Test, lélek, értelem

Mennyei próféciák
elõzõ folytatása

A mindenség olyan energiából áll, amely reagál az elvárásainkra. A többi dolog, élõlény is része ennek az energiauniverzumnak, tehát ha kérdésünk van, valamely képviselõje megjelenik és meghozza a választ. Azáltal, hogy mit kezdünk saját energiánkkal, befolyásolni tudjuk az Univerzum többi résztvevõjének (növényeknek, állatoknak, embereknek, stb.) az energiáját, ezen keresztül életfolyamatait és mindnyájan együtt az egész Univerzum mûködõképességét.

Az emberi konfliktusok az energia hiányából, az érte való harcból fakadnak.A ;tudatlan" emberek küzdenek egymással az energiáért. A világmindenség egyetlen, dinamikus energia halmazból áll, amely fenntart bennünket. Mi emberek azonban - különbözõ okoknál fogva - elszakadunk ennek az energiának a bõséges forrásától. Mivel energia nélkül gyengének és védtelennek érezzük magunkat, ennek leküzdésére - látszólag spontánul - pszichológiai eszközökkel elvonjuk másoktól az életközeget, az energiát. Empátia nélküli emberek esetében, ez a tudattalan, ösztönös törekvés húzódik meg minden konfliktus mélyén.
Amikor egyszer megértjük ennek a harcnak a lényegét és hajlunk a jóra, akkor jöhet szóba e konfliktusokon való túllépésünk.


Az emberi konfliktusoknak úgy tudunk véget vetni, ha fogadni tudjuk egy magasabb forrásból származó energia beáramlását.
Amikor ugyanis a dolgok, élõlények szépségét és egyediségét csodáljuk, energiát veszünk fel. Ha eljutunk arra a szintre, hogy egyúttal szeretetet is érezzünk irántuk, akkor vissza is adhatjuk az energiát. Gyakorlás által, végül automatikusan jutunk abba a szeretet teljes állapotba, hogy õszinte együttérzéssel élve, beengedi önmagába a szeretetet. De ahhoz elõbb - megtisztítva gondolkodását- megfelelõ állapotba kell hoznia tudatát. Az univerzum mindannyiunkat képes ellátni energiával, ha megnyitjuk magunkat a forrás számára;.
Ha rosszkedvûek, nyugtalanok vagy fáradtak vagyunk, ez energia hiányt jelez. Amikor szükségét érezzük, álljunk meg és töltsük fel magunkat energiával. Legyünk állandóan tele, õrizzük meg a szeretet állapotát! Ha elértük ezt az állapotot, senki és semmi nem képes annyi energiát elvonni, amennyit azonnal ne tudnánk pótolni. Sõt, a belõlünk kiáradó energia ellenirányú áramlást gerjeszt, amely ugyanolyan mennyiségû energiát vonz magához, így az soha sem fogyhat ki. De ennek a folyamatnak állandóan tudatosnak kell lennie, különben nem mûködik. Ez különösen akkor fontos, ha emberek között vagyunk.


Testünk egy bizonyos szinten rezeg. Ha engedjük, hogy energiánk túlságosan lecsökkenjen, azt testünk sínyli meg. Ilyenkor könnyen megbetegszünk. E téren a hajszoltság, a stressz nagyon sokat ronthat. A szeretet által tudjuk a rezgést magas szinten tartani és ettõl maradunk egészségesek.
Ha rendszeresen fel tudunk töltekezni energiával, majd egy ;véletlen" elõre lendíti az életünket, ez az energiaszint állandósodik bennünk, és ettõl kezdve magasabb rezgésállapotban létezünk.
Mikor véletlenszerûen vagy késõbb mind gyakrabban feltöltjük magunkat belsõ (isteni, szeretet) energiával, a tudatunkban már nem a másik ember kijátszása munkál, hanem ettõl teljesen eltérõ gondolatok lépnek mûködésbe, amelyek identitásuk magasabb szintjérõl származnak. Ezek az intuíciók. Ezek másként mûködnek, mint a megszokott gondolatok. A tudat hátterében bukkannak fel, akár éber állapotban, akár álom vagy látomás formájában, de közvetlenül érkeznek az egyénhez, hogy irányítsák.
(részlet)
folytatás következik

Mennyei próféciák
elõzõ folytatása

Nem csak az álmok nyújtanak útmutatást az ember számára, hanem a gondolat és az intuíció is. A kézirat szerint, mindenkinek sokkal több ilyen sugallata van, mint hinné. Ahhoz, hogy felismerjük õket, megfigyelõi álláspontra kell helyezkednünk. Ha eszünkbe ötlik egy gondolat, fel kell tenni a kérdést miért? A megfigyelõi álláspont segít lemondani a vágyról, hogy mindent magunk irányítsunk.
A negatív gondolatokat, a félelem képeit meg kell semmisíteni abban a pillanatban, amikor felmerülnek. Azután a tudat által egy másik, kedvezõ és kellemes képet kell a helyére képzelni.


