Miért fontos a szellemtan?

Szellemtani könyvajánlatok - könyvek letöltése.


Kattints ide:


hittitok.hu/?a=1

HITTEL AZ ÖRÖKÉLET ÚTJÁN
"Névtelen Szellem" közleménye

Az élet célja: Isten! Istent keressük, Isten után vágyakozunk, Istent akarjuk megtalálni, és Vele akarunk eggyé lenni, Vele akarunk maradni az örökkévalóságban. Mert hiszen az a teremtés célja és a mi utunk célja is, hogy ott megpihenhessünk, és ameddig Ö jónak látja, és az Õ szándékaival megegyezik, Nála maradjunk, míg új munkál, új célt tûz elénk. Most azonban még csak egy kicsiny földi állomásnál vagyunk; egyelõre minden léleknek az a legfontosabb, hogy felkészüljön arra a nagy állomásra, ahová mindenkinek meg kell érkeznie: fejlõdésének legközelebbi állomásához, hogy ott a múlandó élet terheit lerakhassa, és az örökkévaló élet békéjét, örömét, jutalmát elvehesse, amelyet neki az Élet Ura fenntartott.
Szüksége van a léleknek az ilyen pihenõállomásokra az ö igazi hazájában, az örökkévalóságban, hogy ismét új erõvel indulhasson új föladatok végzésére, mert minden egyes feladattal új örömök, új eredmények részesévé válik.
A kis gyermekek, akik iskolába kezdenek járni, rendszerint kézen fogva haladnak, hogy el ne tévedjenek, s nagyobb biztonságban érezzék magukat azokkal az eshetõségekkel szemben, amelyek a múlandó életben lépten-nyomon felbukkanhatnak.
Védelmezzétek ti is így egymást azzal a szeretettel, amelynek már meg kellett erõsödnie a szívetekben, hogy megmutathassátok az Örökkévaló elõtt, hogy van valami maradandó, valami igaz érték, amit innen magatokkal visztek, hogy ebben a sok változásban és viharban, amelyet átéltek, meg tudjátok különböztetni az értékest az értéktelentõl, és szét tudjátok választani a mulandót az örökkévalótól. Mindezeket elrendezve a lelketekben, a mulandóknál keveset idõzve, ellenben az örökkévalók felé fordulva minden erõtökkel, minden akaratotokkal, mert ezeket a lelketek értékesebbeknek ítéli.
Amikor így elõttetek áll az élet, s elõttetek állnak mindazok az elvégezni valók és mindazok a próbák, amelyek felett diadalmaskodnotok kell ezzel a hittel, ezzel a szeretettel, forrjatok össze szeretetben egymást támogatva és Isten felé emelve a lelki tekinteteteket, s Tõle várva a segítséget, az áldást, hogy a ti igaz és nemes törekvéseteket megáldja és megszentelje a mulandóban.
Mert a mulandóban kell megtalálnotok az örökkévaló értékeket; itt, ebben az életben, ebben a világban kell felismernetek azt, ami a lelketek javát szolgálja. Azért küldtek ide benneteket, hogy az Igazság-törvénye végigvonultassa a szemetek elõtt mindazokat a szenvedtetõ és gyönyörködtetõ állapotokat, amelyeket a jó és a rossz elvek hoztak létre ebben a világban és az örökkévalóban, hogy ezeket szemlélve kiválogassátok a magatok részére azt, ami valóban tápláló, hogy megerõsödhessetek, és a ti igazi boldogságotokat megmunkálhassátok.
Elvek kormányozzák a világot; olyan elvek és igazságok, amelyek onnan felülrõl valók, vagy olyanok, amelyek a tévedésbõl valók.
A tévelygés igazsága megmérgezi az életet és az életet körülvevõ természetet; testet ölt, materializálódik körülöttetek, jelenségeket hoz létre. Ti ezekben a jelenségekben megütköztök, és fájdalmasan tapasztaljátok, hogy nem volt jó az út, amelyen eddig haladtatok, nem volt helyes, nem volt igaz az az elv, amelyet a magatokénak vallottatok és igazságnak hittetek. Más igazságot kerestek hát, más utat választotok, hogy a lelketek javát, óhajtott békéjét és boldogságát megtalálhassátok. Ezért vagytok itt a földön.
(forrás: Szellemtani közlemények 2008.IV)

.

