Út az üdvözülés felé

,


Egyetlen út

Egyetlen út áll elõtted, s ez a saját utad. Ezen az úton még soha nem járt, és nem is fog senki. Ez csak a tiéd. A tüskés bokrokon neked túljutnod, ha túl nagy a bozót, neked kell rendet vágnod. Nem teheti meg senki, csak te, egyedül.

S mivel ez a te utad, csak te tudhatod, hogyan lépkedj rajta.
Persze, sokféleképpen dönthetsz.

Dönthetsz úgy, hogy másik úton, mások nyomában jársz, de ekkor egész életedben árnyék leszel, üres leszel. Mindig felüti benned a fejét az elégedetlenség, a boldogtalanság. Dönthetsz úgy, hogy egy mások által kitaposott ösvényre lépsz, de tudnod kell: ha zsákutcába vezet, akkor te is zsákutcába jutsz. A kitaposott ösvényeket sokan kedvelik. Sokan haladnak rajta, szorosan egy irányba. Nem is látják a többi ösvényt, mely itt-ott hívogatóan felbukkan, ez az egyetlen, ami a szemük elõtt van: egy zárt, ismert világ. Nincs semmi meglepetés - de ezáltal öröm sem. Nincs semmi új.

Bármit határozol el, mi szeretnél lenni, mit szeretnél végezni, ha mások nyomdokain haladsz, csak egy másolat leszel. Egy hamis utánzat. Nincs az a cselekvés, nincs az a mozdulat, nincs az az érzés, ami két emberben ugyanolyan lenne. Ettõl oly nagyszerû a létezés: hogy egyedi vagy, egyedi lehetsz, szabadon. Ettõl lehetne tarka, színes a világunk, csodálatos és meglepetésekkel teli, ha mindenki a saját útját járná. Gazdagítani magadat, a létezést csak a saját utaddal tudod.

Minden ember alkotónak születik, tele fantáziával -míg közbe nem szól az elme. Csak emlékezz arra, mennyi terv, mennyi szép álom megfordult már a fejedben, amirõl gyorsan le is beszélted magad. Pedig egyetlen olyan terv, egyetlen olyan álom sem születik meg benned, amit ne érhetnél el. Mert ami megszületik benned, ami a lelked mélyén visszacseng, ahhoz minden adottság is benned szunnyad. Halkan. Csendesen. S te ezt a halk sugallatot nyomod el, amikor hallgatsz az elme kiáltozásaira. Csak az elme fél. Te sosem. Te újító vagy, a saját utadat keresõ, saját magát megmutatni vágyó. Az elme szereti a megszokottat, a tömeget, az elme szeret megbújni, az elme utálja a kockázatot. Az elme nem tud mit kezdeni az újjal, mert nincs rá válasza, megzavarodik, összekuszálódik, s visszahúz a megszokottba, a régibe, arra az ösvényre, ahol már oly sokan tülekednek. Ott érzi jól magát. Csak te érzel ürességet, kiábrándultságot, unalmat, csak te nem tudod, mi és hol romlott el.

Sosincs késõ, hogy a saját utadra lépj. Lehet, hogy eleinte félsz, mert szokatlan dolog azt tenned, amire szíved szerint születtél, amihez igazán húz a szíved. Lehet, hogy félsz, mit szólnak a többiek. Egyetlen dolgot tarts mindig szem elõtt: az életed a tiéd, s csak magadnak tartozol felelõsséggel. Ez a legnagyobb felelõsség. Minél boldogabbá, elégedettebbé tesz a saját utad, annál több boldogságot tudsz adni másoknak. Minél több öröm ér az utadon, annyival több örömet tudsz megosztani.

Csak a saját utadon tudod felfedezni és megismerni magad. Csak ezen az úton férkõzhetsz közel magadhoz, mert ez az út az, amely megmutatja az igazi valóságodat.
Az összes többi a mások útja. Azokon csak szerepeket játszol, csak egy álarcosbál az egész. A saját utad egy nagy kaland, egy nagy felfedezés.
A saját utadon jól érzed magad. Igaz, kihívás. Igaz, bátorságot igényel.
De megéri!