Az ember nemsokára eljut oda, hogy az intuíció, csupa pozitív dolgokat sugall majd.
Minden velünk kapcsolatos eseménynek jelentõsége van és valami módon minden a kérdéseinkre vonatkozik.
Ha valaki keresztezi utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. De az, hogy át tudjuk-e venni az üzenetet, attól függ, miként reagálunk ezekre a találkozásokra.
Ha az ember mélyebb szinten figyel meg valakit, észre veheti a valódi énjét a magára öltött álcák alatt. Ha erre a szintre koncentrálunk, a vizsgált személy arcának finom rezdülésébõl kiolvashatjuk, hangjának más csengésébõl meghallhatjuk, mit gondol, mi az igazság.
Úgy koncentráljunk az emberekre, hogy egyúttal energiát küldjünk nekik. Ha valaki ellenszenvet vált ki belõlünk, ne visszatetszõ vonására koncentráljunk, ne haragosan nézzünk rá, hanem vegyük észre szépségét vagy más értékét, és energiát küldjünk felé. Ehhez már bizonyos ;lelki nagyságra; kell tudnunk szert tenni.
Az energia kivetítése óriási hatást gyakorol az egyénre. Ha az emberek - hátsó szándék nélkül - tudatosan alkalmazzák ezt a módszert, hihetetlen magasságokba képesek emelkedni, miközben egymást építik és maguk is, -épülnek.


Nem azért vagyunk ezen a bolygón, hogy kiépítsük a magunk ;személyi kultuszát", hanem azért, hogy fejlõdjünk.
A Szentírás arról szól, hogy az ember hogyan tanulhatja meg befogadni Isten energiáját, Isten akaratát Minden vallás arról szól, hogy az emberiség kapcsolatot keres valami ;magasabb" forrással. Továbbá minden vallás azt mondja, hogy Istent belül kell érzékelnünk mely érzéklelés, kitölti az embert, és többé teszi, mint azelõtt volt.

Minél több szépet, jót vagyunk képesek észlelni és teremteni, annál inkább fejlõdünk. Minél jobban fejlõdünk, annál magasabb a rezgésszintünk. Kitágult érzékelésünk végül megnyit bennünket a ;Mennyország; számára, amely ma is itt van elõttünk, csak éppen egyenlõre nem látjuk;

(részlet)

.

Az értelem álarcai
részlet

Mi történne vajon, ha az egymással tusakodó emberek csak egyetlen órára is, de levethetnék álarcaikat, s ha az állítólagos igazságról alkotott elképzeléseiket és ötleteiket félretéve az õket elválasztó dolgok helyett inkább azon elmélkednének, ami közös bennük?
Az oly bonyolult agy képessé teszi az embert a visszatükrözõ éterek felfogására és a dolgokról való elgondolkodásra. Értelmünkkel logikus következtetéseket vonhatunk le. Olyan ez számunkra, mint egy ablak, amelyen keresztül megtanulhatjuk felismerni, feltárni és megérteni a világot. Azonban mint minden ablak, a valóságnak ez is csak egy szûk metszetét tárja elénk. Miként egy álarc, amelynek szemnyílásain át a valóságnak csak a töredéke jut el tudatunkig. Így aztán az álarc viselõjének a valóságába, az általa nem észlelt dolgok nem tartoznak bele. E szubjektív korlátozottság miatt az értelem, sajnos, egyben az ember saját maga által elõidézett legnagyobb bajának a bejárati ajtaja is.

A behatárolt látásmódon alapuló ötletek és elképzelések aztán a mások gondolatai és ötletei elleni küzdelemhez vezetnek szóval vagy fegyverrel. Minden effajta ideológia, hittétel vagy utópia elvakítja az értelmet. Ezek tehát az észlelést alapvetõen korlátozó maszkok, amelyek mögé az értelem elrejtõzik. Bárhova is tekintünk a világon, min­denütt csak viszályt látunk: kisebb-na­gyobb ellentéteket, egy utca lakóinak civódását, atomhatalmak vitáit és viszálykodását. Emberek állnak egymással szemben, saját ötleteiktõl elragadtatva, a másikétól pedig felháborodva. Ellenséges táborokat alkotnak, és erõiket megsemmisítõ összecsapásokra fecsérlik el. Természetesen mindegyik fél meg van gyõzõdve a maga igazáról. Saját vallási, gazdasági rendszerének, társadalmi formájának, saját erkölcsének és saját területi követeléseinek álarcát tartja maga elõtt, és ezért nem is láthat másképpen. Így hát mindketten gyûlölettel telve állnak szemben a másikkal.
A csak korlátoltan érzékelõ értelem elválasztja az embereket a teljes valóságtól, s ezzel így egymástól is. Mindkét oldalon megáldatják a fegyvereket, gyakran ugyanazzal az istennel aztán pedig már csak az erõsebb joga számít, legyen az bármi is.

