Hol a helyem?

KÍSÉRTÉS - BELSÕ KÜZDELEM - AKARATPRÓBA

Az embernek nehéz küzdelmeken kell átmennie, hogy tökéletessé váljon. Ellenálló erejét ezeken a küzdelmeken kell bemutatnia. Csak helyesen használt akarattal lehet szellemi érettséget elérni. Azért az akaratot ismételten ki kell próbálni, próbának kell alávetni, és ezt mindig lelki küzdelmek elõzik meg. Kell, hogy az embert kísértések érjék, és ezeknek ugyanaz az egyetlen céljuk van - hogy legyõzzék õket. Ettõl válik a szellem mindig szabadabbá.

El kell érni, hogy feladja a testi kívánságait és csak a lélek bontakozzon ki. Ehhez erõs akaratra, és folytonos önmagával való küzdésre van szükség, de a lélek érlelõdése ettõl függ. A feladat nem könnyû, viszont az önmaga fölötti gyõzelem olyan jutalom, olyan eredmény, ami minden fáradságot, minden önlegyõzést megér. A szabad szellemi állapot annyira boldogító, hogy valójában az ember semmirõl sem mondott le, hanem csak kapott. Mert amit odaad, annak nincs maradandó értéke, de a szellem szabadsága örökké megmarad. Nem lehet ezeket a küzdelmeket megtakarítani, mert csak az állandó küzdelem acélozza meg, és tisztítja meg a lelket, és csak ekkor alkalmas a szabad szellemi állapotra, mert annak feltétele az anyag, a földi vágyak és kívánságok teljes legyõzése. Ezért jut az ember ismételten kísértésbe, hogy bebizonyítsa mennyire lett ellenálló, hogy komolyan dolgozzon önmagán, és akaratát tevékenységre indítsa.
Minden szellemi haladás egy önlegyõzés, mert vagy Isten, vagy a felebaráttal szemben lemond a saját kívánságáról. Ha az ember irántuk érzett szeretetbõl gyõzi le vágyát, akkor áldozatot hoz. - Énjét állandóan visszafogja, a magasra a szellemi javakra törekszik, és lemond minden földi örömrõl. Ekkor tudatosan törekszik a tökéletességre, és mindig könnyebb lesz helytállni mindenfajta kísértésben. A vágyak és kísértések mindig gyöngébbek lesznek, minél többet gyõzte le õket. A benne lévõ Szellem pedig mindig szabadabb és szabadabb, mert mert már nem tartja fogva semmi, és akadálytalanul törekedhet a magasba. Mindenfajta kísértés: zátony és akadály, amit le kell gyõzni, ha továbbra is járni akarja a célhoz vezetõ helyes utat.

A világon még sokfajta inger megy át, hogy próbára tegye az akaratot. Újra és újra ki kell állni a belsõ küzdelmeket, hogy a földi élet haladást hozzon, és a lélek a saját ellenállásain keresztül kiérlelõdhessen. A célt küzdelem nélkül nem lehet elérni. Az ember mindig álljon készen, hogy az ellenfelével találkozik, mert az a világ által közeledik kísértéseivel, és el akarja buktatni. Legyen óvatos, nehogy kudarcot valljon, és küzdjön megállás nélkül, míg legyõzte önmagát.
Amen.
(Bertha Dudde
1943. 9. 25.)

Életetek útja

Figyeljétel életetek irányát, hogy tudjátok merre tartotok. Ez a figyelem segít meglátnotok az elrejtett ösvényt, mely kiutat kínál.

A helyes út mindig ott áll elõttetek, csak észre kell vennetek, s ha ráléptek a bizonyosság tölt el benneteket.

Ez a bizonyosság, az istenivel való harmónia meglelése, összekapcsolódás Életutatok segítõ energiáival.

Járjátok szeretetben, ha szívetekkel ráleltetek!
(Pusztai Orsi kristálycsakra.hu)

A Teremtõ létezése

Sokan azért nem hisznek Istenben, a Teremtõ létezésében, mert semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem találnak a tevékenységérõl. A hitetlenek számára Tóth László Tibor az alábbi szellemes példázattal világította meg az irányított teremtés létezését:
Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést:
- Miért hiszi, hogy van Isten?
- Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk. Egy autó 140-150 ezer alkatrészbõl áll, de elõbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No de vegyük csak a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészbõl áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezekután azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtõ, az nem normális.
- Rendben van, de mivel tudná Ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtõ létezését?