Jó utat!

(szerzõje számomra ismeretlen)

Út, Igazság és Élet



Az Út, az Igazság és az Élet, a legfontosabb három szó, amely az embereket foglalkoztatja. E három szó legfontosabbja az Út, mert az maga Jézus, hogy milyen úton járok, az Igazság az pedig annak a következménye, hogy milyen utat választottam magamnak, mert annak az Igazságát fogom magamévá tenni. A harmadiknak a jelentõsége mindkét esetben ugyanaz, mert ha az egyik nem megfelelõ, akkor annak következményeként a többi is helytelen lesz.


Ennek függvényeképpen minden földi ember, aki ebbe a fizikai életében elindul egy Úton, annak nagyon körültekintõnek kell lennie, mert nagyon sokféle út létezik, ami ma nagyon divatos is egyben, mert sokan csak mint egy különleges hóbortnak tartják, hogy - én az úton vagyok - , és a többi ember nem is érdekel, mert az igazság nálam van. Bizony azok az emberek nagyon nagy tévedésben vannak, mert az Istent és az Õ igazságát, nem lehet úgy kezelni, hogy az csak egy emberek alkotta közösségben létezik. Isten mindenkié, és mindenki úgy hiszi az Istent, amilyen a lelki világa, vagyis amiben hisz, az úgy is éli a fizikai életét. Errõl fel lehet ismerni, hogy ki-ki mit hisz és miben hisz.


Minden földi ember, aki azt hiszi magáról, hogy neki van a legjobb kapcsolata az Istennel, vagy bárki milyen nevet ad neki, annak azt kell, hogy mondjam, hogy neki csak abban van igaza, hogy az õ általa vélt igazságot látja, de nem biztos, hogy az Isten is azt úgy látja, ahogyan azt õ elképzeli és feltölti vele önmagát. Az Isteni gondolatokat nem lehet papírra vetni, azokat csak érezni lehet, azokat csak azok érzik meg, akiknek a kapcsolatuk élõ. Vagyis az élõ kapcsolat függvénye, hogy neki milyen is az életvitele, mert beszélni valamirõl könnyû az embereknek, de amit beszél, azt a fizikai síkon is meg kell élnie cselekedetében és olyan formában, hogy az, az evangéliummal, Jézus tanításával megegyezõ legyen.


Minden földi ember csak annyit képes az életében megélni, amennyire a lelke fel van töltõdve az Isten által küldött szeretet erõvel, mert az ha csak én azt hiszem, hogy én azt jól teszem, amit teszek, akkor az még nem biztos, hogy az Isten mérlegén is megáll az Õ mércéje szerint. Mert ugye a mérce Istennél van, mi emberek csak a halovány másolatát látjuk az Isteni igazságnak, mert az emberi látást nagyon befolyásolja minden embernek a saját maga alkotta Isten képe.


Így kedves földi társaim, csak annyit szeretnék elmondani nektek, hogy nekem csak akkor élõ a kapcsolatom az Istennel, ha azt a fizikai élet terhei alatt is képes vagyok olyan szinten tartani, hogy az megegyezik azzal, amit Jézus az evangéliumban megélt, mint földi ember.

Az ha csak én felmagasztalom magamat az emberek elõtt, az nem vezet sehová, az csak az egómat növeli. Így a mindennapi életemben arra törekszem, hogy Jézus tanításait tudjam megélni a mindennapjaimban.


Ez a megélés nem arról szól, hogy minden tökéletes amit csinálok, de törekszem arra, hogy képes legyek a tökéletesség felé, vagyis az Isteni úton haladni. De ezt csak akkor tudom megtenni, ha a mindennapi életemet, nem a pénz, a vagyon és egyebek gondolatai kötik le, hanem élem a szolgáló szeretetet, a másokért való élést, az önzetlen segítést a mindennapjaimban.


