Pio atyáról (Padre Pio) - jóslatai

.

Pio atya stigmái


Emberfeletti szenvedései ellenére hatalmas csodákat volt képes véghez vinni Pio atya. Stigmái bizonyítékul szolgáltak még az ateistáknak is. 2002-ben avatta szentté az a II. János Pál pápa, akinek fiatalon megjövendölte, hogy késõbb a katolikus egyház fejévé választják.

Bármennyi legenda is kapcsolódott hozzá az elmúlt évtizedek során, egy biztos: élete és tettei az emberi valóság és az isteni erõ kapcsolatának szimbólumát jelentették és jelentik ma is. Rajta kívül Szent Ferenc volt az egyetlen teljesen stigmatizált ember, akit elismer az egyház.

Pio atya 1887. május 25-én született egy dél-olasz kisvárosban, szegény sorú család második gyermekeként, Francesco Forgione néven. Fiatal korában gyakran voltak látomásai, elragadtatásai. Harmadik éves elemi iskolásként egy kapucinus szerzetessel való beszélgetést követõen fogalmazódott meg benne, hogy szerzetesnek áll. 1903-ban belépett a Kapucinus Ferences Testvérek Rendjébe, és itt kapta a Frater Pio nevet.

1915-ben, 28 éves korában hosszú meditációjából szúró fájdalomra eszmélt, melyet kezében érzett. Három évvel késõbb éppen Szent Ferenc stigmáiról emlékezett meg egyedül, amikor éles sikolyára lettek figyelmesek rendtársai. Eszméletlenül találták, Krisztus mind az öt sebét magán viselte, s igen erõsen vérzett. Minden alkalommal, amikor mise közben felemelte az oltári szentséget, extázisba esett, s vér folyt a sebeibõl. Csak nehezen és nagy fájdalommal tudott mozogni, ennek ellenére megpróbált visszavonultan élni. Haláláig San Giovanni Rotondo-ban, a Gargano hegyekben élt katonai szolgálatát leszámítva. Itt látogatta õt meg a fiatal pap Karol Jozef Wojtila, II. János Pál pápa, akinek megjósolta, hogy pápa lesz.
Amikor az olaszok beléptek az elsõ világháborúba, a fiatal Forgione Ferencet is behívták katonai szolgálatra, azonban hamar alkalmatlannak nyilvánították és leszerelték. Látta a bûnt, a züllöttséget és a vallási közönyt. Megtanulta, hogy elutasítsa a bûnt, de szeresse a bûnöst, és Istenhez könyörögjön érte.

Pio atya naponta hosszú órákat gyóntatott, egész Európából érkeztek hozzá. Mindenki sorszám alapján jutott a gyóntatószékbe, tolakodás és hivatkozás elõkelõ pártfogókra nem jelentett számára semmit. Olykor hetek kellettek, hogy sor kerüljön valakire. Délben rövid pihenõ következett, együtt ült testvéreivel az ebédlõben, majd hamarosan visszatért a gyóntatószékbe. "Ne aggódjatok " mondta egy alkalommal - hogy sok idõmet elrabolnak. Legjobban a lelkek megmentésére fordított idõnket értékesítjük. Hálát adok a mennyei Atya jóságáért, hogy lelkeket vezet hozzám, és némiképpen segíthetek rajtuk". Pio atya mindeközben folyamatosan szenvedett fájdalmaitól, de az õt felkeresõ lelkek fontosabbak voltak számára. Sokan minden különösebb élmény nélkül hagyták el a gyóntatószéket, másokat viszont szívük mélyéig megrendített, katarzis szerû felismerésekhez juttatva.
Szerzõ: Szigeti Kata
www.astronet.hu


Csodatételek

Sokan emlegették, hogy egy erõs illat kísérte Pio atya jelenlétét, vagy lelki közelségét. Romanelli doktor jegyezte meg, hogy - Ritkán fordul elõ, hogy szerzetes, még hozzá ilyen buzgó szerzetes, illatszert használjon." Alapos kivizsgálás után kiderült, hogy az illat a sebekbõl árad és semmi köze az illatszerhez.
Pio atyának több mint ezer csodálatos gyógyulást tulajdonítanak, ezeket Del Fanta részletezi is könyvében, név, idõ és pontos lakhely megjelölésével. Pio atya azonban mindig tiltakozott, ha neki akarták tulajdonítani a gyógyulást, vagy köszönetet akartak neki mondani. "Istennek köszönd meg, ne nekem. Embernek nincs csodatevõ hatalma."- vallotta.

A második világháború alatt többször elõfordult, hogy Pio atya hirtelen félbeszakította a beszélgetést és föloldozást adott. Mikor megkérdezték, hogy ez mit jelent, így válaszolt: Adjunk hálát az Istennek, amiért megengedte, hogy a szegény haldokló katonák mellett lehetek."

Pio atyáról más különleges esetek is fennmaradtak: Dr. Sanguinetti 2 társával 1936 január 20-án este betért Rotondoba a templomba rövid imára. A kolostorban összetalálkoztak Pio atyával, aki kérte õket, "imádkozzanak együtt egy lélekért, akinek éppen most kell Isten ítélõszéke elé járulnia". Az Ima után Pio atya közölte velük, hogy V. György angol királyért imádkoztak. Másnap kiderült, hogy az angol király éppen abban az órában halt meg, amikor az imaszó elhangzott.
A kétkedõk

Pio atya tetteit nem mindenki fogadta el kétkedés nélkül. Sergio Luzzatto olasz történész "Pio atya, csodák és politika a 20. századi Olaszországban" címmel jelentette meg 2007-ben könyvét, amelyben azt állítja, hogy a vatikáni archívumban olyan dokumentumokra bukkant, melybõl egyértelmûen kiderül, hogy Pio atya titokban karbolsavval égette a sebeket kezeire, lábaira és oldalára. Azt azonban nem tudták bizonyítani, hogy a sebhelyeket mesterségesen állították elõ. Végül a Katolikus Rágalmazás Elleni Liga vezetõje, Pietro Siffit közölte: "a vélt bizonyítékok abszolút tévesek. A katolikus doktrína szerint a szentté avatás maga után vonja az errõl döntõ pápa tévedhetlenségét."
Pio atya és a magyarok

Pio atya egyik látomása a magyarok jövõjérõl szól, álmából felébredve ezt mondta: "Magyarország egy olyan kalitka, amelybõl egyszer még egy gyönyörû madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsõségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú õrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erõsebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

A magyar kapucinusoknak is van egy személyes emlékük, amely Pio atya látnoki karizmájáról tanúskodik: Bertalan atya havonta levelezett Pio atyával. Amikor 1950-ben Magyarországon feloszlatták a rendeket, egy alkalommal azt is megkérdezte tõle, mit tanácsol a hazai kapucinusoknak az akkori nehéz helyzetben. Különös módon már két nap múlva, római bélyegzõvel megérkezett a válasz, amelyben Pio atya megüzente, hogy mit kér a Szûzanya a papoktól, s azt is megírta, hogy mielõbb adják minden papnak a kezébe az üzenetet. A feloszlatás gondjai miatt a levél magyarra fordítása elmaradt, és az üzenet kiosztása nem történt meg. Három-négy nappal késõbb érkezett is egy dorgáló levél Pio atyától, hogy miért nem teljesítették kérését. Ezután Bertalan atya már csakhamar lefordította Pio atya üzenetét, és utólag, postán elküldte a címzetteknek. A levél a történelem viharaiban elveszett, de Pio atya emléke, élete példája, ma is eleven rendtársai körében.

A szerzetes 1968. szeptember 23-án hunyt el. 2002-ben avatták szentté, és 2008 március 2-án újra kihantolták. A holttest viszonylag épen került elõ, s szemtanúk szerint nincs nyoma a stigmáknak, azok ugyanis röviddel Pio atya halála elõtt nyomtalanul eltûntek.


A kihantolást sokan csak egyszerû marketingfogásnak tartják, hiszen San Giovanni Rotondo falucska jóformán a Pio atyához kapcsolódó idegenforgalomból él. Domenico Umberto D''Ambrosio érsek azonban elmondta: "Az egyház történetében évezredes gyakorlat, hogy a boldoggá vagy szentté avatásra váró személyek esetén elvégzik a kánoni vizsgálatot. A cél, hogy megfelelõ technikák révén hosszabb idõn át megõrizhessük a szentek testét, hogy a következõ nemzedékek is tisztelhessék és megóvhassák ezeket az ereklyéket."

Fotó: www.vatican.va

.

Egy idõben két helyen



Bizonyos, hogy Pio atya évtizedeken keresztül nem hagyta el San Giovanni Rotondot. Ennek ellenére több szavahihetõ, tekintélyes személy beszámolt, hogy lakóhelyétõl távol látták õt.

Egyik napon Pio atya jelenlétében Páduai Szent Antal bilokációs kegyelmi ajándékáról beszélgettek. Valamelyik atya megjegyezte: ,,Talán a kiválasztott lélek észre sem veszi, amikor ez történik vele." Pio atya érdeklõdéssel hallgatta a beszélgetést majd közbeszólt: ,,Biztos hogy észre veszi. Csak azt nem tudja megállapítani, hogy a test, vagy a lélek mozog-e. De biztosan tudja, hogy hol van, és mi történik vele.



Nagyon gyakran érezték Pio atya jelenlétét, vagy lelki közelségét egy erõs illat révén. Amikor dr. Romanelli Pio atyát tüzetesen megvizsgálta, meglepõdött, mert erõs illatot észlelt nála. Meg is jegyezte: ,,Ritkán fordul elõ, hogy szerzetes, még hozzá ilyen buzgó szerzete, illatszert használjon." Alapos kivizsgálás után kiderült, hogy az illat a sebekbõl árad és semmi köze az illatszerhez.