A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnõjének: "Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minõségben. Alapméret: kör alakú, átmérõje 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter. (Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erõk okozta bármilyen erõs kilengést!) A fal vastagsága alaptól a felsõ szintig max. 25 cm lehet. Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületûre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan mûködõ komplett vegyiüzem, amely tápszereket állít elõ, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben."
Elvette a papírt a titkárnõjétõl, és aláírva átnyújtotta az újságírónak.
- Tessék, itt a válaszom. Benne a bizonyíték.
- Nem értjük, hogy mi akar ez lenni.
- Majd késõbb megértik. Egyelõre közöljék a lapjukban feltûnõ helyen. Ha akad rá jelentkezõ, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet. A képet a feladó eltávolította.
A nagy érdeklõdést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök, és még a korábbinál is több újságíró jött el.
- Talán el is kezdhetjük, szólt ironikusan a házigazda. Kérem az elsõ jelentkezõt, tegye meg ajánlatát, ismertesse elképzeléseit. Csak konkrét megoldást, kivitelezhetõ terveket fogadok el.
Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte:
- Rendben van, én már kiestem a versenybõl, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerûen lehetetlen megépíteni!

A gyáros megkérdezte:
- Nos, van még jelentkezõ? Ha nincs, akkor kérem figyeljenek jól, bemutatom az eredetit.
A titkárnõ átnyújtott neki egy hosszú, csõ alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belõle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevõkhöz:
- Igazuk van uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtõnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a mûszerek. Figyeljenek kérem, kör alakú a szára, átmérõje pontosan 4 mm. magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a csodálatos miniatûr vegyiüzem, a kalász itt a tetején önállóan mûködik. És tudják hogyan? Napenergiával! Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyilabor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elõ vízbõl és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Ezalatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim az itt látható remekmû és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelmûen bizonyítja a Teremtõ létezését, és határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességeit. Köszönöm hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtõ erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát. Ha körülnéznek, ha tükörbe néznek, mindenütt az õ alkotásait látják. Ha pedig teremt, mûveket alkot, akkor létezik!

Róma 1,19-20: Mert ami az Isten felõl tudható, nyilvánvaló számukra; mert az Isten megjelentette nékik: mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Õ örökkévaló hatalma és Istensége, a világ teremtésétõl fogva az Õ alkotásaiból megérthetõ és átlátható; úgyhogy nincs mentségük.
(emailban kaptam)

.


ISTEN
(tanmese)

Egyszer, mikor Jézus Szent Péterrel a Földön utazott, azt mondja Péter:

- Hej be szeretnék Isten lenni, majd másként kormányoznám én ezt a világot!

Mondotta Jézus szelíden:

- Bolondot beszélsz, Péter, bízd csak az Istenre a világot, egyedül õ tudja azt elkormányozni.

- De így, de úgy - mondja Péter -, majd megmutatnám én, csak egy napig lehetnék Isten.

- Hát jól van - mondotta Jézus -, teljék kedved, légy egy napig Isten.

Még jóformán ki sem mondotta ezt Jézus, aranyos karosszék szállott le az égbõl.

- Ülj bele, Péter, s kormányozd a világot!

Beleül Péter az aranyos székbe, s hát abban a pillanatban jön egy szegény asszony, hajtja a borjas tehenét a legelõre. A tehén a borjúval elkezdett legelészni, a szegény asszony pedig megfordult, s ment hazafelé.

Rászól Péter az asszonyra:

- Hé, asszony, hát te nem maradsz itt? Ki õrzi a tehenedet?

- Majd õrzi a jó Isten - felelte az asszony -, van otthon elég gyermekem, akit õrizzek.

Azzal az asszony elmegy, a tehén a borjával ott marad a legelõn. Mondja Jézus:

- Péter, te vagy az Isten, tenéked kell õrizned a tehenet s a borját – s ahogy Jézus ezt mondta, egy karikás ostor csavarodott Szent Péter nyaka körül.

Rekkenõ meleg volt, csípték a legyek a borjat, egyszerre csak, uccu neki, fölcsapja a farkát, szalad árkon-bokron keresztül, s utána a tehén, de Szent Péter is kiugrik az aranyos székbõl, szalad a tehén után, nagyot rittyent a karikás ostorával, s kiabál:

- Hó, hahó, megállj, hó!

De bizony sem a tehén, sem a borjú meg nem állott. Csurgott a verejték Szent Péterrõl, s jó este lett, mire visszaterelte a tehenet a borjával.