Ez a szeretet nem csak arról szól, hogy én szeretek valakit hanem, hogy az Isten szeretete által leszek képes arra, hogy az embertársaimat is olyannak lássam, mint saját magamat. Vagyis ne lássam magamat nagyobbnak, szebbnek, jobbnak mint mást, mert akkor már nem az Isteni utat járom, mert az már nem fér bele a szeretet törvényébe, hogy "szeresd felebarátodat, mint önmagadat."


Sajnos nagyon sok ember abba a hibába esik, hogy csak õ a legjobb, csak õ tud mindent, csak õ képes embereket tanítani. Tévedés, mert az Isten mindenkit egyformán szeret, és mindenkinek a feladatát Õ szabja meg, vagyis ha az ember saját maga alkot egy feladatot, mert az tetszik neki, és abban a hitben, hogy az Isten is ezt akarja, akkor azt a gyümölcseirõl lehet felismerni, hogy valóban jó-e az amit csinál, vagy az Istennek más tervei vannak vele.

Velem is történtek régebben hasonlóak, amikor nem akartam tudomást venni arról, hogy nekem meg kell tanulnom a számítógép kezelést és azután pedig a gépelést is. Én is kitaláltam mindent, mert nem hittem el, hogy nekem az Isten ilyen feladatot adott. Bizony egy ideig csak magam akarata szerint cselekedtem, de a sugallatok és egyéb tanításokban rá kellett jönnöm, hogy a feladatom más. Nekem az Isten akkor azt a feladatot adta, és ez után még jött, hogy az internetre tegyem fel az írásaimat, hogy mások is tanuljanak belõle. Én mint ember, az emberi akarat ezt egyáltalán nem akartam, de tereltek tovább azon az úton, ahol már nem volt kitérõ, hogy ne figyeljek fel arra, amit nekem változtatnom kell az életemben, az addigi feladataimban.


És rájöttem arra, hogy az égi segítõim folyamatosan terelnek, irányítanak abba az irányba, amerre éppen haladnom kell. Ha ellenállok és nem teszem meg, akkor egy idõ után ismét a látókörömbe, vagyis elém kerül az a feladat, amit nem végeztem el. Tudniillik az életfeladatomat leszületésem elõtt már megkapom, és a szerint kell, kellene élni a földi életemet. Hát bizony vannak idõk, amikor nem mindig sikerül úgy ahogyan azt én szeretném, mert az élethelyzetek azok más irányba terelnek, és ha én hallgatok az égi segítõimre, akkor úgy végzem a feladataimat, ahogyan azokat lehoztam magammal leszületésem elõtt. Ezek lehetnek a fizikai élet feladatai és a szellemi feladataim is.

Számomra nagyon fontos e mondat amiben minden benne van.


Az Út amelyen járok, az Igazság ahogyan élek, és az Élet ahová tartok, a cél ( ez az iránytûm).

(Imre Margit )

.


Az EGY felé

Mennyei Atyám! Hozzád száll sóhajom

Küldd el hozzám kérlek védõ, szent angyalod!

Öleljen most körbe áldásod fényével

Védelmednek igaz, tiszta erejével!

Mutass utat a szívemben, hogy a Fényben járjak

Mindig tudjam merre tartok s mit, hogyan csináljak!

Segítsd befogadnom mindazt, mi a részem

Tudjam elengedni, ami nem kell nékem!

Lelkemet megnyitva Megbocsátás Fénye

Vetüljön rá arra, ki ellenem vétett!

Hogy így megtisztulva én is csak ezt kérjem

Bocsásd meg Istenem minden bûnöm, vétkem!

Szeretõ szívemet Világra kitárva

Legyen létezésem lelkem boldogsága!

Egyként testem-lelkem-szellemem a Fényben

Megnyilvánulhasson az EGY minõségem!

Érezve és tudva Vagyok Aki Vagyok

Szeretõ Fényemmel, Istennel EGY VAGYOK!

