélkül.

Az újszövetségi tanítvány kifejezés alatt elsõsorban Jézus követõit értjük.
A tanítvány kész utasításoknak engedelmeskedni és bizonyos kötelezettségeket vállalni. Vajon mire utalt Jézus, és mire szólította fel követõit a tömeghez szólva: "Ha valaki énhozzám jõ, és meg nem gyûlöli az õ atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nõtestvéreit, sõt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14:26). Hogyan vonatkoztathatjuk e szavakat saját életünkre?

Az Újszövetségben a tanítvány megnevezés arra vonatkozik, akit maga Jézus tanított, és aki hûségesen követte az tanítóját.
(Bibliatanulmányok)

Krisztus követésének feltételei

Az eddigiek alapján fel tudjuk sorolni Krisztus követésének néhány feltételét.
Elsõként azt, hogy az Újszövetségben úgy lett valakibõl tanítvány, ha Jézus elhívta követõjének. Erre a hívásra a személynek válaszolnia kellett. Ebbõl következõen a Mester követésére való készség az egyik elõfeltétele annak, hogy valakibõl tanítvány legyen.

Másodsorban e készség valami kézzelfogható dolgon alapult, azon, amit a tanítvány nagyra értékelt. Vajon az elhívottak felfedeztek Jézusban valamit, amit azelõtt senki másban nem láttak meg? Ha igen, akkor olyannyira hittek benne, hogy készségesen követték.
A tanítvánnyá válás harmadik feltétele természetes következménye az elsõ kettõnek. A követésre való készség és a hit arra ösztönözte õket, hogy elfogadják a meghívást. Nem lehetett senkibõl tanítvány máskülönben.
Az elfogadás és a követés készsége azonban eredménytelen marad, ha engedelmesség által nem válik cselekvõ valósággá.

Jézus elõször elhívta minden késõbbi követõjét, akik ezt tétovázás nélkül el is fogadták. Ez azt jelenti, hogy engedelmeskedtek, a tanítványság elõfeltétele az engedelmesség. Aki szánt szándékkal engedetlen, nem tudja igazán követni a Mestert.
A tanítványok esetében az elhívás elfogadása a múlttal való teljes szakítást is jelentette. Amikor elindultak Jézust követni, abbahagyták munkájukat, hátrahagyták családjukat, lemondtak minden vagyonukról; megfogadták parancsát, hogy a Mestert mindennél jobban szeressék.
Tanítványnak lenni nem szükségszerûen jelenti azt, hogy nekünk is éppen így kell cselekedni, de ha szükséges, álljunk készen rá!
(bibliatanulmányok

Rajnai Lencsés Zsolt: Áldozat
részlet


Azt hiszem az élet lényege az áldozat. Ezen fordul meg minden. Ez a vízválasztó ember és Ember között. De micsoda az áldozat? Az áldozat, az egyfajta halál. Van, aki adja, és van, aki kapja ezt. Mai értelemben az áldozat, önkéntes áldozatvállalást jelent. De én most nem arról beszélek, amikor valaki "csak úgy általában", áldozatot hoz a másikért. Erre majdnem minden ember képes. Hanem arról szólok most, amikor lelkileg meghalsz valakiért, akit szeretsz, egyetlen pillanatban! Ez egyfajta mártíromság, amitõl nagybetûs Ember az ember!

Hogy miért?
Voltál már olyan helyzetben, hogy valami nagyon fájt? Biztosan voltál. Érezted már úgy, hogy azért fáj ennyire, mert mélyen megbántott az akit szeretsz? Bizonyosan. És ugye volt már olyan is, amikor mindeközben totálisan meg voltál gyõzõdve arról, hogy igazad van. Egész biztosan ilyen is volt már. És ilyenkor úgy érezted, fuldokolsz és megsemmisülsz.
Nos tudd, hogy ez még nem az áldozat! Hanem, amikor összeszedted minden készségedet, minden okosságodat, és legjobb szívedet veszed elõ, majd csittre intesz magadban minden haragot és neheztelést, és minden cinizmust és iróniát számûzöl bensõdbõl, és végletekig feszülõ türelemmel próbálsz beszélni azzal aki bántott, akkor döbbenetes, és egyben borzasztó élményben lehet részed. Mert hirtelen õ veszi át a szót, és csak úgy önti rád. Azt mondja, te vagy az igazságtalan és te vagy a goromba, és hogy õneki még jobban fáj az, amit te teszel vele.

Nos, hogy kinek fáj jobban ez eldönthetetlen, hiszen ahhoz, hogy ezt tudjuk, egyetlen elmében kellene összefogni ama két fájdalom-élményt összehasonlítás gyanánt, de ez lehetetlen. Az viszont tagadhatatlan, hogy nem akarsz sem bántó, sem cinikus lenni. Minden készséged és ügyességed együttmûködik azon, hogy a lehetõ legnagyobb alázattal és tapintattal beszéld meg vele azt, ami neked fáj. Nos most jön az áldozat. Mert ekkor valami eltörik benned. Már te kérlelsz, már te vagy megértõ, már te hallgatsz. Türelmes, fájdalmas szavad csendre tér.Türelmes vagy vele, meghallgatod õt, megérted, s már könnyezed is az õ fájdalmát.Te bocsánatot kérsz, és õ elfogadja. Nem jut eszébe, hogy miben van esetleg igazad, vagy ha eszébe is jut, nem akarja cipelni a te terhedet... Önként vállalod ezt a szerepet, és nem állsz neki sem túlharsogni, sem túlsírni õt. Fogod a kezét. Átveszed az õ terhét is, és õ megkönnyebbül. Azt hiszi, már te is így gondolod, és belátod igazát, közben te csak azt látod be, hogy neki is fáj, ami fáj, õt is meg lehet érteni, vagy hogy bizonyos elemekben neki volt igaza és nem neked. Mit is mondhatnál? De neki ott vagy te, aki megértõre talált benned, és észre sem veszi, hogy meghaltál...

De nézd csak! Nem lehet, hogy te tévedsz? Nem lehet, hogy mégis csak neki volt igaza, és joggal csattant így fel? Én azt gondolom, hogy ez nem lehet. Azért nem, mert hiszen neki is nyitva volt az út, hogy lehessen ember helyett Ember, vagyis áldozat. Elhallgathatott volna õ is, sõt, "meghallhatott" volna téged és kiértékelhette volna azt, hogy õ miben tévedett, és így csöndesen õ is akarhatta volna hordozni a te terhedet, de nem tette. Csakhogy itt most nem errõl van szó! Éppen ez a lényeg.Mert ezek azok az alkalmak és pillanatok, amikor áldozat lehetett volna õ is, de nem lett, mert nem ezt az utat választotta....
Ám te ne kárhoztasd õt, hiszen olyan szép, hogy áldozat lehettél érte, és lehetséges, hogy legközelebb õ lesz az Te érted! Mert reménykedj abban, hogy egyszer õ is megérti, hogy nem nyert sem vitát, sem téged nem nyert meg ott belül. Te voltál az, aki áldozattá tetted magad érte, mégpedig önként, mert szereted õt. Mondd, van ennél szebb? És reménykedj abban is, hogy áldozatodnak lesz gyümölcse az õ életében. Ha így lesz, akkor az valódi gyõzelem, mert megnyer egy embert a jónak!...
Nos: már látod, hogy minden az áldozat körül forog, s hogy ez a valódi különbség ember és Ember között? Így hát örülj, amikor ilyen lehetõségek adódnak az életedben, és élj azokkal! Így, és csakis ezen az áron készülhetsz fel egy jobb létre...