Szeretet

.

A lélek zenéje...

Biztos tapasztaltad már egy jó beszélgetésnek,egy meghitt együttlétnek,egy
szerelmes ölelésnek mintha zenéje lenne!
Szinte hallani lehet.
Nem füllel .Lélekkel.
Ahol nincs harmónia,összevissza fecsegnek .Rumli van,zûrzavar.
Ahogy egy zsebünkben felejtett mobiltelefon rögzíti néha;hallgasd meg,milyen hangzavarban élünk,ha nincs közöttünk szeretet.
Mint egy házban: mindenki fújja, rikoltja, darálja a magáét.

De ha ez egy baráti beszélgetés!
Hallgasd vissza!
Az egymásra figyelõ emberek csendjét,jókor megszólaló mondatait.
A nevetéseket . A hang erejét.
Amikor van mirõl beszélni-megtelik lélekkel a levegõ.
Zenéje van egy jó beszélgetésnek.
És jó összerezgése van minden valódi találkozásnak.
Ezért van az,hogy egy meghitt beszélgetést,egy társalgást,amelyekben lélek volt,de még egy jó könyvet sem felejtesz el,mert a zenéje megérintett, benne marad a füledben,és vissza tudod idézni,sok év múlva is.
És ilyenkor ez a csikorgó,zûrzavaros,õrült életünk egyszerre csak megszépül,és értelmet kap minden.
és észrevétlenül suhan az idõ.
Ez a "jó együtt lenni" élménye.
Szóljon hát a zene!
Hallod?
és most lassan ....lassan és türelmesen....szavakról szavakra,fejezetrõl
fejezetre próbáljunk meg táncolni....együtt.
(Müller Péter)

Példázat a szeretetrõl

A szeretetet szét kell osztani
az emberek között - hogy el ne fogyjon.

Azért teszel félre egy maroknyi kovászt,
hogy kenyeret kelessz és süss belõle,
s azzal egész háznéped jóllakassad.

Ha nem õrzöl meg egy kevés kovászt
utoljára dagasztott kenyeredbõl,
tékozlásod bélyeget éget
homlokodra, és sorra elhagynak híveid.

utolsó falás kenyered akár
tûzbe is vetheted; ha kovász
ég el, éhenvész házõrzõ kutyád is.

Ha nem adsz - vagy nem kérsz cserébe
kovászodért - kovászt, s a szomszédod is így tesz,
egész országok elnéptelenednek.

(Persze, a kovász se mindent keleszt meg,
ha sárba gyúrod, abból nem kenyér lesz:
nem osztja szét s nem õrzi meg magát.)

A szeretetet szét kell osztani,
mert természete szerint oszthatatlan;
mikor már másnak nem jut,
magadnak sem marad belõle.
(Garai Gábor)

.

A legszebb emlék...

A legszebb emlék a SZERETET, amit egymás szívében hagyunk magunk után.
A SZERETET nem más, mint annak érzése és megértése, hogy a másik ember
különbözõ.

Élni annyi, mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és
érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és fölröpíteni,
kinyilni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé
olvadni - és tudni, hogy a SZERETET a legmagasabb rendü alkotás.

Ahhoz, hogy elengedd magad és felszabadulj, mindent meg kell változtatnod.
Amikor eszel, egyél örömmel, amikor táncolsz, legyen benne öröm, amikor
beszélsz valakivel, tedd örömmel. Amikor sétálsz az utcán, tedd örömmel,
mert most a jelenben, nem vagyunk tudatában annak, hogy mennyi mindent
szalasztunk el. Egy egyszerû séta az utcán annyi örömet hozhat... Ki
tudja?... Talán nem lesz másnap... Holnap talán már nem tudsz sétálni az
utcán... Holnap talán már nem leszel ott, hogy élvezd a napot... A szél ott
lesz, de TE talán nem... Ki tudja mit hoz a holnap?... Ahhoz, hogy igazán
ÉLJ, fontos a múlt feltétel nélküli elengedése... Vagyis, ha valaki megbánt,
csak homokba szabad írnod, hogy a megbocsátás szele el törölje a szavakat...
Mindezekáltal tehát légy hálás az életedért, a sorsodért és a
megpróbáltatásaidért is.....???.....
(ismertlen szerzõ)

José Real Navarro: Szokatlan betegség....

"A szeretet olyan, mint a tûz: ha nem terjed, kialszik."

A világon elterjedt egy szokatlan betegség. Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett, erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott. Az orvosok tanácstalanok voltak. Rengeteg orvosságot írtak elõ, de semmi nem használt. Még szívátültetést is alkalmaztak. Az átültetett szív is, pár napra a mûtét után, kezdett összezsugorodni. Tehetetlen félelem fogta el õket.

A betegség tovább terjedt. A kórházak megteltek az utolsó ágyig. Rövid idõ alatt mindenki szívbajos lett. Ágyban fekvõ volt az egész világ és a halált várta.

Egyedül egy személyt nem ragadott el a kór. Idõs ember volt, szép, nagy és egészséges volt a szíve, sõt, a szokottnál is nagyobb. Nekilátott a betegápolásnak.
Azt vette észre, ha megfogta a beteg kezét és rámosolygott a kis szív azonnal növekedni kezdett. Amint elengedte, a növekedés megállt. Fölfedezett valamit. A szokatlan betegség oka a szeretet hiánya volt.
Nekilátott a munkának. Betegtõl betegig járt. Fogta a kezüket és nevetett. Amikor a beteg szíve kellõ nagy lett, õ is képes volt gyógyítani. Az új orvosság gyorsan terjedt az egész világon. Világszerte megszaporodtak a nagyszívû emberek. Mindenkit gyógykezeltek és a szívek egyre nõttek. Elég volt megfogni a kezet és mosolyogni.