- Látod, látod, Péter - mondotta Jézus -, az egész világot akartad kormányozni, s még egy tehenet sem tudtál megõrizni...

Telt-múlt az idõ. Szent Péter, úgy látszik, elfelejtette ezt az esetet, s megint mondja Jézus Krisztusnak:

- Haj, de szeretnék Isten lenni!

- Ugyan, miért, Péter?

- S te még kérded azt, Uram! Segítenék az özvegyeken, az árvákon, a jókat megjutalmaznám, a gonoszokat megbüntetném. Hiszen ha Isten lennék, megmutatnám, hogy nem lenne több rossz ember a világon.

Jézus nem szólt semmit, hadd beszéljen Péter. Amint továbbmennek, Jézus egy fának az ágán méhrajt pillant meg.

- Eredj, Péter - mondja Jézus -, koppintsd meg azt az ágat, üsd a rajt a kalapodba, hátha hasznát vesszük.

Odamegy Péter a fához, megkoppintja az ágat, de a rajnak csak egy része esett a kalapjába, a más része a kezefejére hullott. A méhek egy ideig szépen megmaradtak a Péter keze fején, de egyszerre csak egyik megszúrja a fullánkjával, Péter nagy mérgesen ledobja a kalapját, s a többi méhet is lerázza a keze fejérõl.

Kérdi Jézus:

- Mi lelt, Péter?

- Jaj, egy gonosz méh megszúrta a kezemet, úgy fáj! - mondotta Péter.

- Hát azért nem kellett volna ledobni az egészet, büntesd meg azt, amelyik megszúrt.

- Hiszen ha én tudnám, melyik szúrt meg - mondta Péter nagy haraggal.

- Látod, Péter, látod - mondotta Jézus -, mégsem lenne jó, ha te Isten volnál: az emberekkel éppen úgy cselekednél, mint ezekkel a méhekkel. Ha egy megbántana, bosszút állanál a többin is. Csak bízd Istenre a világot, Péter.

Mondotta Péter szelíden, meghunyászkodva:

- Igazad van, Uram, többet nem kívánom, hogy Isten legyek.



Ez a mese arra mutat rá, hogy fogadjuk el önmagunkat. Ne akarjunk másnak látszani, mutatkozni annál, akik vagyunk. Van-ságunk egyébként sem meghaladható, hiszen téren és idõn túl létezõ TUDAT.
Pusztai Orsi

.


A Mester tanítása


Mikor már annyi kérdés járkált a fejében, gondolta elmegy ahhoz az emberhez, akirõl sok jót hallott, kirõl azt mondták, hogy "jó gyümölcsöt terem", kinek élete példa, akivel szívesen cseveg az ember unalmas perceiben, kinek szívesen felteszi a kérdéseit, válaszra várván, vagy csak éppen azért, hogy valakinek már végre feltehesse. Úgy döntött hát, hogy meglátogatja, de mielõtt elment hozzá, elõbb körbekérdezõsködött ismerõseinél, és elég kiábrándítóan hatott, mikor megtudta, hogy "a mester" sem beszélni nem tud, sem a hallása nem jó, egyszóval süketnéma. Ennek ellenére mégis elment hozzá, hogy próbára tegye " mikor odaért, a mester habozás nélkül megkérdezte tõle: "mit akarsz tõlem?" - Hát mégis beszél, és a hallása is jó? - "Miért jöttél?" - Választ akarok a kérdéseimre - csend "választ, hogy megvilágosodjak!" - a mester meg közben szigorúan végigmérte, és csak hallgatott. - Rengeteg kérdésem van: például, hogy van-e a halál után élet? Létezik-e Mennyország? Létezhet-e, hogy a halál után visszatérünk a földre? Jézus valóban Isten fia volt-e? Mária valóban szûz volt? Akik nem hisznek, valóban a pokolra kerülnek? - "Takarodj a szemem elõl" - mondta neki a mester. Azzal õ sértettségében és kiábrándultságában távozott is tõle. - Ez a mester? Én elõbb vagyok mester, mint ez- - késõbb, mégis adott még egy lehetõséget magának, most már sokkal alázatosabban és tisztelettudóbban közelített a házához, halkan kopogott, majd belépett. "Miért jöttél?" - Elnézést a zavarásért, bocsánat, hogy újra jöttem, csak beszélgetni szeretnék - "Jöjj be!". Talán kérdéseim méltatlanok a válaszra, de sokat töröm a fejem rajtuk, te talán tudnál segíteni rajtam. A mester így szólt hozzá: - múltkor azt kérdezted tõlem:

- Hogy van-e a halál után élet? válaszolj te magad.