Pio atya egyik pap-lelkigyermekétõl hallottuk: ,,Egyik reggel a szentmise alatt éreztem a jól ismert illatot. De nem vettem figyelembe. Késõbb munkám közben ismét jelentkezett. Azon tûnõdtem, vajon mit akarhat Pio atya. Nyugtalan lettem. Délután gondolataimban elmerülve mentem haza. Amikor egyik barátom autóval jött és haza akart vinni, nem ültem be kocsijába. Néhány perccel késõbb egyik útkeresztezõdésnél iszonyatos közlekedési balesetet láttam. Odahívtak, és még feltudtam oldozni a súlyos sebesültet. A jó illat miatt érdekelt az eset, kérdezõsködtem az áldozat felõl és megtudtam, hogy az illetõ éveken keresztül nem gyakorolta vallását, hozzátartozói azonban éveken keresztül panaszkodtak emiatt Pio atyának, és arra kérték, hogy imádkozzék érte és lelki üdvéért.

Egyik napon San Giovanni Rotondo környékén egy szegény asszony háttal haladva gesztenyét gyûjtött a meredek hegyoldalon. Hirtelen kellemes illat késztette, hogy fejét felemelje. ,,Madonna mia!" Még egy lépés és a szakadékba zuhan. ,,Szokjál le arról, hogy háttal járj!" - korholta õt Pio atya, amikor legközelebb találkoztak.



A II. világháború alatt többször elõfordult, hogy Pio atya hirtelen félbeszakította a beszélgetést és föloldozást adott. Mikor megkérdezték, hogy ez mit jelent, így válaszolt: ,,Adjunk hálát az Istennek, amiért megengedte, hogy a szegény haldokló katonák mellett lehetek."



A német hadsereg 1917 novemberében Szlavóniában megsemmisítõ vereséget mért az olasz csapatokra. Az olasz vezérkar fõnökét - Luigi Cardona tábornokot - a kétségbeesés kerülgette.

Szolgálati pisztolyával a kezében - ült a sátrában s öngyilkosságra gondolt. Hirtelen egy szerzetes jelent meg mellette s erõsen rászólt: ,,Ne tegyen ilyen ostobaságot!" Aztán eltûnt.

Évek múltán a tábornok meglátogatta a kapucinus kegytemplomot San Giovanni Rotondoban s ott váratlanul meglátta és felismerte azt a szerzetest, aki annak idején megjelent neki a sátrában. Elhaladva a tábornok mellett, így szólt hozzá: ,,Kedves barátom! Az egyszer még szerencsésen megúszta?" A szerzetes Pio atya volt.



Pio atya éjjel az autópályán. Abafi Ilona tanárnõ 1975-ben elolvasta Pio atya életrajzát. Ez megerõsítette õt abban, amit már ismételten hallott róla s lelkesedésében bátyjának is elmondotta, milyen rendkívüli szenttel ajándékozta meg a Gondviselés századunkat. Bátyja ugyan nem volt hitetlen, de hatalmába kerítette a közöny s nem gyakorolta vallását. Mint mûszaki fõiskolai tanár jól megvolt, becsületesen teljesítette hivatását, de Isten, túlvilág nem igen foglalkoztatta.

Közben kinevezték Algírban szaktanárnak. El is indult autóján, Franciaországon át, s amikor Marseille közelében éjjel sötétben halad az egyirányú autópályán, autója váratlanul lassít és meg is áll. Ok ismeretlen. Ebben a kilátástalan, kellemetlen helyzetben eszébe jutott, kirõl beszélt neki nõvére olyan lelkesen. Kétkedõen felkiált: most mutasd meg Pio atya, hogy mit tudsz! S azonnal keresni kezdi a hiba okát.

Alig telt el néhány perc, hihetetlen dolgot vesz észre, nem akar hinni a szemének: az egyirányú autópályán szembe jön egy autó s közelébe érve lelassít és megáll. Bõrkabátos szakállas vezetõje kiszáll, odajön, barátságosan felkínálja segítségét s nyomban neki is lát a munkának. Rövid keresés - próbálgatás után máris átadja a kulcsot tanárunknak s barátságosan int, hogy próbáljon startolni. Ez nyomban sikerül is.

Miközben tanárunk megköszöni a segítséget, az ismeretlen bõrkabátos további jó utat kíván, beszáll kocsijába, elindul s hirtelen nyomtalanul eltûnik, szétfoszlott, mint a kámfor. A mi tanárunk pedig alig ocsúdott fel a váratlan hiba ijedtségétõl s még váratlanabb segítség örömétõl, - hirtelen tudatos lesz benne, hogy a bõrkabátos segítõ csak Pio atya lehetett.

A történet hitelességérõl Tóth József plébános kezeskedik.

Dr. Sanguinetti 2 társával 1936 jan. 20-án este betért Rotondoba a kapucinus templomba rövid imára. A kolostor folyosóján Pio atya váratlanul így szólt hozzájuk: ,,Gyertek, imádkozzunk együtt egy lélekért, akinek éppen most kell Isten ítélõszéke elé járulnia". A kérést teljesítették. Ima után Pio atya közölte velük, hogy V. György angol királyért imádkoztak. Másnap a három késõi templomlátogató a rádióból és újságokból megtudta, hogy az angol király éppen abban az órában halt meg, amelyben õk a templomban Pio atya kérésére közösen imádkoztak.