Történetek

.


Tanmese a folyóról, azaz ne kapaszkodj görcsösen


Buddha tanítása szerint a ragaszkodás az emberi szenvedés legnagyobb okozója, ami sóvárgást, vágyakozást, bizonytalanságot idéz elõ. Egy megfontolandó tanmese is errõl szól.

Mi, emberek sajnos hajlamosak vagyunk a túlzott kötõdésekre, megszokásaink rabjaként élni mindennapjainkat. Nem csak fizikai tárgyakhoz és dolgokhoz kötõdünk, hanem kapcsolatokhoz. Ragaszkodunk véleményekhez, sikerekhez egyaránt.

Mi sem természetesebb, hogy szeretjük a biztonságot, a baj viszont az, hogy sokszor nem vesszük észre, hogy az általunk kreált biztonság leginkább elzárkózás és menekülés a külvilágtól.

Nem ismerjük fel, hogy szürke hétköznapjaink okozói sokszor mi magunk vagyunk.

Görcsösen ragaszkodunk megszokott dolgainkhoz, és nincs elég bátorságunk változtatni. Így hát marad a komfortzóna és a várakozás. Várni a félelem nélküli, önfeledt, boldog életre.


Richard Bach története sokunknak lehet tanulságos.

Egy kristálytiszta vizû, nagy folyó mélyén különös lények éltek. A folyó csendesen hömpölygött felettük a maga természetességével - nem törõdve azzal, hogy éppen fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, jó vagy gonosz lény felett halad el. A lények a folyó medrében lévõ gallyakba és kövekbe kapaszkodva éltek.

Görcsösen kapaszkodtak, hogy ellenálljanak a folyó áramlásának, ebbõl állt az életük, ezt tanulták születésük pillanatától fogva.

Egy napon azonban az egyik lény így szólt:

-Elegem van már ebbõl a folyamatos kapaszkodásból. Bár nem látom a szemeimmel, de bízom a folyóban, hogy tudja, merre tart. Nem kapaszkodom tovább görcsösen, hadd vigyen az áramlat arra, amerre akar. Belehalok az unalomba, ha csak kapaszkodnom.

A többiek csak nevettek rajta, és ezt mondták neki:

- Te megbolondultál! Ha elengeded az ágadat, az áramlat, amit annyira imádsz, hozzávág a kövekhez és szétzúzza a testedet! Biztos lehetsz benne, hogy hamarabb belehalsz abba, mint az unalomba!

De ez az egy lázadó lény nem törõdött a többiek véleményével: elengedte az ágát és átadta magát a folyó áramlásának. Hozzá is csapódott a sziklákhoz keményen, ám miután nem volt hajlandó újra belekapaszkodni az ágakba, a folyó szépen egyre feljebb emelte a mélybõl. Immár szabad volt, és sziklához sem csapódott többé.

A folyómederben élõ lények pedig elkezdtek ámuldozva beszélni róla:

- Nézzétek, csoda történt! Egy olyan lény, mint mi, de õ repülni tud! Eljött a Megváltó, hogy megmentsen mindannyiunkat!

A folyó áramlásával sodródó lény ekkor így szólt hozzájuk:

- Kicsivel sem vagyok több nálatok. Ha én Megváltó vagyok, akkor Ti is azok vagytok. A folyó mindannyiunkat felemel, ha elég bátrak vagyunk, hogy elengedjük a görcsösen szorított ágainkat.

Mert ez az életünk igazi értelme: az utazás, a kaland!

A többiek azonban még nagyobb áhítattal kiáltozták:

- Eljött a Megváltó!

És mire újra felnéztek, társuk már a folyó áramlásával haladva eltûnt a szemük elõl. Õk pedig magukra maradtak, és továbbra is görcsösen kapaszkodva az ágaikba elkezdtek legendákat gyártani a Megváltóról.


forrás: sokszinuvidek.24.hu

rejtelyekszigete.com/tanmese-folyorol-az...apaszkodj-gorcsosen/

.




Él egy történet...


Él egy régi történet egy fiatalemberrõl, akinél egy éjjel megjelent egy angyal és
csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetõség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, megtalálja az igaz szerelmet és egy gyönyörû nõt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelõtt meglátogatta álmában, és felelõsségre vonta:
"Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörû feleséget. Egész életemben vártam, de nem történt semmi. ,,
"Én neked nem ezt ígértem - válaszolt az angyal. - Én ezeknek a dolgoknak a LEHETÕSÉGÉT ígértem neked, de Te elmulasztottál élni ezekkel a lehetõségekkel."

Az ember megdöbbent. ,,El sem tudom képzelni, mirõl beszélsz!" - mondta.
"Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de Te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit?" - kérdezte az angyal.
Az ember bólintott.
"Mivel Te visszautasítottad a megvalósítást, az ezeket az ötleteket néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektõl. Ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.

És arra emlékszel-e, - folytatta az angyal - amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dõlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetõséged lett volna segíteni a bajbajutottakon, és a túlélõket kimenteni, de Te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat. Ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál."