Ez így van!


Pusztai Orsolya
Kristálycsakra

.

Jézus a szívbéli tanulásról

Tanuljatok szívetek szerint...


A tanulás fejleszt titeket. Velejárója az, hogy tudatosodtok, ismeretetek és látókörötök tágul.
A tanulás elõrevisz titeket, de arra vigyázzatok, hogy a tanulnivalót mind be kell fogadjátok. Le kell ülepedjen bennetek, hogy javatokra váljon. Ne legyetek túl gyorsak - Néha meg kell állnotok. megérteni.


Tanulással az úton haladtok, mindent mit megértetek egy lépés utatokon a tudatosulás, az ébredés, a Teljesség felé.
Azt tanuljátok, mi érdekel bennetek, mert arra van irányultságotok és az kell felébredjen lelketekben. Ha valami iránt érdeklõdést mutat szívetek, tanuljátok azt, mert ti megérzitek, hogy részetekké akarjátok tenni, így a tiétek.

Minden tanulás, öröktõl való tanítás. Mindent, mit megtanultok bennetek van s rá lelketekben kaput nyittok.

Mikor idejöttetek elzártátok azt mire nincsen szükségetek, ne befolyásoljon titeket utatokon, hogy a döntéseket mindig az adott szintnek és tudásnak megfelelõen hozzátok.
De ha megértetek és tovább akartok lépni, erre lehetõségetek nyílik. Ha kéritek, akarjátok, és érte a tanulás energiáit mozgósítjátok, megnyílik a Tudás kapuja elõttetek és feltárul mindaz, amire itt most szükségetek van.

Ezért tudjátok! A tanulás olyan energia, mi bezörget a Tudás kapuján, hogy megnyissa azt. A tanulás felébreszti bennetek azokat a kódokat, amire megnyílik ez az ajtó.
Beléphettek és Tudásotokat újra magatokhoz vehetitek. Feltárhatjátok, mit eddig rejtegettetek!

Ezért figyeljetek arra, mire van késztetésetek, mert arra az ismeretre van szükségetek. Azt tanuljátok hát, mi érdekel benneteket és keressétek a vezetõ jeleket. Mert mindig angyalaimat küldöm el hozzátok, hogy segítsenek, és a tanulás útjára benneteket rávezessenek, mutassák meg, ez a tudás az, mi téged érdekel. Ez az, ami a kaput megnyitja neked.


Hát álljatok mindenhez érdeklõdéssel és figyeljétek meg, részetek-e... mert megérzi azt szívetek.

A tanulás - fejlõdés.

Velejárója a tudatosulás és az ébredés. Tanulni, fejlõdni, tudatosodni jöttetek. Hát tegyétek azt, amit szerettek! Mindenhez álljatok úgy, hogy tanulhattok belõle és figyeljétek mi az, mi megragad bennetek, amin elkezdtek gondolkodni - vissza-visszatér emléke.


Tudjátok, ez azért van, mert tanulásotok van vele...

Hát keressétek, hol tanulhattok róla, és ne álljatok meg az elsõ nem szóra, hanem keressetek tovább és meglátjátok, kezetekbe adom tudásotok.
Tanuljatok, mert az vezet titeket! Akarjatok tanulni és legyen hitetek, mert minden mi történik, tanít benneteket!

A tanulás olyan energia, mely megnyitja a Tudás kapuit és beléphettek oda, mi nektek a Tudás Csarnoka!

Tudatosodjatok a tanulással és legyen hozzá erõtök s hitetek, mit most reátok sugárzok!


Áldásom rátok.


Jézus

Pusztai Orsolya
Kristálycsakra

.


Hiába próbálsz követni másokat, TE csakis a saját utadon érhetsz célba.


