Jézus, mint Út az életemben

Lábnyomok

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton.
Jelenetek villantak fel az életébõl. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.

Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepõdve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb idõszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, s megkérdezte az Urat:

- Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. De íme, épp a legnehezebb idõkben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?

Az Úr így felelt:
- Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb idõszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.
(szerzõje ismeretlen)

.

.
A három kapu

Egy királynak volt egy okos és bátor fia. Hogy felkészítse õt az életre, elküldte egy bölcs öreg emberhez.
- Világosíts meg engem: mit kell tudnom az életben?
- Szavaim eltûnnek majd mint lépteid nyoma a homokban, ám mégis adok neked néhány tanácsot. Utad során az életben, három kapuval fogsz találkozni. Olvasd el, mit ír mind a három kapu. Ne próbálj meg visszafordulni, mert arra ítéltetsz, hogy újra és újra átéld azt, amit megpróbálsz elkerülni. Nem mondhatok többet. Te magad kell átmenj ezen, szívvel és testtel. Most menj! Kövesd az elõtted álló egyenes utat!
Az öreg bölcs eltûnt és a fiatal elindult életének útján.
Nem sokkal ez után, egy nagy kapu elõtt találta magát, melyen ezt olvasta:

VÁLTOZTASD MEG A VILÁGOT.

Ez volt az én szándékom is, gondolta a herceg, mivel bár vannak dolgok, amiket szeretek ezen a világon, más dolgok, egyáltalán nem tetszenek nekem.
Ekkor kezdõdött el az elsõ harc. Ideálja, képessége és élénksége arra késztették õt, hogy harcba kezdjen a világgal, létrehozzon, hódítson, saját kívánsága szerint modellálja a világot.
Megtalálta a hódító élvezetét és mámorát, ám szíve vigasztalást nem nyert.
Sikerült neki néhány dolgot megváltoztatnia, ám sok más ellenállt neki.
Múltak az évek. Egy napon, ismét találkozott a bölcs öreggel, aki megkérdezte tõle:
- Mit tanultál ezen az úton?
- Megtanultam megkülönböztetni azt, ami hatalmamban áll, attól ami kisiklik hatalmam alól, ami tõlem függ, attól ami nem tõlem függ.
- Rendben, - mondta az öreg - Használd erõdet arra, ami hatalmadban áll és felejtsd el azt, ami kicsúszik ujjaid közül.
És eltûnt. E találkozás után nem sokkal, a herceg a második kapu elõtt találta magát, melyen ez állt:

VÁLTOZTASD MEG A TÖBBIEKET.

Ez volt az én szándékom is, gondolta õ. A többiek az élvezet, öröm és elégedettség forrásai, ugyanakkor a fájdalom, baj és frusztráció forrásai is.
Tehát harcba szállt minden ellen, ami nem tetszett neki vagy zavarta õt a környezetében.
Megpróbált behatolni jellemükbe és kipellengérezte hibáikat.
Ez volt az õ második csatája.
Egyik nap, amikor a mások megváltoztatására tett törekvésein meditált, ismét találkozott a bölcs öreggel, aki megkérdezte tõle:
- Tehát, mit tanultál ezen az úton?
- Megtanultam, hogy nem mások az örömöm vagy fájdalmam, elégtételeim vagy vereségeim forrásai. Õk, csupán egy alkalom, mely fényre hozza ezeket. Mindezek a dolgok, bennem gyökereznek.
- Igazad van, - mondta az öreg. - Az által, amit õk felébresztenek benned, lelepleznek önmagad elõtt. Légy hálás azoknak, akik vibrálásra készteteik benned az örömet és az élvezetet, de azoknak is, akik által megszületik benned a szenvedés vagy frusztráció, mert általuk mutatja meg neked az élet azt, hogy mit kell még megtanulnod és milyen utat kell követned.
Nem sokkal ez után, a herceg elérkezett egy újabb kapuhoz, melyen ez állt:

folytatása a következõben

folytatása az elõzõnek

VÁLTOZTASD MEG ÖNMAGADAT.

Ha én vagyok problémáim oka, akkor ez azt jelenti, hogy ezt kell tennem, mondta, és elkezdte a harcot önmaga ellen. Behatolt önmaga belsejébe legyõzni tökéletlenségeit, hibáit, megváltoztatni mindazt, amit nem szeretett magában, mindazt ami ideáljának nem felelt meg.
Miután néhány évet önmagával harcolt, miután pár sikert, ám kudarcot és ellenállást is megtapasztalt, a herceg ismét találkozott a bölcs öreggel, aki megkérdezte tõle:
- Mit tanultál ezen az úton?
- Megtanultam, hogy léteznek bennünk olyan dolgok, melyeket enyhíthetünk, ám olyan dolgok is, melyek ellenállnak nekünk és nem tudjuk legyõzni õket.
- Így van, - mondta az öreg.
- Igen, de elegem van abból, hogy mindennel, mindenkivel és önmagammal is harcoljak! Vajon, soha nem lesz vége ennek? Szeretnék lemondani, feladni és megnyugodni.
- Ez lesz az utolsó leckéd, ám mielõtt tovább mennél, fordulj vissza és szemléld meg a bejárt utat, - válaszolt az öreg, majd eltûnt.
Visszatekintve, a herceg meglátta a távolban a harmadik kapu másik felét, melyen ez állt:

FOGADD EL ÖNMAGAD!

