Bõjte Csaba a Dévai árvagyerekek megmentõje (írásai, elmélkedései)

.

Kedves Kollégák!
Gyermekeink nevelését felelõsen vállaló testvéreim!

Érdemes elolvasni a fenti írást. A Román államelnök világosan kimondja, hogy kölcsönökbõl élünk. Mindenki látja, hogy a nálunk fejlettebb országok hitele is elapadhat, pl. Görögország, Írország, Portugália... De azt is láttátok, hogy mi történik Angliában, hol a jóléti társadalomban felnõtt fiatalok, az angol modern oktatási rendszeren keresztül ment nagyra nõtt emberek, semmit nem kímélve gyújtogatnak, szétvernek mindent. Tudjuk, hogy lassan globalizálódó világunkban, félõ, hogy mint minden elõbb - utóbb hozzánk is begyûrûzik. Elgondolkodtató!!

Fel kell készülni arra az idõre, mikor az állam nem adni, hanem elvenni fog. Mióta a világ a világ, az állam mindig az alattvalóiból élt, és nem külföldrõl felvett kölcsönöket osztott szét az állampolgárok között. Szerintem, lassan de biztosan itt nálunk is visszaáll az évezredes szokás. Az állam nem fog adni, osztogatni, hanem csak kérni fog és az adókból kifizeti az adósságot, és ami marad, annak egy részét fogja visszaosztani azoknak, akiknek jónak látja. Ez ilyen egyszerû! Lehet, hogy ezt a kanyart lassan, fokozatosan veszi be a mi államunk, de lehet, hogy nagyon gyorsan átalakul minden, és egyszerre csak nagyon csípõs hideg õsz lesz. Persze a nap majd akkor is minden reggel fel fog kelni, az élet megy tovább, csak fagyos hideg lesz, és mindenkinek nagyon ügyesen fel kell öltöznie. Erre kell tudatosan felkészülni!

Mi, akik a gyerekeket, a fiatalokat fel akarjuk készíteni a holnapra, - ezt jelentené a nevelés, - ismernünk kell a holnapot, és arra kell felkészítenünk õket, hogy akkor is jókedvû, Istenben, önmagukban bízó, a jéghátán is megélõ, az életet vállaló emberek legyenek. Tudjátok, nem véletlenül szerveztük meg a "pusztai vándorlás hete" elnevezésû tábort Szovátán! És az "Ábel a rengetegben" nevû tábort is nagyon tudatosan terveztük meg Kászonban. Meg kell tanítanunk a ránk bízott gyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az iskolák, vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire partnereink, az nem számít. Ezt a feladatot mi, a Szent József-i értelemben vett szülõk, becsülettel fel kell vállaljuk, és jó végre kell vigyük.

E célból fogalmaztam meg néhány javaslatot:

1. Minden napközi otthont, minden családot kértem, hogy a konyhakert mûvelését vegye komolyan. Istennek legyen hála, házainkat látogatva nagyon sok szép kertet láthatok. A kertben termett hagymát fel kell fonni, a paszulyt szépen leszedni, felszárítani, tárolni, a zöldségekbõl télire zakuszkát készíteni, paradicsomot befõzni, káposztát sarvalni, hordóba eltenni. Ez és sok más hasonló dolog, mind - mind elsõrendû oktatási célunk. Az állam nem kéri ezt tõlünk számon, de az élet majd számon fogja kérni, és az lenne jó, ha azon a vizsgán is átmennének a gyerekeink. Sok szép kezdeményezés van a házainkban, de ennek ellenére azt mondom, hogy ebben az irányban sokkal bátrabban kellene mennünk. Õseink a földbõl, az erdõbõl éltek, és fizették az adókat, tartották el az államot is! Elõrelátó bölcs gondolkodás, kemény kétkezi munka tarthatja fent a jövõ családjait itt Erdélyben is, és erre meg kellene tanítanunk a gyermekeinket! Ez még fontosabb sok szempontból, mint az iskolák végtelen elméleti oktatása.

2. A gyermekeket, a fiatalokat meg kell tanítani az önfenntartásra. Csíksomlyóról Zsókáék elmentek õsszel krumplit szedni másoknak, és napszámként egy-egy zsák krumplit kaptak. Almát is szedtünk részibe, és biza télen nagyon finom volt. Mindenik ház szervezze meg az õszi munkákat. Nemcsak azért kell szépen a családok elmenjenek dolgozni, hogy legyen amit együnk, hanem azért, hogy a nagyobb gyerekek tanulják meg a munka által megtermett anyagi javak megbecsülését. Lehet, hogy a hatóság majd ezt kifogásolni fogja, de szeretettel kérdezzétek meg, hogy a tanácsok adása mellett átvállalják-e a számláinkat, a gyermekek fenntartási költségeit? És fõleg azt kérdezzétek meg, hogy 10-20 év múlva el fogják tartani az élhetetlen, naplopó fiatalokat? Vagy mint Angliában, százasával fogják majd õket bezárni?