A lélek kapcsolatai a földi síkon

Sokan valószínûleg kételkedve fogják ezt az írást fogadni, lesznek akik a fejüket fogják csóválni és azt fogják mondani: "ezt így nem hiszem el teljesen". Nem áll szándékomban meggyõzni senkit sem, sõt mindenkit meghagyok a maga hitében. Célom csak azokat a tényeket leírni, amik a szellemi törvények alapján mûködnek. Remélem lesznek azonban olyanok is, akik már egy magasabb tudati szinttel rendelkeznek és meg fogják az összefüggéseket érteni, sõt talán igazat is fognak nekem adni.
Nos nézzük, mirõl is van szó egyáltalán?

A lélek kapcsolatai a földi síkon. Mit is kell ezen értenünk?


Talán kezdeném az elejénél. Mi akik ide leszületünk a földi síkra, leszületésünket a karma örök körforgása szabályozza. Persze vannak kivételes lelkek is, akik már nem a karma törvényeinek hatására születnek le az anyagi világba, hanem önkéntesen egy nagyobb feladat megvalósítása céljából. Ezekrõl a lelkekrõl most nem szeretnék beszélni, mert ez egy másik téma lenne. De azok a lelkek akik "normális körülmények között" születnek le, azok leszületését a karma és az isteni törvények szabályozzák. Most nem akarok kitérni az okokra, de az biztos, hogy mindegyikünk, akik itt élnek a földön, valamilyen karmikus okok miatt vagyunk itt, tehát valaminek a hatására vagy ellenhatására, valamit nem végeztünk még el vagy az elõzõ életünkben az életfilozófiánkkal, a gondolkodásmódunkkal, a cselekedeteinkkel megteremtettük a reinkarnáció feltételeit. Mi általában (kevés kivétellel) az asztrális szintekrõl születtünk le, ahol mi, mint szellemek éltünk. De nevezzük magunkat lelkeknek, mert mi mindannyian egyúttal lelkek is vagyunk. A szellemi síkokban (asztrális sík) lélekcsoportokban, lelki közösségekben éltünk. Itt nem szeretnék megint ebbe a témába belemélyedni, mert ennek most nincs semmi nagyobb jelentõsége. A lényeg az, hogy a leszületésünk elõtt elõ lettünk készítve a földi síkra való lejövetelünkre.
Ez azt jelenti, hogy kiválasztottunk( a lelki segítõinkkel együtt) egy családot, egy környezetet, egy országot, egy népet, egy kultúrkört és még a nemünket is. Erre azért volt szükségünk, hogy a szellemi fejlõdésünket a számunkra legideálisabb feltételek mellet tudjuk tovább folytatni. A sorsunkat és a feladatainkat elõre meghatároztuk, persze a karma és a szellemi fejlõdésünk tükrében. Ez annyit jelent a szellemi törvények értelmében, hogy a tudatszintünknek megfelelõ feltételeket kaptunk, hogy ott folytathassuk a szellemi fejlõdésünket tovább, ahol az elõzõ éltünkben abbahagytuk. Az elõzõ életeinkben megismert szellemi tudásunkat és szellemi tapasztalatainkat nem felejtettük el (tudati rezgésszint), hanem a tudatunkban (szellemünkben) elraktározva hoztuk ezeket magunkkal. Olyan szülõket és családot kaptunk, ahol a kölcsönös szellemi fejlõdésre lett lehetõségünk.Tehát a leszületésünk nem csak a mi szellemi fejlõdésünket szolgálja, hanem a szüleink, testvéreink, gyerekeink, barátaink, párkapcsolataink, sõt még ellenségeink szellemi fejlõdését is.
Mi a kapcsolatainkban egymásra hatunk, mindegyikünk egy tükröt tart a másik elé és a másik is mielénk. A problémáink nem a kapcsolatainkban lesznek, hanem saját magunkban, a kapcsolatok csak segítenek ezen problémák felismeréseben és megoldásában. Sokan ezt nem így látják és mindig a másikat (másokat) hibáztatják a sorsuk, az életük, a történések, a dolgok alakulása miatt. Hogy ilyen helyzetben élek (életsors), annak a gyerekkorom (szüleim), a párkapcsolataim, a munkahelyem, a környezetem, a társadalom a hibás, tehát a másik és sohasem én. Soha nem a másik a hibás, csak mi nem ismerjük fel a szellemi összefüggéseket, mindig a kívülálló eseményeket, dolgokat, személyeket tesszük felelõssé az életünkért. Vannak azonban, akik már felismernek bizonyos dolgokat, a dolgok közötti összefüggéseket, de a megvalósítással még nehézségeik vannak.
Nos térjünk vissza az eredeti témánkhoz. Mi egy családban, párkapcsolatban, baráti körben, társadalmi rendszerben élünk, ahol állandó kapcsolatban állunk vagy kerülünk más emberekkel. Ezek a kapcsolatok a negatív vagy a pozitív történések által, állandó érzelmi, gondolati hatással vannak ránk, problémáink vagy boldogságunk forrása. Aggódunk, ha a gyerekünk beteg, mérgelõdünk, ha a párkapcsolatainkban problémák merülnek fel és gondoskodással tekintünk a szüleinkre, de sokszor viták alapja is lehet egy szülõi kapcsolat. Tehát úgy is mondhatnám kisebb nagyobb szenvedések és örömök érnek minket az emberi kapcsolataink által. Méreg a munkahelyen, a kollégákkal, a fõnökkel, bosszankodunk a hivatalok bürokráciája miatt vagy ha az árak drágulnak. Már egy egyszerû tv nézés is sok emócióval jár, mert nap mint nap konfrontálva vagyunk a horror hírekkel és a negatív hatásokkal, szinte érzelmileg beleéljük magunkat, amiket ott látunk, a hatásai alatt állunk. Kapcsolataink meghatározzák az életünket, az életünk alakulását. Mi teljesen részeseivé válunk ezeknek a kapcsolatoknak, hol mélyebb vagy kevésbé mélyebb értelemben. Az érdekes azonban az, hogy mi nem a valóságban élünk a kapcsolataink által, hanem egy valóságnak látszó illúzióban. A család elhiteti velünk, hogy mi szülõ, gyerek vagy testvér vagyunk, a párkapcsolatunk elhiteti velünk, hogy mi férj és feleség vagyunk és a társadalom elhiteti velünk, hogy mi fogyasztók, barátok vagy ellenségek vagyunk. A földi sík illúziója becsap minket. Elõször is becsap minket, mert elhiteti, hogy ez a valóság, másodsorban becsap minket, mert elhiteti velünk, hogy bizonyos kötelékek kötnek össze minket a másik emberrel, emberekkel. Mégpedig érzelmi és az ego (elme) által megszabott kötelékek, amik hol megboldogítják az életünket egy rövid idõre, hol pedig hosszabb idõre megkeserítik. Általában a kapcsolataink, kevés kivétellel, nagy részben szenvedéseket okoznak nekünk.
De kell-e szenvednünk, szükségünk van-e ezekre a szenvedésekre, kérdezhetnénk? Gyakorlatilag nem kellene szenvednünk egy kapcsolatban sem, de mégis sokszor szenvedünk. A szenvedés, és itt most elsõsorban a kapcsolataink által megélt szenvedésrõl beszélek, megpróbál minket elindítani a felismerések útján. Ezektõl a szenvedésektõl csak akkor tudunk megszabadulni, ha a kapcsolatainkat más szemszögbõl vizsgáljuk meg, az egot és az elmét kiiktatva. Mégpedig úgy, hogy ezekhez az emberekhez földi szinten nincs egyáltalán a szellemi értelemben véve semmiféle kapcsolatunk és szellemi szinten is csak annyi, hogy egy lélekcsoportot alkotunk, ugyan úgy, mint a szellemi síkokban, csak emberi testet öltve és családot vagy kapcsolatokat játszva. Ha jól belegondolunk, a szüleink nem a szüleink, csak lelki társaink, akik velünk eljátsszák a család szerepét, az õ és a mi szellemi fejlõdésünk érdekében. A testvérünk nem a testvérünk, csak eljátszunk egy testvéri szerepet, hogy egymást segítve a szellemi fejlõdésben, elõrehaladjunk. Az ellenségünk nem az ellenségünk, csak ö egy tükröt állít elénk, hogy mi azokat a szellemi feladatokat elvégezzük, amiket el kell végeznünk. Egy anya vagy egy apa számára egy gyerek elvesztése egy tragédia vagy egy gyerek számára a szülõ elvesztése. Óriási szenvedést okoz, mert érzelmileg belemélyednek az illúzióba. A gyerekük tulajdonképpen nem is az õ gyerekük, csak most itt a földi síkon játsszák el a szülõ és a gyerek szerepét.A következõ életükben talán fordítva lesz, a mostani gyerekük lesz a szülõ és fordítva. Egyszer ezt a szerepet vállalja el a lélek, máskor egy másikat, a hangsúly mindig a szellemi fejlõdésen van.
Ha azonban a kapcsolatokat nem belülrõl, hanem kívülrõl tekintjük (szellemileg mint kívülálló), akkor rájövünk, hogy mi mindannyian csak lelkek vagyunk és bármi is történjen a másikkal, az mindig az ö szellemi fejlõdését és az isteni törvényeket szolgálja. Legyen az halál vagy születés, tragédia vagy öröm. A lélek számára nincs se jó se rossz, csak tapasztalatok vannak.
Ezt a legjobban egy színházi elõadással tudnám példázni. A színpadon a színészek egy családi drámát játszanak, ahol mindenki jelen van. Gyerek, szülõ, testvér, férj, feleség, barátok, ellenségek. Az egyik színész a másiknak a gyereke, vagy szülõje vagy férje, felesége stb. De igazából õk nincsenek rokoni kapcsolatban, õk csak színészkollégák. Mindegy mi történik a színpadon, a nézõ nem fogja azt úgy venni, mintha a valóságban történne meg. Ö azt mondja ezt csak játék, nem a valóság. Ez csak egy illúzió. A nézõ nem fogja elhinni, ha a színpadon a gyerek vagy a szülõ meghal, hogy akkor az igazából halt meg. A színész csak eljátssza ezt a szerepet. És amikor legördül a függöny, akkor az egész társulat, mint színészkollégák el fognak beszélgetni a színház büféjében egy kávé mellet és egyik sem fogja elhinni, hogy õk családi kapcsolatban állnak egymással. Ezt csak eljátszották a színpadon.
Nos a földi élet is ilyen. Egy színház, ahol a leszületett lelkek szerepeket játszanak el, hogy szellemileg fejlõdjenek. A kívülrõl való értékelés azt jelenti, hogy ugyan úgy kell a családi vagy kapcsolati dolgainkat is nézni, mint ahogy a színész is az elõadást látja. Egy színész soha nem fogja komolyan venni, hogy meghalt a színpadon a kollégája, mert tudja, hogy igazából csak eljátssza ezt a szerepet. Tisztában kell azzal lennünk, hogy nem a valóságot éljük meg itt a földi síkon, hanem csak egy illúziót, amit sok esetben a valóságnak tekintünk.
Ha meghal a szülõnk vagy a gyerekünk vagy a testvérünk, ö sem hal meg igazából (szellemi értelemben), csak elhagyja a földi síkot, mint az a színész is, aki lemegy a színpadról, ha eljátszotta a szerepét. Persze ez nem azt jelenti, hogy a családi vagy más tragédiákkal szemben közömbösnek, hidegnek kell lennünk. Az együttérzés az egyik dolog, de az érzelmi "túl" átélés a másik. Sokan egy családi tragédiát el sem tudnak viselni, évekig gyászolnak. Ezek az emberek még nem értették meg a lelkek közötti kapcsolat összefüggéseit. Mi sajnos túl nagy emócióval beleéljük magunkat a történésekben, legyen az negatív vagy pozitív dolog. És sajnos a negatív emóciók nagyon lehúzó erejûek, nagyon sok kötödéssel járnak. De a boldogság érzete is kötõ erejû, mert az illúziója által ide köt minket a földi síkhoz. És ez a trükk az egészben, hogy az emócióink, az érzelmeink által egy állandó kötödésben élünk. Kötõdünk a családhoz, a párkapcsolathoz, a barátokhoz, a társadalomhoz, a hazához, az õsökhöz. Ezek a kötödések mind akadályok a szellemi fejlõdésünkben. Nem engednek minket elõre haladni.
De nem csak, hogy akadályozzák a szellemi fejlõdésünket, hanem vissza is fognak minket ide a földi síkra húzni. Karmákat és vágyakat teremtenek, amik megakadályozzák, hogy kikerüljünk a reinkarnáció mókuskerekébõl. A cél nem az újra leszületés, hanem a szellemi síkokon való továbbhaladás, ameddig meg nem találtuk Isten hazáját és megint Eggyé nem váltunk Vele.
De ameddig ezt nem ismerjük fel, addig itt fogunk életrõl életre, kötödésrõl kötödésre ebben az illúzióban élni, amit mi földi síknak nevezünk.
Kuppán Tibor asztralutazas.lapunk.hu/

.


Élet az asztrál világban

Az asztráltestben töltött életünket a fejlõdés fokozatai szerint rétegekre oszthatjuk. E rétegek közül a legalacsonyabb annak az állapotnak az érzelmi színvonala, amikor a szellem már tud önmagáról. Ekkor kezdõdik el a szellem emelkedése. Az ezt követõ fokozat a ki nem elégíthetõ illúziók birodalma. Az asztráltestben megjelennek a vágyak, szenvedélyek, és itt megismerheti a szellem, hogy milyen szegényes dolog szenvedélyeknek élni. Mert itt a szenvedély lobog ugyan, de kielégülést soha nem talál, mert minden szenvedélyillúziónak meg van a gyötrõ ellenszere, ami a kielégülést állandóan akadályozza.
Mi más lenne ez, mint az egyház által megrajzolt purgatórium? Joggal nevezhetjük a szellemnek ezt az önmagában való gyötrõdését tisztító tûznek. Minden érzelem, mely földi dolgokhoz tapad, itt gyötrelemnek forrása: vagyoni elõnyök, hírnév, hatalom, hiúság, érzékiség, telhetetlenség.
Hosszú idõ múlva ezek a gyötrõ érzések lassan eltompulnak. A kábult érzéketlenség e rövid idõközeit a szellemi vezetõ arra használja fel, hogy saját rezgéseivel visszhangot ébresszen a meggyötört szívben. Az enyhülés örömét az ilyen szenvedõ szellemek számára mindig kívül álló erõk hozzák meg. Most kezdi el igazi szelleméletét az egyéniség. Már képes arra, hogy felkeresse azokat, akiket a földi életben elhagyott. Rosszul esik neki, hogy szól hozzájuk, de nem kap választ: a földi emberek egyszerûen keresztülsétálnak lényének ritkább a.nyakán.38 Gondolatokat szuggerál, és észreveszi, hogy azt az emberek elfogadják. Földi emberek között élve, helyzetének fizikai törvényeit nem ismerve úgy él, mint valami földi ember, holott az õ állapotában evésre, alvásra nem lenne többet szüksége.

Ez már az asztrál-életnek az a fokozata, amelyben a szellem megismerheti fizikai halálának körülményeit ismét csak a szellemi vezetõ által, aki erõs szuggesztív hatásával emlékébe idézi a lejátszódott képeket, ahol földi életét befejezte. Sokakra nézve tragikus pillanat ez, mert akik abban a meggyõzõdésben éltek, hogy a halál után az életnek nincsen folytatása, szembesülnek azzal, hogy a mulandó élet helyett örökkévaló öntudatot nyertek.
Nagyon különös érzés az, amikor a szellem szabadságának tudatára ébred, a földi testtel levetette az anyag nehéz bilincseit, új erõk birtokába jut, minden elõnyét élvezi annak a helyzetnek, amit a teljes és tökéletes szabadságérzés nyújt. Ezt a megismerést a szellemek különbözõ módon fordítják javukra: Van, aki igyekszik jelt adni az élõknek, gyakran ilyenkor fedezi fel, hogy sokkal jobban szereti hozzátartozóit, mint ahogyan életében érezte. Ha az élõk túlságosan elmerülnek a fájdalomban, magukhoz kötik az elköltözött szellemét, akinek pedig minél nagyobb érdeke, hogy a földiség bilincseitõl megszabaduljon, de a visszamaradottak gyásza és sírás a erõsen akadályozzák fejlõdésében.

A szellem szabadságánál fogva eljuthat olyan helyekre, ahol zenét hallgathat, ismerkedhet, tanulhat, tapasztalatokat gyûjthet. Így ismeri meg a szellem lassanként az asztrál-világ törvényeit. Észreveszi, hogy csak erõsen vágynia kell bizonyos helyzetváltozásra s ez a vágy azonnal meghozza a beteljesülést. Valóban itt értjük meg, hogy a földi élet csaknem semmi egyéb, mint iskola, melyben a szellem akaratának csodálatos erejét mind hathatósabban saját javunkra igyekszünk fordítani. A földiséggel átitatott szellem akarata relatíve nagyon erõtlen, hite csekély, de a földiségtõl megszabadult szellem akarata teremtõ erõ. Nagy horderejû megfigyelés bûvöli el a szellemet, hogy gondolatai rezgésével tud hatni földi '"emberekre. Erejét és akaratát kezdi felhasználni, hogy szép és nemes elhatározásokra kedvezõ befolyásoljon. Minden fejlett szellem képes önzetlen jócselekedetekre és sokan vannak, akik erre a fokra már földi életükben elérkeznek.

