Mennyország és pokol...

A legmagasabb spirituális szinten, tudnunk kell, hogy a pokol, csakúgy mint a mennyország, egy tudati sík. A menny és a pokol egyaránt az elmében kezdõdik. A mennyország és a pokol egyaránt tudatszintek mélyen bennünk.
Mi a helyzet a nyugati vallások tanításaival, miszerint Istent csak a halálunk után láthatjuk, ha jók voltunk és a mennybe jutunk?

A menny és Isten nem valahol messze felettünk vannak, hanem mélyen bennünk, a szívünkben. A menny nem egy távoli ország, ahol fák, házak és más tárgyak vannak; a menny egy tudatsík bennünk. Az örök Igazság keresõi törekvõ szívükben fogják megvalósítani örök mennyországukat. Minden pillanatban a mennyországot vagy a poklot teremtjük meg magunkban. Amikor isteni, kiterjedõ, beteljesítõ gondolatot táplálunk, a mennyországot hozzuk létre magunkban. Amikor istentelen, csúnya, sötét, tisztátalan gondolatokat dédelgetünk, a saját belsõ poklunkba lépünk be.
A mennyországnak maga a fogalma is valami fényes, ragyogó és gyönyör teli, és ugyanakkor halhatatlan. De tudnunk kell, mi a halhatatlan bennünk. A tudat, a bennünk rejlõ törekvõ tudat.
(Sri Chinmoy)

Tanulságos történet mindenkinek.

Egy ember mennyrõl és pokolról beszélgetett az Úrral.
- Jer, lásd a poklot! Mondta az Úr.
Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy pörkölttel telt hatalmas üstöt.
Csonttá-bõrré soványodtak, arcuk beesett. Mindegyik kanalat tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott volna, de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni az ételt.
Leírhatatlanul szenvedtek.
- Most jer velem a mennyországba - hívta a férfit egy idõ múlva az Úr.
Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba, mint az elsõ, ugyanaz a húsos üst, ugyanolyan sok ember, ugyanolyan hosszú nyelû kanalak. Csakhogy itt mindenkin látszott, hogy boldog és jól táplált.
- Nem értem - csodálkozott a férfi - Miért boldogok ezek, és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz.
- Ó, ez igazán egyszerû - mosolyodott el az Úr - Az itteniek megtanulták egymást etetni!(vagyis szeretni)

A független ember

Mi emberek vagyunk azok, akik büszkén irányítjuk a világot. Mi akarjuk meghatározni, hogy milyen törvények alapján élünk. Mi nem szeretjük, ha beleszólnak életünkbe és mi dicsekszünk elért eredményeinkkel.Technikai vívmányok, tudományos eredmények, szinte minden nap ezekkel dicsekszünk. A sikereket a saját számlánkra írjuk, míg a szenvedést Istentõl kérjük számon. A haladás a mi eredményünk, de a kudarc Isten mûve. Isten azt mondta, hogy ha nem tartjuk be a törvényeit, akkor annak szenvedés lesz a következménye. Mi ezen csak nevettünk, törvényeit régimódinak ítéltük és elvetettük. Istenre fõképp csak akkor van szükség, ha vallásos fennkölt érzelmeinket akarjuk ápolni. Karácsonykor. Hogy széppé tegye az ünnepet. S még akkor is szükségünk van Rá, amikor bûnbakot keresünk. A szenvedés láttán Istent helyezzük a vádlottak partjára. Ember nem vállalja a felelõsséget. Azonban sok esetben meg kell fordítanunk a kérdést: "hogyan engedheti meg Isten" helyett "Hogyan engedheti meg az ember?" a helyesebb kérdés.
A világ szenvedését is kihasználják egyesek, hogy saját felelõsségüket mentegetve Istent vádolják.

Szenvedés és könny: hol a szeretõ ember?
A legkegyetlenebb forrása a szenvedésnek az ember: az ember Isten nélkül. Ki tudná felsorolni mindazt a szenvedést, amit nem Isten, hanem egyedül az ember hozott erre a földre? Még mindig sokan dohányoznak, isznak, dolgoznak túl sokat, mert azt gondolják: nekem ez nem árthat. S amikor igen, akkor már késõ. Balesetet szenvedett emberek fekhetnek az út mellett sérülten. Az autók elrohannak mellette, nem áll meg senki, a sérült lehet hogy meghal. Hol a szeretõ ember? Az ember nem tud szeretõ lenni, mert elveszítette a szeretetet. A szeretet személye pedig Isten.

Elszakadás Istentõl
"Minden rossz okozója az, hogy az ember elszakadt Istentõl. Elszakadtunk Istentõl, ezért néz így ki a föld. Az ember a legrövidebb idõn belül paradicsommá változtathatná a földet, ha akarná és tudna szeretni.

Isten nem akarta a szenvedést.
Isten mindent jónak teremtett. Terve az volt, hogy az ember boldog legyen. Azonban Isten szabad választást adott az embernek: mellette vagy ellene dönthet. 1.Mó.2,16-17. 4,7. Az engedetlenség által az ember döntött Isten ellen, a szenvedés és halál mellett.

Hol maradt Isten szeretete?
Miért nem avatkozott közbe Isten? Istennek több út közül kellett választania.
- Vagy robotokká változtatja az embert, akik szabad akarat nélkül csak a jót tudják cselekedni.
- Vagy azonnal halállal sújtja az embert. Szabad akaratukat elveszi a bûneset után, csak jót tehetnek.
- Esetleg nem veszi komolyan az ember bûnét, eltekinteni a következményektõl.

Melyik utat választotta Isten?
Róma 5,6-11: "Mert Krisztus, mikor még erõtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bûnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az õ vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen õ általa.

Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az õ Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az õ élete által minekutána megbékéltünk vele.
Zsidók 2,14-18. leírja, hogy maga Isten többet szenved a bûn miatt, mint mi együttesen! Nem örül a szenvedésnek, hisz nem teremtett szenvedést. Ezt mi alkottuk és Õt is bevontuk abba. Szeret bennünket, így nem tud semleges szemlélõ maradni. Van azonban végleges megoldása is a bûnre, szenvedésre:

"És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égbõl: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az õ népei lesznek, és maga az Isten lesz velõk, az õ Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az õ szemeikrõl; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsõk elmúltak. És monda az, a ki a királyi széken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak." Jelenések 21,3-5.

Isten most sem nézi tétlenül az ember szenvedését, készségesen fogad mindenkit, aki belefáradt az élet terheibe. Örömmel ad reményt, segítséget és könnyíti a terheket. Így nem a szenvedés és a halál a legnagyobb probléma, hanem a szenvedés és halál Isten és remény nélkül! A szenvedés formál bennünket, nyitottá tesz, átalakít.
(ismeretlen szerzõtõl)

.

Menny és pokol

A mennyben csak gyönyör van, a po-
kolban csak siralom. De neked mind-
kettöbõl kijutott, hisz a földön élsz,
mennyek és pokol között. A sors kettõs
játékot ûz veled: ne várj tõle csak bol-
dogságot, a másik kezében balszerencsét
tartogat.

A földi lét egyszere menny és
pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad
múlik, melyiket választod. Nyisd ki
szemed, tárd ki szíved: ami látható és
érezhetõ, a tied, ha észreveszed...
Abból végy, ami kéznél van, mert
bánat a szívnek távoli dolgok után vá-
gyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy,
hogy jutalmad méltó legyen az ember-
hez.
(Tatiosz)

Weöres Sándor: Isten


Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggõ, azonos a minden alakzat mélyén rejlõ egyetlen létezéssel.
Az idõbeli véges személyiség mögül kibontakozó idõtlen végtelenség: a lélek. A kibontakozásra nem szoruló idõtlen végtelenség: az Isten.


Külön-külön határok csak a térben és idõben vannak; ami tértelen, idõtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedõ emberi lélek azonos az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszûnése a csönddel.
Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent: mint "van"-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket.


Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és nemkívánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság nélkül szeret.
Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melybõl a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.