Az ember szégyenkezve bólintott.
"Ez egy hatalmas lehetõség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna Téged. - mondta az angyal.
És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nõre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nõre sem, akikkel korábban, vagy késõbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez, egy olyan emberhez, mint Te, féltél, hogy elutasít, és inkább lemondóan elmentél mellette. ,,
Az ember újra bólintott, de már sírt.
"Igen barátom, - mondta az angyal - õ a feleséged lehetett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben."

- Hasonló lehetõségek mindannyiunk életében adódnak, de sajnos gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan, mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy észrevegyük és éljünk is az adott lehetõségeinkkel.
Mi sem megyünk oda másokhoz, mert félünk az elutasítástól, mi sem beszélünk az érzéseinkrõl, mert félünk, hogy kinevetnek bennünket, és nem bízzuk rá magunkat a másik emberre, mert félünk a fájdalomtól, hogy mi lesz ha elveszítjük.

De még nincs veszve semmi. Mi még életben vagyunk. Elkezdhetjük kihasználni az elõttünk álló lehetõségeket... sõt mi magunk is elkezdhetünk létrehozni lehetõségeket, saját magunk számára!
(szerzõje ismeretlen)

.



Hét pillanat a földön


Az elsõ a szentség pillanata: ártatlanságod, romlatlan fényed
örömmel tölti el szüleidet -- és az õ örömük visszaszáll rád.
Az elsõ pillanat a kölcsönös, romlatlan boldogság ideje.

A második az ismerkedés pillanata:
hittel, bizakodással tekintesz az életre,
A második pillanat a feltétlen hit és a bizalom ideje,
a szeretet, melyet magaddal hoztál, erõsödik.

A harmadik a kiteljesedés ideje: kinyílik szemed a világra,
és szíved kitárod az emberek felé.
Magával ragad minden, ami szép.
A harmadik pillanat a kifogyhatatlan szépség ideje.

A negyedik a felelõsség, hûség, a becsület pillanata:
mindaz, amit eddig megtapasztaltál,
felelõsséggé, hûséggé, becsületté formálja emberséged.
Az negyedik pillanat a választás és elfogadás ideje.

Az ötödik az értelem pillanata: mindazt, amit szemed látott,
s amit valaha elképzeltél, tudatos gondolkodással illeszted a helyére.
A ötödik pillanat: a megvilágosodás ideje.

A hatodik a megvalósítás pillanata: már tudod, melyik a helyes út.
Ismered az életet, s látod a szerepedet.
A hatodik pillanat a példaadás ideje.

A hetedik a szív szép pillanata: már érted, és tudod,
soha egyetlen pillanatig sem éltél a szíved sugalma nélkül.
Amikor helyesen cselekedtél, boldog voltál,
amikor eltévedtél, csupán még vártál a boldogságra.
A hetedik pillanat, amikor együtt lélegzel a szíveddel.

(Angelisz Irini: Üzenetek)

.



Tanítómese Buddhista módra, hogy úgy szeresd az életed, ahogy az van!


Volt egy idõs asszony, aki egész nap elégedetlenkedett, morgott. A nagyobbik lánya egy esernyõárushoz ment férjhez, a kisebbik meg egy tésztagyártással foglalkozó férfit választott élete párjának. Mikor a nap ragyogóan sütött, az idõs asszony sírni, panaszkodni kezdett, hogy ilyen idõben senki sem fog esernyõt vásárolni a lányától. Ez annyira elszomorította, hogy egyszerûen nem tudta abbahagyni a sírást. Mikor esett az esõ, akkor meg azért rimánkodott, hogy a tésztakészítéssel foglalkozó lányáék nem fognak tudni megélni, mert a tészták kiszáradásához napfény szükséges.

Tanítómese Buddhista módra, hogy úgy szeresd az életed, ahogy az van!

Az asszonyt egyszerûen senki sem tudta megvigasztalni, mert ha sütött a nap, az volt a baj, ha meg esett, akkor az. A szomszédai is tehetetlenek voltak, el is nevezték õt a sírós asszonynak.

Egy nap elment mellette egy buddhista szerzetes, aki nagyon kíváncsi lett, hogy miért duzzog, sír folyton az asszony, mi lehet ennek az oka. Amikor az asszony elmesélte a bánatát, a szerzetes rámosolygott, és így szólt: "Asszonyom, nem kell aggódnia, én megmutatom a boldogsághoz vezetõ utat, és többé nem kell szomorkodnia."

Az asszony kíváncsian figyelte, hogy mit fog mutatni a szerzetes, aki a következõket mondta: "Asszonyom, egyszerû az egész, változtassa meg a látásmódját. Ha süt a nap, akkor ne azért aggódjon, hogy az esernyõiket nem tudják értékesíteni a nagyobbik lányáék, hanem örüljön annak, hogy a kisebbik lányának a tésztái remekül száradnak. Ha meg esik, akkor gondoljon arra, hogy mennyi esernyõt tudnak majd eladni a nagyobbik lányáék."