A szellem tehát fejlõdésének ezen a fokán földi emberekhez csatlakozik s igyekszik õket nemes elhatározásokra bírni. Szellemi vezetõje segítségére van ebben. A haladásra képes szellemek csodálkozva figyelik a magasabb szellemegyéniségeket, akikbõl sugárzik a szépség, erõ, boldog öröm, és vágynak olyanokká lenni. Igyekeznek minél több jót tenni, tudatosan neveli, erõsítik önmagukat. A szellem fejlõdésének magasabb fokán, képességeinek tervszerû kifejlesztése által arról gyõzõdik meg, hogy koncentrációja bizonyos teremtõ erõ birtokába juttatja.
A szellem tehát vágya és akarata által megtanul teremteni, mintegy saját
mulattatás ára tevékenykedik, emelkedett állapotaiban viszont, mint az isteni világ terv odaadó és hû munkása fogja végezni. A szellemvilágban megállás nincsen. A szellem életének célja az örök cselekvés, nagy és szép feladatokra vállalkozik s ez a vágy emeli az asztrál-világ magasabb fokozatára. Odaadó / önfeláldozással másokat jóra vezet, közremûködik kannák lebonyolításánál, kiegyenlítésénél. A szellem most már egyéniségének teljes tudatára ébred. Megnyílik szellemi látása és megismeri elõzõ földi életeinek sorozatát szomorú tanulságaival együtt, amit az emlékezés feltár elõtte. A szellem vágyik levetni asztrál-testét. Bekövetkezik az asztráltest halála s ezzel a szellem felemelkedik egy magasabb síkra: a mentális világba
Második halál ez. Az asztráltestet tehát a szellem éppen úgy elhagyja, mint annak idején a fizikai testet. Az asztráltest nem semmisül meg azonnal, hosszabb ideig él, mert a szellem benne hagyja önmagának egy parányát. Olyan az, mint egy levetett ruha, a szellem érzéseinek mûszere volt, de amint a szellem kilépett belõle, a rezgések megszûnnek benne. A szellem elhagyja az asztrál-világot, az érzelmek birodalmát, hogy felülemelkedjen egy tisztább, derültebb, boldogabb régióba.

Forrás:
Domonkos László: A szellem élete II. rész
A szellem rezgésszintje szerint kerül a köztes lét különbözõ síkjaira

"A szellem élete" címû könyv három kérdésre keresi a választ, honnan jöttünk, kik vagyunk és hová megyünk? Az elõzõ rész témája a halál, a léleknek a fizikai testtõl való elszakadásának folyamata volt.
Ezúttal a könyv második részébõl szemlézünk részleteket, melynek témája
a lélek útja az asztrálvilágban, majd a mentális síkon."
www.ezotop.hu/termeszetfeletti/termeszet...C3%A1l-vil%C3%A1gban

..



Az otthonunk (2010)

Film a halálról, a pokolról, a mennyországról ... honnan jöttünk, hová megyünk. A film a halál utáni és halál elõtti életet mutatja be.

A film Chico Xavier (eredeti nevén Francisco Cândido Xavier) brazil író és médium regényén alapszik. Xavier élete során 92 könyvet közvetített mint médium. A film annak a léleknek a történetét meséli el, aki neki ezeket a könyveket sugallta.

Médiumitása azzal kezdõdött, hogy 1959-ben ú.n. keresztírás eredményeként, vagyis úgy, hogy Andre Luiz elhunyt orvos neki és tõle 800 km. távolságban lakó Waldo Vieirának úgy diktálva a "Fejlõdés két világban" címû mûvet, hogy egy fejezetet Chicónak, a másikat Waldónak, és tovább felváltva, anélkül, hogy az egyik tudná, mit kapott a másik. Utólag azután Chicó utasítást kapott szellem-vezetõjétõl, Emánueltõl, hogy lépjen érintkezésbe Waldo Vieriával, és illessze össze egy egésszé a könyv fejezeteit. Mi más ez, mint komoly bizonyíték arra nézve, hogy a létrejött közlemény a médiumtól idegen, még pedig a földön valamikor jól ismert, de idõközben a szellemvilágba távozott lénytõl származik.



Az Otthonunk - c. film 110 perces

.


Miért fontos számunkra a szellemtan 5.54 perc