3. Szeretettel kérlek, szépen menjetek ki az erdõbe, tanítsátok meg a gyerekeket meglátni a természet adta adományokat. Tanítsátok meg meglátni a nyirkos oldalban a forrást, és azt szeretettel befogni egy kis csorgóba, tüzet rakni biztonságosan, üstben ételt készíteni a természethez közeli állapotban, és azt jó étvággyal elfogyasztani. Az erdõben termett gyümölcsökbõl télire eltenni, jó, ehetõ gombát szépen felszárítani, finom hecserli lekvárt fõzni, mind - mind olyan fontos feladat, mint a szorzótábla megtanítása, vagy az iskolában tanított más tantárgyak.

4. Mindenütt ahol lehet, lassan a kiépített rendszerekrõl le kell válni. A fûtést már több házunkban is átállítottuk fára. Házainkat biztatom, hogy nézzenek ki szép eladó erdõket, kezdjenek tárgyalásokat és értesítsenek engem is a fejleményekrõl, lássuk, mit tudunk tenni? Én biztos, hogy megteszek mindent erõm szakadtáig, hogy a téli fûtésrendszerünket szépen önfenntartóvá tegyük. Nem látok más utat, õseink is csak ezen az úton jártak. Így legalább a kevés pénzünket népünk egyszerû fogatosainak, erdõmunkásainak adhatjuk, és nem távoli országok mágnásainak.

5. Vízszámláink hihetetlenül magasak. Csíksomlyón sikerült befogni egy forrást, kis tavat is ástunk, így az öntözéshez, állatok itatásához, locsoláshoz a víz Istentõl van. Tovább is szeretnénk lépni ebben az irányban. Minden házra Isten bõséges esõt csorgat, fel kell azt fogni a vizet locsolásra, kocsi mosásra stb. Minden ház a fenntartási költségeit tudatosan le kell faragja. A gyerekeinket is erre az egyszerû, takarékos, fenntartható pályára kell állítanunk. El kell magyarázni, hogy nem kell a csapokat maximumra kinyitni kézmosás alatt. A villanyokat le kell oltani ott ahol nem vagyunk, a fûtés, szellõztetés kérdéseirõl sokat beszéltünk, de ti a gyerekekkel ezt tanévkezdéskor újból vegyétek át. Ebben az irányban minden javaslatot hálás szeretettel fogadunk. Régóta hogy kérem a házak vezetõit, hogy ebben az irányban tett lépésekrõl is be kell számolni írásban, hadd tanuljunk egymástól! Próbáljunk egy fenntartható rendszert mûködtetni, és gyermekeinket is abba belenevelni.

Biztos, hogy jön a tél, és nem kell megijedni a közelgõ fagyos idõtõl, de fel kell készülni rá. A közelgõ gazdasági összeroppanástól sem kell pánikolni, - senki nem tudja még, hogy mit hoz a holnap, - de szerintem bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje.

Az Isten adta holnapban bízva,
Csaba t.
(emailban kaptam)

.

Karácsony elõtti fohász!

2011. december 14. szerda,

Karácsonyra készülünk, Jézus azt mondotta, hogy: "nem kaptok, mert nem kértek!" Ezért én alázattal megfogalmazom karácsonyi kérésemet a magam és az emberiség nevében!
Mostanában sokszor eszembe jut az a vak románul beszélõ cigány koldus, ki egyedül nevelte börtönben lévõ testvére két kis gyerekét. 1985 advent utolsó vasárnapján is ott állt, mind minden vasárnap, a gyulafehérvári székesegyház kapujában. Megkérdeztem, hogy hol lakik? Délután egy társammal ki is mentünk, és kiderült, hogy a kis falu végén egy vízmosás szélében, jórészt a földbe vájva egy kis putriba laknak. A december délutáni korai alkonyatban, egy gyertya pislákoló fényénél mesélte el szomorú sorsukat. A gyerekek, még kisgyerek korába viccbõl borsót fújtak a szemébe, mindenki kacagott, de õ többet soha nem látott, így iskolába se járt soha, egyetlen napot sem. Testvérének volt két kis gyereke, egy 6 éves fiúcska és egy 5 éves kislány, akit Floare-nak, Vadvirágnak hívtak. Szerencsétlen ember fát lopott (mennyi fa kellhet egy ilyen kis odú kimelegítéséhez?) és bezárták a feleségével. A gyerekeket a vak nagybácsi tartotta el koldulásból. Döbbenten hallgattuk a végtelen szomorú történetet, néztük azt a páratlan szegénységet mi elénk tárult: hat négyzetméter, egyetlen tenyérnyi ablak, földbõl épült sötét verem, a pár marék szalma, vacok az ágy helyett a sarokban. Hatalmas szánalom sõt szégyen érzet töltött el! Szégyelltem a gyerekek elõtt, hogy része vagyok annak a felnõtt társadalomnak, mely õket egy ágy nélküli sötét veremre ítélte.
Karácsony délutánjára egy ágyat szereltünk matraccal és egy karácsonyfát, és a nyolc kilométerre lévõ faluba gyalog, a hátunkon vittük ki az ajándékokat. A kis házikóba nem fért be a fa is, meg az ágy is. A fát a kunyhó elõtt a hóba állítottuk fel! Nem tudom elmesélni azt a végtelen örömet, boldogságot, mit kis ajándékunkkal okoztunk. A gyermekek szinte a város széléig kísértek vissza, nem gyõzték köszönni az ágyat és a pár szem cukorkát, mit a fára aggattunk. Talán addigi életemben nem kaptam annyi maszatos puszit mind azon a karácsony estén!
Jó dolog jónak lenni... Jó dolog lehajolni a kicsinyekhez, az elesettekhez, a szegényekhez. Az évek alatt oly sokszor megtapasztaltam, hogy milyen tiszta, nemes érzés szeretetbõl irgalmasságot gyakorolni a bajban lévõ emberekkel, gyerekekkel. Minden másféle örömnél szebb, tisztább, felemelõbb jónak lenni, jót tenni, szeretetbõl irgalmasságot gyakorolni a bajban lévõkkel. Annyira szeretném ezt a tiszta örömöt megéreztetni a gazdag emberekkel, és nem csak a magán személyekkel, hanem a nagy pénzügyi társaságok vezetõivel, a bankok elöljáróival is.
A szánalom, a szeretet, a jóság ajándékát kérem a gazdagok, az egész világ számára az Istentõl, mert szomorúan látom, hogy nem csak a fizikai személyek szegényednek el napról - napra, hanem országok sora került a csõd szélire. Döbbenten látom, hogy a bajban lévõ országok, egész nemzetek nem számíthatnak a leggazdagabbak jóindulatára, nagylelkûségére. A bankárok, mind a keselyûk lecsapnak a kiszolgáltatott népekre, és nemhogy alacsonyabb, elviselhetõbb kamatokkal adnának segítséget, hanem bûnös haszonleséstõl mint uzsorások nagyobb felárral adnak teljesíthetetlen feltételekkel hiteleket.
Az elmúlt évszázad szörnyû gyermeke volt a proletár diktatúra, a kommunizmusban egy szûk réteg milliókra kényszerítette rá akaratát, és véres hatalmával visszaélve szorongatta az ártatlanokat. Ugyanezt tette a fasizmus is, magához ragadta a hatalmat és saját bûnös, önzõ logikájával megnyomorította az emberiséget. Bárhogy is nézem, a kormányokat ledöntõ, országokat csõdbe vivõ, pénzügyi fortélyokkal mesés vagyonokra szert tevõ kevesek, ezekhez a gyûlölt diktatórikus hatalmasságokra emlékeztetnek. A bankok diktatúrája eladósítja még a meg sem született gyermekeket is, nyomorúságos pénzügyi függõségbe taszítva minden állampolgárt. Elviselhetetlen terheket rak uzsora kamataival a népekre, csak azért, hogy a megszámlálhatatlan vagyonát folyamatosan gyarapítsa. Demokratikusan megválasztott kormányok dõlnek le, és a pénzvilág helytartói kerülnek hatalomra, kiknek egyetlen céljuk, kicsavarni az országokból, az uzsora kamatot.
Szeretettel, jósággal, kicsinységem tudatában kérem a gazdagokat,ésszerû, teljesíthetõ feltételekkel adjanak kölcsönöket a népeknek, országoknak. Hagyják fellélegezni, anyagilag talpra állni a nemzeteket, hogy szépen, lépésrõl-lépésre törleszteni tudják adósságaikat. Isten teremtette szép világunkat ne kényszerítsék bele újabb szenvedésekbe, véres, nyomorú lázadásokba, hatalmas utcai összecsapásokba. Olyan döbbenetes volt látni egy görög fiatal tiltakozó lányt, ahogy a hajától fogva húzták a földön ûrlényeknek beöltözött zsoldosok. A bankárok most még dönthetnek a szeretet, a jóság mellett. A pénzük kamata lehet a hála és a köszönet, de lehet a vér és a könny, a parttalan gyûlölet. Az emberiség eddig mindig legyõzte és önmagából kivette a létére törõ önzõ zsarnokokat, kik mind egy rákos daganat mindent magukba szívnak, de a közösség szolgálatára nem vállalkoznak. Most is így lesz, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkûség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetõinek a szívében, akkor 10-20-70 év vergõdés után, de mindenképpen a zsarnokok sorsára jutnak a bankárok!
Istenem, mint nagy folyót áraszd ki a nagylelkûségedet a világra!
Kisebb testvéri szeretettel,
Cs.t.
Déva, december 14