"Egy madár egy erdõ szélén állt és azon tanakodott, hogyan juthatna át rajta. Mivel eddig gyalog járt, fogalma sem volt, hogyan kelljen át a sûrû aljnövényzeten, ezért megkérdezte az elefántot, aki éppen arra járt. Az elefánt így válaszolt:
- Hát csak egyféleképpen tudsz átjutni az erdõn, gázolj át rajta!
Amikor a madár követni akarta a tanácsát, az ágak kíméletlenül visszacsapott a kis testére és nem jutott át rajtuk.
A madár ez után a majmot is megkérdezte, hogyan juthatna át az erdõn. A majom így válaszolt:
- Hát csak egyféleképpen, ágról ágra kell ugrálnod a fák között!
Mondta, meg is mutatta a madárnak, mire gondol. A madárnak ez a módszer sem sikerült, ezért megkérdezte a kígyót, aki a következõt válaszolta:
- Csak egyféleképpen juthatsz át az erdõn, csendben végig kell kúsznod a földön.
Tanácsolta, majd eltûnt a bokrok között. A madár nem tudta utánozni, de így járt a többi állat tanácsával is. Nem tudta átúszni a patakot, mint hal és nem tudta elegánsan átugrani a bokrokat sem, mint az antilop. Végül egy másik madarat is megkérdezett. Az kinevette és a következõket mondta:
- Hát miért nem repülsz úgy, mint a többi madár?"

KURT TEPPERWEIN

.



Mindezt érted tettem - s te mit teszel értem?


Történet egy mûvészrõl

Sok évvel ezelõtt Stenburg festõ neve Düsseldorfban már híressé vált. Éppen mûtermében állt, amikor Hugó páter, Szent Jeromos gazdag templomának plébánosa lépett be és nem kis megbízást hozott.

-Tisztelendõ atyám, nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagy oltárképet rendel nálam, de a felkínált összeg nagyon kevés a munkához képest. Ezen a képen sok embert kell ábrázolnom, tanulmányozásukhoz sok idõ kell. Jézus Krisztus keresztre feszítését nem könnyû megfesteni, hiszen már olyan sok kép készült róla. Nehéz lesz olyan festményt tervezni, amilyet elképzeltem, hogy egészen más legyen, mint az eddigiek.

-Nem szabok határt a költségeknek, ön becsületes ember, Stenburg úr, nem az egyház viseli a költségeket, hanem egy vezeklõ.

Az eredményes tárgyalás után jó hangulatban váltak el egymástól. A következõ hetekben Stenburg elkészítette a terveket és végigkutatta a zsidónegyedet megfelelõ modellek után. Hugó páter meg volt elégedve. Csak azt kívánta, hogy a kereszt legyen a festmény középpontja. Idõnként eljött megnézni, hogy halad a munka. Közben kitavaszodott, a mûvészt pedig elfogta a vágy, hogy otthagyja Düsseldorfot. Vázlatfüzetével a környezõ vidéket járta. Egy nap az erdõ szélén egy cigánylánnyal találkozott. A mûvészt különösen élénk, tiszta szeme ragadta meg, amelynek kifejezése minden pillanatban változott. A fájdalom, az öröm és a jókedv olyan gyorsan változott benne, mint a tó fölött elsuhanó felhõk árnyéka.

- Állj csak meg egy pillanatra - kiáltotta Stenburg, és gyorsan vázlatot készített róla. - Nemcsak szép, nem, sokkal több annál - csodálatos modell! Spanyol táncosnõnek akarom megfesteni! Megegyeztek. Pepita háromszor egy héten eljött Stenburghoz, hogy mûtermében lefesthesse. Percre pontosan érkezett.

Nagyon meglepõdött. Nagy szemével kíváncsian nézett körül a mûteremben. Most vette észre az oltárképet, nemsokára minden figyelmét az kötötte le. Már majdnem készen volt. Végül félénken megkérdezte:

- Ki ez?- mutatott a leginkább szembetûnõ alakra.

- Krisztus - válaszolta közömbösen Stenburg.

- Mi történik vele?

- Keresztre feszítik - felelte a mûvész.