- Lehetséges.

- Ha tudnád, változtatnál az életeden?

- Nem tudom.

- Azt kérdezted, létezik-e Mennyország? válaszolj.

- Ha a halál után van élet, akkor talán Mennyország is.

- Ha úgy hiszed, hogy létezik, változtat ez bármit is az életviteleden?

- Nem tudom.

- Azt kérdezted, létezhet-e, hogy a halál után visszatérünk a földre? - válaszolj.

- Nem hiszem.

- Változtat-e bármit az életeden, hogy hitedet ebben gyökerezteted?

- Nem tudom.

- Aztán azt kérdezted, Jézus valóban Isten fia volt-e? - válaszolj.

- Úgy hiszem igen.

- Ha ezt hiszed, miért nem követed õt, miért nem tartod meg parancsait, miért nem mégy vele a Golgotára, és viszed vele együtt a keresztet?

- Nem tudom.

- Ezt követõen azt kérdezted, Mária valóban szûz volt-e? - válaszolj.

- Nem tudom.

- Ha tudnád a választ, milyen elõnyeid származnának ennek ismeretébõl?

- Végül azt kérdezted, akik nem hisznek, valóban a pokolra kerülnek? - válaszolj.

- Nem tudom.

- Most menj, és fürödj meg az elsõ pocsolyában, amit a ház elõtt találsz, aztán gyere vissza hozzám.


Mikor visszatért hozzá, egy forró teával várta õt a mester, mosolyogva fogadta, és beszélni kezdett hozzá. - Az emberek, amikrõl beszélnek csupán csak üres szavak. Mikor azt mondják, ebben hiszek, figyeld meg, hogyan élnek, abból láthatod, hogy miben hisznek igazán. Mikor azt mondják, én nem hiszek semmi effélében. Kérdezd meg: miféle elõnyöd származik a hitetlenségedbõl? Aztán kérdezd meg magad: az a hit, amiben élek, a sok tudás, amit felhalmoztam, mit ér? Mert nincs olyan hit, ami bármit is érne, anélkül, hogy gyümölcsöt nem terem. Megtudhatod az összes kérdésre a választ, de életed üres marad tettek nélkül. Aztán kérdezd meg: mit tettem eddig az életemmel? Majd talán azt mondod, én jó voltam, jó vagyok, és jó is leszek. De ne fogadd el ez a választ, kérdezd meg, miben nyilvánul meg az, hogy jó voltál? Máskor talán azt mondod, rossz voltam, rossz vagyok, és rossz is leszek. De ne fogadd el ezt a választ, kérdezd meg, miben nyilvánul meg az, hogy rossz voltál? Aztán menj egy hindu elé, kérdezd meg tõle, mennyivel lesz több, ha a keresztényekrõl rosszat mond, aztán menj egy keresztény elé, kérdezd meg mennyivel lesz több, ha rosszat mond a hindukról. Aztán menj az ateisták elé, kérdezd meg mi az a személyes nagy tudásuk, amire olyan büszkék? Mitõl lesz több a világ, ha folyton be akarják bizonyítani valamirõl, hogy nem igaz? Az emberekben nincs szeretet. Amit szeretetnek hívnak, az csak valami elkorcsosult sóvárgás az önimádásra. Az emberek a boldogságot keresik, te ne azt keresd. Mit ér a boldogság, ha az ember haszontalan? Dolgozz szüntelenül, és soha ne elégedj meg magaddal. Szolgálj az embereknek, és légy alázatos mindenkivel. De azt tudnod kell, hogy az alázat nem azt jelenti, hogy nincs véleményed semmirõl és mindent elfogadsz, amit mások mondanak, hanem azt, hogy tiszteletben tartod mások véleményét . Az emberek szektákba verõdnek az igazság zászlaját lengetve, módszereket tanítanak, hogyan legyél isteni személy, és még csak azt sem figyelik meg, hogy akik tanítják õket miféle emberek. Mert mi kell az embereknek? Kuruzslás, tömeg, cirkusz, olyan kell nekik, aki megtanítja õket széket táncoltatni. Mi hasznod belõle, még ha képes is vagy rá? - mutatványokat nézhetünk a cirkuszban is. Azt keresd, ami megváltoztatja az életed, amitõl más emberré válsz, amitõl hasznosabbá válsz, és csak olyat fogadj el tanítódul, aki erre törekszik, és benned is a kiteljesedés magvát látja, aki nem irányítani, hanem szolgálni akar téged. Azt gondolod, hogy azért nem cselekedsz, mert nincsenek válaszok a kérdéseidre. Én azt mondom, azért nem cselekedsz, mert céltalanul élsz. Akinek célja van, az tart valamerre, aki tart valamerre, az tudja, hogy mit akar, aki tudja, hogy mit akar, az dolgozik is azért, hogy elérje a célját. Keress tehát célokat, de olyanokat keress, amitõl több leszel te magad-, és az emberiség is. Egyeseknek az a célja, hogy építsen, másoknak az, hogy lerombolja az építményeket. Vizsgáld meg tetteidet, hogy te melyikhez tartozol, és azt is, hogy céljaidat a hiúság mennyire hatja át. ezeket mondta neki, õ meg csak csendben hallgatott. Akkor rájött, hogy milyen felesleges kérdések után kutatott, legalábbis akkor hirtelen olyan megvilágításba kerültek, melyek átformálták a kérdések fontosságát. Hazafelé sokat gondolkodott a mester tanításán.