.



Kilenc diófa!

Egy idõs néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendõ, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:

-Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztet. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.
Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülõ falvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így õsszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokba nagyon hamar eltudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak
tûzifát tudtam venni a dióbélbõl, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára haza jön, elfogjuk ültetni a kis fákat és ha majd õ is megöregszik, diótörés
közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot...

Az autó halad a tavaszi verõfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszketõ kezével egy félkiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de õ szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerû székely asszony válaszát a gazdasági
krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken
áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.

Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!

Szeretettel, Csaba testvér

Mennyei GPS



Sietek, mint mindig, és az autó navigációs rendszere finom nõi hangon mind gyakrabban
figyelmeztet, hogy: "túl gyorsan mész!"
Megsokallva a kioktatást, egyetlen mozdulattal - mely hatalmas nyugalommal tölt el - kikapcsoltam a készülék hangját.
Csendben, a villódzó nyilakkal próbált vezetni a GPS, de siettemben vagy
két kanyart késõbb vettem be. Megszeppenve, az elveszettség érzésével hamar hangot adtam kis barátomnak, mely elsõ szavaival nem duzzogva kioktatott, hanem a világ legtermészetesebb hangján csak annyit mondott: "újratervezés!"
Nézem az emberi értelem tenyérnyi gyümölcsét, az autóban villódzó kis készüléket mely képes figyelni az égben keringõ szekrényi mûholdra, hogy engem határozottan célba vezessen, hogy pontos idõben elkezdhessem a messzi város templomában a szentmisét. Csodálattal szemlélem az ember alkotta gépek alázatát, céltudatos pontosságát, kitartó figyelmét, azt a nyugodt, eredményes munkát mellyel szolgálnak mindenféle hiszti, duzzogás, fáradság nélkül bennünket.
Nekem is van egy csodálatos mûholdam -a jó Isten, aki lelkiismeretem által hozzám is szól, vezet céltudatosan. Az élõ hitünk hullámhosszán kapcsolatba léphetek vele, nála mindig zöld a lámpa..
Jósággal mondja, hogy most jobbra mosolyogj és légy kedves, aztán most balra figyelj mert ott tátong a bûn szakadéka. De ha az útszéli tarka virágoktól vonzva letérünk a helyes útról, Õ onnan fentrõl látva maréknyi porságunkból fakadó gyengeségünket, szelíd jósággal csak annyit mond:
bûnbánat, azaz újratervezés.
Olyan jó tudni, hogy van mindannyiunknak egy csodálatos mennyei GPS-e. Merjük bekapcsolni!!
Merjünk az élõ hit útjára lépni!!
Nyugodtak lehetünk, mert nem lehet úgy eltévedni, hogy gondviselõ vezetõm azonnal ne tudná megmutatni a következõ helyes lépést! Mindig van tovább!
Az öreg Nikodémusnak is az evangéliumban, Jézus kapásból felkínálta, hogy: újjá kell születni!!
Isten mindig, bárhol is vagy, meg tudja mutatni az utat mely célba vezet, mely által elérheted a legbensõbb, csodás álmaid! Nem tudunk annyira eltévedni, hogy Istenünk megsértõdjön ránk, vagy hogy ne tudna onnan is újratervezni mindent, és nem csak neked, nekem, hanem akár népünknek, vagy az egész emberiségnek! Õ nem kötekedik és kicsinyes dührohamokat sem kap, szeret bennünket mert gyermekei vagyunk, szeret és vezet szelíden, kitartó jósággal mindig mellettünk van! Mi emberek alkottuk ezt a kis gépet mely ott villódzik az autónkban, a saját képünkre, hasonlatosságunkra alkottuk... és csodálatos, mûködik. Hinnünk kell, hogy a
bennünk lévõ nagy mennyei GPS is mûködik! Általa egy új világ nyílhat elõtted!!

Szeretettel, Csaba t.

.

Böjte Csaba atya adventi levele


Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen.

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok
által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És
itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.


Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé.

Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg. Csak le ne borulj sírva elõttünk, Istenünk!

Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között.

Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?

Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a gyermekek, veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból és vérbõl tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?

Uram, te hányszor próbáltál összegyûjteni bennünket, mint kotló a
csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod
könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk
csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk
megvan. A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret
nekünk, és van annyi agyag, kõ, hogy építhetünk mindenkinek házat,
tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy
egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor
és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tõlünk a boldogságot.

És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkbõl, vagy mint Józsefnek a te
szent akaratodból. Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba
fogadhatsz, kivel törõdhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És
ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid
vigyáznak rád, hogy fád nagyra nõjön, és árnyékával enyhet adjon
családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak
választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtjuk uralmunk alá a
Földet, ahogyan te kérted, Istenünk a teremtés hajnalán, még a
bûnbeesés elõtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk,
Hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.

A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kõbõl
kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz
elõtte, mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülõt,
jachtot - de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel,
dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz
felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?

Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod
világunkat. Azt hiszed, hogy gyõztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb,
testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.

Itt állsz, Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai elõtt, elõttünk.
Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek,
hogy ne bûneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk.

Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép
Karácsonnyal. Istentõl áldott adventi megtérést, szent idõt kívánok


Szeretettel:Csaba testvér

.

Kedves Támogatók, Keresztszülõk, Barátok!

A gyerekeink iránti jóságukért köszönetképpen, szeretném megosztani Önökkel az egyik nagyon szép nagycsütörtöki élményemet.

Aki gyerekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek megvan a maga keresztje, van olyan tanév, amikorra a himlõ, máskor az influenza környékezi meg a nagycsaládot, és biza' akkor "megy a gyûrû vándorútra, egyik kézbõl a másikba", és nehéz megfékezni a járványt. Persze nemcsak fertõzõ betegségek indulhatnak el a gyermekek világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a felnõttek- nek nagyon nehéz megérteni, befolyásolni. Volt egy év, amikor a fiaink folyton bosszantották a tanárokat, az osz-tályok szinte versenyeztek, hogy ki tud csínytevésben rá-licitálni a másikra. Nekik nagyon jó bulinak tûnt, de egy-egy tanár a felmondását fontolgatta. Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az intézet belsõ udvarára a gyerekeket, hol szép szóval, máskor meg minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat nevelgetni, a kedvesség és a jóság útjára terelgetni.
Tavasz felé az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert. Magamba roskadva behívtam az intézet vezetõjét, és megbeszéltük, hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogatjuk, próbáljuk meg a lábukat megmosni.
A nagycsütörtöki szentmisén a legcsintalanabb gyerekeket kiültettük az elsõ padba, és az evangélium után prédikáció helyet letérdeltem szerre mindenik fékezhetetlen kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktõl tanultam, megmos-tam, megtörölgettem a lábát. A hívek döbbent csendben nézték, nem mondtam semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor közben szép nagyböjti zsoltárt énekelt. A szertartást elsõsorban a gyerekeknek szántam pedagógiai célzattal, de igazából engem is végtelenül megindított. Ott és akkor döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva az én lábamat is megmosta a Mester.

Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus mégis lehajolt, és az áruló lábát is megmosta. Aztán belém nyilallt a felismerés: Jézus nemcsak megmosta a tanítványai lábát, hanem utána meg is halt értük a kereszten! Vajon én meg tudnék halni ezekért a rosszcsont gyerekekért? A szertartást befejezve felálltam, és csendesen néztem õket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak. Néztem a fiaimat, és annyira szépnek láttam õket, mint még soha!
A megfosztott oltár elõtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében mindenki tanítványom odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt: "Csaba testvér, én többet nem leszek rossz!" Én sem, én sem, visszhangozták a többiek a mélyrõl jövõ jó elhatározást.

Évek teltek el, ma már felnõtt emberek, elsodorta õket a múló idõ, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek sikerült megtartani a tiszta szívbõl felfakadt õszinte fogadalmat. Egy biztos, ha találkozunk, ugyanazzal a szeretettel tudjuk átölelni egymást.
A gyerekek elõtt térden állva örökre megértettem, hogy szeretetre csak végtelen alázattal és nagy-nagy szeretettel lehet tanítani az embereket.
Ezúton kívánok Önöknek kegyelmekben gazdag húsvétot!
Csaba testvér OFM