A herceg elcsodálkozott azon, hogy nem látta az írást akkor, amikor elõször lépett be e kapun, a másik oldalról.
A harc közben vakká válunk, mondta magának. És közben, meglátta maga körül a földön mindazokat, akiket visszautasított vagy legyõzött az önmagával vívott harcban: saját hibáit, árnyékait, félelmeit és korlátait. Valamennyit felismerte és megtanulta õket elfogadni és szeretni. Megtanulta összehasonlítás, ítélkezés vagy bûntudat nélkül szeretni önmagát.
Ismét találkozott a bölcs öreggel, aki megkérdezte tõle:
- Mit tanultál még pluszban ezen az úton?
- Megtanultam, hogy ha gyûlölöm egyik részemet, arra ítélem magam, hogy soha ne értsek egyet önmagammal. Megtanultam teljes mértékben, feltétel nélkül elfogadni magam.
- Rendben, ez az elsõ dolog, amit soha nem szabad elfelejtened az életben, most tovább mehetsz.
A herceg megpillantotta a távolban a második kaput, mely másik oldalán ez állt:

folytatása a következõben

.
folytatása az elõzõnek

FOGADJ EL MÁSOKAT!

És körülötte, felismerte mindazokat a személyeket, akikkel találkozott életében, azokat akiket szeretett, és akiket gyûlölt, azokat akiken segített, és akiket legyõzött. Ám meglepetésére, most képes volt meglátni tökéletlenségeiket, hibáikat, melyek valamikor módfelett zavarták õt, melyek ellen harcolt.
A bölcs öreg ismét megjelent és megkérdezte tõle:
- Mi az a többlet, ami ez úttal megtanultál ezen úton?
- Megtanultam, hogy ha összhangban vagyok önmagammal, senkit sem vádolok és senkitõl sem félek.
- Rendben, ez a második dolog amit észben kell tartanod. Folytasd az utad.
A herceg megpillantotta az elsõ kaput, melyen régóta átment és elolvasta a másik felére írt szöveget:

FOGADD EL A VILÁGOT!

Körülnézett és felismerte azt a világot, amit meg akart hódítani, átalakítani, megváltoztatni.
Elborította õt az összes dolgok szépsége, tökéletessége. Mégis ugyanaz az egykori világ volt. Vajon a világ változott meg, vagy saját tekintete?
Ekkor megjelent az öreg és megkérdezte tõle:
- Mit tanultál ezen az úton?
- Most megtanultam, hogy a világ lelkemnek tûkre. Hogy én nem a világot látom, hanem önmagam benne. Amikor boldog vagyok, a világ csodálatosnak tûnik számomra, amikor boldogtalan vagyok, a világ szomorúnak tûnik nekem. A világ nem vidám, nem is szomorú. Egyszerûn létezik. Nem a világ szomorított el engem, hanem saját lelkiállapotom és gondjaim. Megtanultam ítélkezés és feltétel nélkül elfogadni azt.
- Ez a harmadik fontos dolog, amit nem szabad elfelejtened. Most megbékéltél önmagaddal, másokkal és a világgal!
Készen vagy arra, hogy elindulj az utolsó próba felé: átmenet a beteljesülés nyugalmáról - a nyugalom beteljesítésére, - mondta az öreg és örökre eltûnt.
(forrás: manuta)

Kínai közmondás


,"Úgy éld az életed, mintha egy híd lenne! Kelj át rajta, de ne építsd rá a házad!"


Mit is jelent ez a gondolat?

Minden ember halad az útján, mint egy valós ösvényen. Akadhatnak akadályok. Gallyak, kövek, amelyeket meg lehet kerülni , odébb lehet lökni, hogy tovább sétálhassunk.

Az is megoldás, ha az akadályok megjelenésekor letérünk az útról, s egy másik csapáson haladunk tovább. Ám ezek általában rossz ötletek. Észre fogjuk venni, hogy azon az úton is lesz egy hasonló akadály, csak még nagyobb, mint az eredeti, és ezt már nehezebb lesz elgördíteni magunk elõl.

Minden ember, aki jelenleg fontos az életünkben, valamilyen információt hordoz számunkra, amelybõl tanulnunk kellene, vagy segítséget hoz ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni az utunkon.

Jó esetben hosszan megmaradnak mellettünk, kellemesebbé teszik mindennapjainkat, ám sokszor csak arra a bizonyos idõre csapódnak mellénk , amíg meg nem oldjuk az adandó életfeladatot.

Nehéz ezt felismerni.

Tán észre sem akarjuk venni.

Nehéz elengedni azokat, akik már indulni készülnek.