Ez volt egyben az elsõ és az utolsó alkalom, mikor találkozott a mesterrel, mert mint hallotta, másfél hónappal késõbb agyvérzésben meghalt. "Mennyire múlandó - gondolta. A nagy emberek sorsa is ugyanaz, mint a kis embereké. - a szavai azonban benne éltek továbbra is, és ez a kis szelet volt az, ami õt halhatatlanná tette számára. Aztán egyik nap, ahogy a piacon sétált, mindenki a mester haláláról beszélt, odament az egyik árushoz, és megkérdezte tõle: "miért tartották a mestert süketnémának?" - az meg azt válaszolta: "a mester úgy vallotta, hogy aki sokat beszél, az sokat hibázik; ezért õ megfontoltan beszélt, és csak arról, amit fontosnak tartott - egyesek ezért tartották némának. Máskor meg azt mondta: az üres fecsegésre nekem süket a fülem, inkább meg sem hallom – ezért tartották süketnek."

A mester sírkövét azóta is utolsó szavai ékesítik: "élj, de ne önfeledten; szeress, de értelemmel; élvezz, de mértékkel".

Szerzõ: Geró Dávid/SzabadonÉbredõk

,


E L H A G Y A T V A

Ha életed útján elhagyott mindenki,
Ha fájó könnyeid nem törli le senki,
Ha már nincsen társad ezen a világon,
ha már nincsen ember, aki melléd álljon,
mikor már úgy érzed, mindent elvesztettél,
eltûnt minden célod, amit úgy kerestél.
Ha már nincsen aki, mosolyra fakasszon,
ha már nem találod, a mi nyugtot adjon,
s lelkednek nincs csendje, csak nagy zûr zavarja,
arcod a fájdalom éles könnye marja.
Ha már szíved húrját, a zúgó szél rázza,
s lelkedet a bánat sötét óceánja.
Ha már úgy érzed, hogy tested összeroppan,
szíved a sebektõl, tán utolsót dobban.
Ne dobd el reményed, míg utadat járod,
még mindig marad egy, igaz hû Barátod.
Ha majd Õ áll melléd, a hullámok szûnnek,
s egedrõl a felhõk, gyorsan elrepülnek.
Eltûnik a szélvész, vihar orgonája,
s megpihen a gálya, tépett vitorlája.
Utolsó könnycseppek, némán legördülnek,
lelked fájdalmai, lassan csendesülnek.
Zilált életednek, már ismét van célja,
van aki szívedet féltse, hazahívja.
Van, Ki simogasson, van, Aki szeressen,
van, Ki kézen fogva, menny felé vezessen.
Ha azt hiszed, itt lent, mindent elvesztettél,
ha elõre mentek, akiket szerettél.
Ha tán azt gondolod, most már egyedül vagy,
van még egy Valaki, aki árván nem hagy.
Van még egy Valaki, kihez odafuthatsz,
van még egy Valaki, Akit átkarolhatsz.
Van még egy valaki, Akit megölelhetsz,
Akitõl igazi békességet nyerhetsz.
Tudod testvér ki az? Ki a te Barátod?
Menj a Golgotára, ott majd megtalálod!

Forrás:http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=40&pid=&pev=2016&pho=05&pnap=&kat=1533&searchkey=&hol=&n=mailona