Ekkor az idõs asszony megvilágosodott. Megfogadva a szerzetes jótanácsát, az élete napokon belül megváltozott, és csak a jó dolgokra összpontosított.
5 Buddha-idézet, amely segít jobbá tenni az életet!

1. "Légy irgalmas minden emberhez, legyen gazdag, netán szegény. Mindegyik életében ott van a szenvedés, csak egyesek jobban szenvednek, mások meg kevésbé."

2. "A rosszra szükség van ahhoz, hogy a jó gyõzedelmeskedni tudjon."

3. "A lelki és testi egészség titka abban rejlik, hogy nem szabad a múlt miatt sírni és a jövõtõl félni. A legfontosabb, hogy megéljük a jelen pillanatát."

4. "Három dolgot sosem lehet elrejteni: a Napot, a Holdat és az Igazságot."

5. "Ahhoz, hogy mindent megérts, elõbb a szívedben kell megbocsátanod."


filantropikum.com/tanitomese-buddhista-m...eleted-ahogy-az-van/

.



A bölcs szamuráj története, avagy miként reagálj, ha elönt a düh!


Réges régen, egy kis japán faluban élt egy öreg szamuráj. Akkoriban a szamurájokra hõsként tekintettek, mert õk voltak azok, akik az életüket a katonaság, a harc szolgálatába állították, ezért az emberek tisztelték õket.

A bölcs szamuráj története, avagy miként reagálj, ha elönt a düh!

Egy nap egy fiatal harcos érkezett a faluba. Az emberek tartottak ettõl a fiatalembertõl, aki gyakran provokálta a helybélieket, sõt olykor kegyetlenül elbánt egyesekkel, akik szembe mertek szállni vele. Elég volt egy rossz pillantás, és a fiatal harcos máris dühbe gurult.

A fiatal harcos tudta, hogy a faluban él egy öreg szamuráj, ezért felkereste, mert úgy gondolta, hogy jó móka lesz az öreget kicsit provokálni, netán megalázni. Meg is találta az öreg szamurájt, gyorsan köveket vett fel a földrõl, és dobálni kezdte. Az öreg szamurájnak még mindig jól mûködtek a reflexei, ezért minden kõ elõl kitért, nem zavartatva magát. A fiatal harcos ezután kiabálni kezdett, szitkozódott, gúnyolódott, de nem sikerült elérnie a célját, mivel az öreg szamuráj nem reagált a sértegetésekre. Így végül feladta, és visszavonult.

Mindezt látták az öreg szamuráj tanítványai meglepetten, sõt felháborodva vonták kérdõre mesterüket, hogy miért tûrte a megszégyenítést.

Az öreg szamuráj ezt felelte a tanítványainak:

Tegyük fel, hogy valaki ajándékot akar adni valamelyikõtöknek, de ti nem veszitek át a csomagot. Mit gondoltok, kié marad az ajándék?

Természetesen azé marad, aki hozta - felelték a tanítványok.

Nos, ugyanez a helyzet a sértésekkel, a dühvel, az irigységgel is. Ha nem vagy ezekre vevõ, nem fognak beépülni az életedbe, és ott nem fogják kifejteni romboló hatásukat - közölt a bölcs szamuráj.


forrás:http://filantropikum.com/a-bolcs-szamuraj-tortenete-avagy-mikent-reagalj-ha-elont-a-duh/

.


Édes tanulság Emberségbõl - tanmese



Évekkel ezelõtt egy 10 éves fiú megállt a fagylaltos pult elõtt és felmászott a magas székre.

"Mennyibe kerül a gyümölcsös habos fagylalt?" kérdezte.

"Ötven cent." - felelte a pincérnõ.A fiú a zsebébe nyúlt, egy maroknyi aprópénzt húzott elõ, és gondosan számolni kezdett, miközben a pincérnõ egyre türelmetlenebb lett - "Nagyobb" vevõkre számított.

"És a sima fagylalt mennyibe kerül?" - kérdezte a fiú.

A pincérnõ, hangjában észrevehetõ ingerültséggel válaszolt: "Harmincöt cent."

A fiú újból számolni kezdte a pénzét.

"Akkor talán egy sima fagylaltot kérek." - szólt a fiú és odaadta a pénzt a pincérnõnek, aki kihozta a fagylaltot.

Miután a fiú elment a pincérnõ visszatért, hogy letakarítsa az asztalt. Amikor felemelte a tényért a torkán "gombócot" érzett. A pulton tizenöt centnyi aprópénzt talált. Rájött, hogy a fiúnak lett volna pénze, hogy megvegye a gyümölcsös habos fagylaltot, de áldozatot hozott azért, hogy "borravalót " hagyjon neki.

Az édes történet tanulsága: mielõtt ítélkezel, bánj az emberekkel udvariasan, méltósággal és tisztelettel.

A történetet Pat Williams "A Lifetime of Success - (Életreszóló siker") címû könyvébõl idézi Gary Craig www.emofree.com honlapon.

Forrás: emk.hu/versek-es-irasok/edes-tanulsag-embersegbol/

www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts