A meghalt férj megjelenik feleségének
A következõ példát is egy érintett, ebben az esetben egy özvegy mesélte el nekem
személyesen. 1990. szeptember 23-án egy a Straubing melletti Bogenból való, Gertrud
Reisch nevezetû asszony hívott föl, és számolt be elõször telefonon, majd késõbb írásban is az élményeirõl, aztán ezt fûzte hozzá:
Íme, az élményem Úgy igaz, ahogy élek, hogy így történt meg. Még a nevemet is megírhatja, ha közli. Sokkal nyugodtabb lettem azóta, hogy beszéltem Önnel (Weingartenben kérésen föl engem) És mégis oly sok mindent hallanék még szívesen öntõl. Kár, hogy olyan messze lakom Weingartentõl.
A következõ történt: 1990. június l-én egy háborús sebesülés késõi következményeként,
65 eves korában tüdõembóliában meghalt Reisch asszony férje. Reisch úr már több éve munkaképtelen volt háborús sérülése miatt, és felesége önfeláldozóan ápolta õt. A férje
volt életének egész tartalma A házaspárnak nem voltak gyermekei. Ezért Reisch asszony fájdalma és magánya hatalmas volt Nem tudott mit kezdeni: férje halálával Rendszeresen
kijárt a temetõbe. Amikor július végén egyszer ismét sírva ment haza a temetõbõl, valami nagy erõvel egy játéküzletbe hajtotta õt, ahol még sosem volt, és amelyrõl azt feltételezte, hogy csak ajándéktárgyakat tart. Ténylegesen azonban folyóiratokat is árultak.
Rasch asszonyt belsõleg valami arra ösztönözte, hogy a folyóiratosztályra menjen, és ott egyetlen folyóiratot vegyen meg, az Astro-Woche-t. Reisch asszony egyáltalán nem ismerte ezt a folyóiratot, és korábban sosem érdeklõdött az asztrológia iránt. Hazaérve az asztalhoz ült, és felütötte a folyóiratot Tekintete egy nagy feliratra esett. A gyász megterhelj a holtakat.
Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy az Astro-Woche mint folyóirat számomra is teljesen ismeretlen, és a következõ cikk szerzõje csakúgy Az írás így hangzik:
A túlvilág kutatás legújabb fölismerései azt mutatják: A gyász megterheli az elhunytakat
telefonhívásként hat rájuk.
Az elhunytak számára súlyos teherré válhat "odaát" hozzátartozóik fájdalma és kétségbeesése.
Ez az eredménye a német Pszi-professzor, a torkenweiler-i Dr. Werner Schiebeler
vizsgálatainak. A túlvilágról jövõ üzenetekben ismételten ugyanarra a panaszra bukkant:
A hátramaradottak mély, tartós gyásza még sokáig akadályozza a lelket, miután elhagyta
a testét. Aztán egy hosszabb tanulmány következik szó szerinti idézetekkel ebbõl a brosúrából, és mindez rendkívül ügyesen összeállítva. Magam sem csinálhattam volna jobban. Egy bizonyos Dr. Wilhelm John írta alá, aki számomra teljesen ismeretlen.
A tanulmány átolvasása után Reisch asszony így számol be:
Nem tudom leírni, mi ment végbe bennem, amikor ezt a cikket elolvastam. Igyekeztem kevesebbet sírni. - Kb. 10-14 nappal késõbb, már augusztusban, de a dátumra nem emlékszem
pontosan, maga a férjem jött hozzám. Kb. hajnali 4 óra volt. Hallom, hogy nyílik az
ajtó, felébredek, és azt gondolom, hogy álmodtam ezt, mivel egyedül lakom a házban.
Ugyanebben a pillanatban valaki az ágyamra ül, karjaiba vesz, erõsen megszorít és megcsókol,
úgy, ahogy a férjem tette minden este, mielõtt ágyba ment volna, amikor még élt.
Fölkiáltok: 'Kedvesem, itt vagy velem! De nem, hiszen te halott vagy!' Ugyanebben a pillanatban látom az arcát, noha sötét volt. Mindkét kezemmel utánakapok, és megérintem az
arcát. De õ egyre jobban távolodik tõlem, egészen az ágy lábáig. Közben látom, hogyan
húzódik a hús az arcáról, minél inkább távolodik tõlem. De a kezemben nincs semmi. Hirtelen eltûnik, és én kinyújtott karokkal ülök az ágyamban.
Nem szólt egy szót sem. Ezen az éjszakán már nem tudtam elaludni. Nem tudtam megnyugodni, sírtam, és ismételten azt kérdeztem a férjemtõl: 'Miért nem vittél magaddal?'
Mindig megígértük egymásnak, ha egyikünk meghal, hamarosan elviszi a másikat, ha lehetséges.
Úgy tûnt nekem, mintha olyan szorosan tartott volna, hogy egyáltalán nem akar elengedni,
és mintha nagyon szomorú lenne. De ez csak egy érzés volt bennem. Mondani nem mondott semmit.
Ezen élmény és az újonnan szerzett tudás ellenére Reisch asszonynak még sokáig nehezére
esett, hogy legyõzze gyászát, és elengedje a férjét.
(forrás: hititok.hu
Részlet a gyászhatása az elhunytakra c. könyvbõl)