- Most fordulj jobbra - igen, így jó lesz. Ecsettel a kezében szûkszavú ember volt.

- És azok kicsodák, akik olyan dühös arccal állnak ott?

- Figyelj ide - szólt a mûvész - nem beszélgethetek veled állandóan! Az a dolgod, hogy csendben maradj. - A lány ijedten elhallgatott, de továbbra is azon gondolkozott, hogy mindez mit jelenthet. Idõnként összeszedte bátorságát és kérdezett valamit, mert majd szétvetette a vágy, hogy minél többet megtudjon.

- Miért feszítik keresztre? Nagyon nagy bûnt követett el?

- Nem, nagyon jó ember volt - hangzott a rövid válasz.

Megint csak ennyit tudott meg, de minden szót úgy õrzött szívében, mint nagy kincset.

- Ha jó volt, akkor miért feszítették keresztre? Utána újra szabadon engedték?

- Azért, mert... a mûvész abbahagyta, letette az ecsetet, egyet lépett elõre és valamit igazított a lány ruháján.

- Mert... ? - ismételte meg Pepita lélegzetét visszafojtva.

A festõ újra visszament állványához, aztán ránézett és kérdõ arckifejezése miatt megsajnálta.

- Ide hallgass, most az egyszer elmondom neked, de aztán ne zavarj a kérdéseiddel. És elmondta a kereszt történetét. Pepitának minden új volt, a mûvésznek pedig olyan régi, hogy már nem is érintette. Le tudta festeni a Megváltó halálfélelmét anélkül, hogy egy ideg rezdült volna benne, míg a lánynak a puszta gondolat majdnem megszakasztotta a szívét. Fekete szeme megtelt könnyel, amelyet büszkeségében el akart rejteni. Lassan megfordult:

- Ugye, nagyon szereti, ha ilyen sokat tett önért?

A férfi hirtelen elvörösödött. Szégyellte magát.

A lány szegényes, kifakult ruhájában rég elment, kérdõ szavai azonban még mindig visszacsengtek a mûvész lelkében. Megpróbált szabadulni tõle, de nem tudott. Sietett elküldeni a festményt a megbeszélt helyre, de nem tudta elfelejteni a szavakat: Mindez érted történt!

Végül már nem tudta elviselni szíve gyötrelmeit, elment gyónni. Hugó páter végighallgatta. Mivel egyháza minden tanítását elhitte, feloldozta és biztosította róla, hogy újra rendben van minden. A mûvész sokkal olcsóbban adta az oltárképet, mint eredetileg akarta, így egy-két hétig felszabadultabbnak érezte magát. Aztán újra feltámadt benne a kérdés: - Ugye, nagyon szereti? És az választ követelt. Stenburg nyugtalan lett, nem tudott dolgozni. Sokat mászkált a városban. Egy nap több embert látott a városfalnál levõ ház felé igyekezni. Megkérdezte, hogy mi történik ott, de senki sem tudott kielégítõ választ adni. Ez felkeltette kíváncsiságát. Néhány nap múlva megtudta, hogy egy idegen lakik ott - az új tanítás híve, tehát a megvetettek közül való, aki mindenben Isten Igéjére hivatkozik. Lehet, hogy ott megtalálja, amit keres. Összejövetelekre kezdett járni, hogy mindent megfigyeljen. Nem maradhat azonban senki hidegen, ha a tûz közelébe megy. Ez a hívõ prédikátor meggyõzõen beszélt, és látszott is rajta, hogy Krisztussal jár, és Jézus neki minden.

Stenburg megtalálta, amit keresett és ami után annyira vágyott: az élõ hitet. Új barátja egy idõre kölcsönadta neki az Újszövetség egyik drága példányát. Már nem kellett keresnie. Szívében nagy szeretetet érzett. Mindezt értem tette, de hogyan beszélhetnék másoknak errõl a szeretetrõl, errõl a határtalan szeretetrõl, ami az õ életüket is meggyógyítaná, ahogy az enyémet meggyógyította? Jézus mindenkinek adja, de ezt nem látják, ahogy én sem láttam régebben. Hogyan hirdethetném ezt a szeretetet? Hiszen én nem tudok prédikálni, nem tudok beszélni. Szívemben Krisztus szeretete ég, de nem tudom kifejezni."

