Irgalmasság

Boldogok az irgalmasok: mert õk irgalmasságot nyernek.
Máté 5:7

Irgalmasnak lenni azt jelenti, hogy jót adunk valakinek. Bárki tud olyat adni az embereknek, amit megérdemelnek. Ahhoz, hogy valaki úgy adjon jót másnak, hogy azt nem érdemli meg, Jézussal teljes emberre van szükség.

A bosszú ezt mondja: Rosszul bántál velem, ezért én is így fogok viselkedni veled. A kegyelem így szól: Rosszul bántál velem, ezért megbocsátok neked, felépítelek téged, és úgy bánok veled, mintha soha nem sértettél volna meg. Milyen áldás az, ha irgalmasságot tudunk adni és kapni!

Irgalmasnak lenni azt jelenti, hogy meglátjuk a miértet a tények mögött. Más szóval, az irgalom nem csak azt látja, amit valaki tesz, hanem megpróbálja megérteni, hogy miért tette.

Az, hogy irgalmasak vagyunk, nem jelenti, hogy nem törõdünk a dologgal. Azt jelenti, hogy megbocsátóan és megértõen kezeljük azt.

Isten kegyelmes hozzánk, és lehetõséget ad nekünk, hogy irgalmasok legyünk azáltal, hogy kegyelmet adunk másoknak.

Elõfordul, hogy szükséged van Isten vagy valaki más irgalmára? Természetesen erre gyakran van szükségünk. A legjobb módja annak, hogy kegyelmet nyerjünk az, az, ha mi is gyakran vagyunk irgalmasok másokhoz.

Ha ítéletet vetsz, azt is aratod. Legyél irgalmas, és irgalmat nyersz.

Ne felejtsd el, azt aratod, amit vetettél. Legyél irgalmas!
(Forrás: Ismerd meg Jézust.hu)

Ima az irgalmasságért

Édes Istenem, adj nekünk töredelmes szívet, amely legyõzi a gonoszt, és amelynek az nem árthat többé! Adj nekünk jósággal és szelídséggel telt szívet, amelynek nem fáj a megbántás és a megalázás. Adj nekünk könyörülettel telt szívet, amely mindenkor szeretettel megbocsát, örömest segít a szükségben lévõkön és soha nem csügged el.

Jóságos Istenem, adj nekünk imádattól áthatott szívet, mely mindig hûen és forrón dobogjon Feléd.
Ámen.

AZ IRGALOM

Az irgalom az emberi szív egyik legnagyobb cselekedete. Forrása a szeretet. Ha a szeretet egy emberben igazán,mély' lett, azaz egész testi- lelki létét birtokába vette, akkor egyúttal kiszolgáltatta a szenvedésnek. Meglepõ gyorsan veszik észre az emberek a szív önzetlenségét és nyíltságát. Az önzetlen szeretetnél segítséget és fõleg emberi meleget keresnek: az éhesek táplálékot, a szomjasok italt, a mezítelenek ruházatot, az idegenek hazát, a rabok kiváltást, a betegek támaszt, a haldoklók segítséget, az igazságtalanok türelmet, a tudatlanok tanítást, a szomorúak vigasztalást és minden ember, élõk és holtak, imát. Általában így nevezik meg az irgalmasság hét cselekedetét. Bennük láthatóvá válik egzisztenciánk minden ínsége.
Ezt a nyomorúságot magunkra venni szenvedéssel, néha elviselhetetlenül nehéz szenvedéssel jár. Mások ínsége jobban felõröl minket, mint a saját szenvedésünk. Létünket jobban veszélyezteti mások gyengesége, mint a saját magunké. A szenvedõ ember tehetetlensége néha túlságosan nagy. Fájdalom szántotta arccal jön hozzánk valaki, és mi tehetetlenül állunk vele szemben, anélkül, hogy segíteni tudnánk. Hátra van még ekkor az irgalmasság legvégsõ cselekedete, amelyet nem lehet egyszerûen a többi hét mellé állítani, mert ez maga minden irgalomnak alapja: ha a fájdalom valóban mélyre hatol, sokszor nem lehet másként segíteni, mint hogy az ember egyszerûen 'együttszenved' a másikkal. Az egyetlen, amit még tenni lehet: szélesre tárni a szívet, hagyni, hadd áradjon bele a más fajdalma, és kitartani ebben az együttszenvedésben mindaddig, míg a szenvedõ megkönnyebbültnek érzi magát, mert egy szeretõ szív együtt viseli vele kínját. Aki azt hiszi, könnyû kitartani a szeretetben eddig a keserû végig, vagyis a szeretetet legsajátosabb cselekedetünkké tenni, annak még nincs fogalma az emberi szeretet legmélyérõl.
(Boros László)

Az irgalmasságról


Az Isten mindig irgalmas Istenként cselekszik. Szeretete miatt nem tudja elviselni az ember lelki nyomorúságát, s nincs olyan mélysége a nyomorúságnak, ahonnan tevékeny szánalmában nem akarná és nem tudná visszahozni az embert. Isten irgalmának egyetlen akadálya a megátalkodottság.
A Szentírás túláradó gazdagsággal beszél Isten irgalmáról. Már az õsevangéliumban irgalmasnak mutatkozik, az Ószövetség pedig kezdeti idõktõl magasztalja Isten irgalmát. A Szentírásban több száz helyen olvashatunk errõl. Mózes sokszor emlegeti Isten irgalmát: "Az Úr irgalmas és kegyes Isten, hosszan tûrõ, nagy könyörületességû és hûségû, te irgalmasságot gyakorolsz ezer nemzedéken át..." (Kiv 34,6-7) "a hozzám kiált (akitõl elvették köpenyét), meghallgatom, mert irgalmas vagyok" (Kiv 22,26). Híres a 136. zsoltár (hálaadó himnusz Isten örök hûségéért): "Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló." Refrénként ismétlõdik huszonhat alkalommal. ,,...minden utad irgalom és hûség." (Tób 3,2b) Gyönyörû Izaiás tanítása is: "A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki" (Iz 42,3). A 103. zsoltár vallomása "Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban" (Zsolt 103, -- Szent Pált is megragadja, aki idézi ezt a gondolatot egyik levelében (Ef 2,4).
(ismeretlen)

Az üdvösséget nem veszíthetjük el!

Az örök életünket, az üdvösségünket nem tudjuk elveszíteni. Bármit is teszünk. Megtérésünkkor Isten fiává fogad minket és senki ki nem vehet minket az õ kezeibõl. Ez a tudat ad nyugalmat és békességet az életünkben. Ez által kezdhet el kialakulni Istennel egy szeretetbeli, bensõséges kapcsolatunk: Mert meg vagyok gyõzõdve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendõk, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétõl, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róm. 8. 38)

Azért sem, mert kegyelembõl kaptuk az örök életet, nem pedig cselekedetekért és érdemekért. Így el sem veszíthetjük azok által:
Ha pedig kegyelembõl van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem. (Róma 11. 6)

Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelembõl számítják, hanem azért, mert tartoznak vele. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak. (Róma 4.4)

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az õ nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelembõl van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendõ korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelembõl van üdvösségetek a hit által, és ez nem tõletek van: Isten ajándéka ez; (Efézus 2.4-

Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki õket az én kezembõl. Az én Atyám, aki nekem adta õket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki õket az Atya kezébõl. (János 10. 28)

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élõ reménységre, arra az el nem múló, szeplõtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. (1 Péter 1.4)

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert õ mondta: Nem maradok el tõled, sem el nem hagylak téged. Ezért bizakodva mondjuk: Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem? (Zsid. 13.5)

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lukács 19.10)

(ismeretlen)

Tatiosz: A lehetetlen méltatlan az emberhez



Külön világ minden ember. Ami összeköt bennünket - az az emberség.
Aki képes bölcsen dönteni, mindent egynek lát: a szeretet igazsága magába olvasztja a türelem, a figyelem, az odaadás az együttérzés, a magasba vágyódás, a felemelkedés képességét és a felemelés erényét.
A lehetetlen - méltatlan az emberhez.
Ne vágyakozzunk nagy örömökre, mert észrevétlen elmegyünk az élet igazi örömei mellett.
Ne vágyakozzunk nagy dolgok után, érjük be apróságokkal, de azt szeretettel tegyük.
Aki örömet tud szerezni másnak, magának szerezte a legnagyobb örömet.


A másik ember megértése
Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet.
Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívérõl, a saját szívét veszíti el.
Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha õ okozná a szenvedést.
Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti.
Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés - legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.