Miközben ezen törte a fejét, véletlenül egy darab szenet fogott a kezébe. Pár vonással egy töviskoronás fejet vázolt fel. Szeme közben megtelt könnyel. Hirtelen egy ötlet villant át agyán: Tudok festeni, majd az ecsetem hirdeti. Azon az oltárképen arca csak a halál szenvedését fejezte ki, de az nem igaz. Kimondhatatlan szeretetet, végtelen irgalmat, önkéntes áldozatot kell látni rajta."

Letérdelt és imádkozott: - Uram, segíts, hogy úgy tudjalak megfesteni, amilyen vagy, hogy bizonyságot tehessek rólad.

Festeni kezdett. Tehetsége feltámadt, szinte föléje nõtt. A keresztre feszítésrõl készített újabb képe olyan volt, mint az isteni kijelentés.

Nem akarta eladni, hanem szülõvárosának, Düsseldorfnak ajándékozta. A nyilvános képtárban állították ki, és a polgárok mindenfelõl csodájára jártak. Aki elõtte állt, elnémult és szíve megindult. Isten szeretetének bizonyosságával ment el és lelkében azok a szavak visszhangoztak, amelyek a kép alatt álltak: "Mindezt érted tettem - s te mit teszel értem?"

Stenburg is gyakran megnézte. Hátul, a terem egyik sarkában állt, onnan figyelte a kép körül tülekedõ embereket, és kérte Istent, hogy áldja meg megfestett bizonyságtételét. Amikor egyik nap a többi látogató már elment, egy szegény lányt vett észre, aki keservesen sírt a kép elõtt.

- Miért vagy olyan szomorú? - lépett oda hozzá.

A lány megfordult. Pepita volt. Most ismert csak rá.

- Uram, ha engem is így szeretett volna! - mondta és a Megváltó arcára mutatott, aki vágyakozó szeretettel hajolt feléjük.

- Pepita, ezt érted is tette! - Utána elmondta neki ennek a szeretetnek az egész történetét. Késõ estig, záróráig ültek egymás mellett. A festõ most nem fáradt bele a kérdések megválaszolásába. A lány figyelt, szinte itta szavait és hitt neki:

- Mindezt érted tettem!

Azóta sok év telt el. A festõ és a cigánylány már régen a dicsõségben voltak. Egy fiatal nemes Párizsba menet pompás kocsiján Düsseldorfba érkezett, és míg lovait megetették, elment a híres képtárba. Gazdag volt, fiatal és mûvelt, a világ minden kincse elérhetõ közelségben volt számára. Stenburg festménye elé lépett. A kép mélyen megrendítette: - "Mindezt érted tettem - te mit teszel értem?" Újra és újra elolvasta a feliratot, és nem tudott szabadulni tõle. Szívébe markolt, Krisztus szeretete megragadta és örökre foglyul ejtette. A síró nemesembert a teremõrnek kellett kézen fognia és figyelmeztetnie a zárórára. Este lett, de a fiatalember számára most kelt fel az örök élet hajnala. Zinzendorfnak hívták. Visszament a vendéglõbe és beszállt kocsijába, de hátat fordított Párizsnak és hazautazott. Attól a pillanattól kezdve életét, vagyonát, hírnevét, tekintélyét annak a lába elé tette, Aki a kép által szólt hozzá. Stenburg festménye ma már nem látható a düsseldorfi képtárban. Tûzvész pusztította el. Isten azonban felhasználta, hogy Fiáról, a golgotái Megváltóról tegyen bizonyságot.

El tudod mondani, hogy érted is meghalt? V. Brunner
(emailban kaptam)