Az emberek tekintélyes mennyiségû gondolati energiát pazarolnak arra, hogy a saját ötleteket elõtérbe helyezzék, mások igazát pedig elvitassák. A megélt igazságtalanságokat másokra hárítják: a szülõk a hibásak nem, a tanárok nem, a rendõrség nem, az állam mégsem, hanem a másik ország, a másik vallás, a másik gazdasági rendszer. Így próbálják saját hanyagságuk következményét másra hárítani: a nevelésre, a fõnök hibás döntéseire, a kollégák hozzá nem értésére vagy a gyerekek hálátlanságára. A gondolati energiák másik nagy hányadát pedig önmaguk igazolására herdálják el arra, amit tettek, vagy éppenséggel arra, amit nem tettek.
Vajon mi történne, ha sze­mélyes környezetünkben mindenki (beleértve magunkat is) felhagyna egy órára elõítéletei gondozásával, önmaga igazolásával és mások bármilyen okból is történõ kritizálásával, hibáztatásával?

Folytatása következik

Miért nem tudunk egyszerûen kitörni?
elõzõ folytatása

Miért van ennek az értelemnek ; amely csak viszályokhoz és háborúkhoz vezetõ ötleteket és elképzeléseket szül ; ekkora hatalma, ami így félre tud vezetni, annak ellenére, hogy tudjuk: sehova sem vezet? Miért nem tud az ember kitörni gondolatszövevényeinek börtönébõl? Elõször is, mert fel kéne ismernie a börtönfalakat, másodszor, hogy legyen benne a vágy és a bátorság a börtönajtókat nyitó kulcs keresésére. Valamint, harmadszor, elegendõ erõvel kellene rendelkeznie ahhoz, hogy kinyissa ezt az ajtót, és megmeneküljön.

Saját állapotunk és a világ helyzetének a felismerése tapasztalat és intelligencia kérdése. Az értelem azonban bezárkózik, a tényeket már nem tudja áttekinteni. Ragaszkodik a már kialakított véleményeihez, dogmáihoz és (elõ)ítéleteihez. Ezek az akadályok elzárják elõle a valóság észlelésének bejáratát. Milyen gyakran is alkotunk véleményt egy embertársunkról, egy helyzetrõl, a világról! Ezek a vélemények aztán megakadályozzák újabb észlelések elfogadását, amelyeket lényegtelenként hessegetünk el.
Nagyban sincs ez másképpen. Egy nép vagy nemzetiség egy másik nép vagy csoport igazát vitatja el. Az értelmi tudat után pedig az érzelmi tudat(!) is szembehelyezkedik a másik csoporttal. Polaritás fejlõdik ki ,ez pedig a konfliktus kezdete. Ha az ellentétet nem lehet feloldani, megkezdõdik a háború. Az emberek ezekkel az ellentétekkel együtt nõnek fel, ezért embertársaikban csak ellenfelet látnak, akit meg kell támadni és el kell pusztítani, még ha ez saját életükbe kerül is. Csakis azért, mert azt hiszik, igazuk van. Hát nem abszurd ez?
Aki valamit tárgyilagosan akar látni, annak távolságot kell tartania. Képesnek kell lenni egy tárgyat vagy egy problémát bizonyos távolságból szemlélni. Eközben arra a szenzációs felfedezésre juthat az illetõ, hogy õ maga és értelme semmi esetre sem tévesztendõ össze! A földi értelem ravasz. Minden észlelésnél azt sugallja nekünk: Igazad van!
Úgy van, ahogy észleled! Aztán pedig levonjuk a következtetést: Jól látom. Az én ötletem és hozzáállásom a jó. A többiek nem értenek hozzá. Ez az értelem stratégiája. Megtanulta a túlélést. Az értelem megszûri a valóságot, és csak azt engedi be, ami megfelel a saját elképzeléseinek.

Az értelmet az embernek a személyiség kormányzása céljából ajándékozták. De még ki kell fejlõdnie, mégpedig harmonikusan együttmûködve a szívvel. Mivel az ember ettõl a fejlõdési tervtõl elfordult, a még fiatal gondolkodási képesség rossz irányba fejlõdött, s ezáltal megsérült. A fej és a szív közötti "aranyhidat" lerombolták. Eredetileg az ébredezõ gondolkodási képességet a szíven keresztül táplálták. A gondolkodási képesség visszatükrözte mindazt, ami a szíven keresztül besugárzott a mikrokozmoszba. A kormányos nélkül maradt gondolkodás a hatalmas természeti erõk befolyása alá került, amelyek a mikrokozmoszt az ellentétek világában tartják fogva.
Összes elképzelésünket, beállítódásunkat és véleményünket félre kell tennünk egy pillanatra, csakis arra összpontosítva, ami a szívünk mélyén megszabadításért kiált. Ez a hívás az eredeti, még megszentségtelenítetlen szív utolsó maradványából jön. Ez a szív rózsája, a szellemszikra-atom. Az anyagba zuhanás miatt ez az isteni elv mindaddig tehetetlenségre van kárhoztatva, amíg kopogtatását, ennek a belsõ szívnek a kopogtatását meg nem halljuk. Ez egy halk, finom hang, amelynek teljes csendre van szüksége, hogy felismerjék. Ehhez a mindenen uralkodó gondolatokat a másodperc töredékéig figyelmen kívül kell hagyni. Akinek ez sikerül, aki figyelmét néhány másodpercre el tudja vonni gondolatairól, hogy meghallja ezt a belsõ hangot, az egy új világba lép be!

Forrás: Lectorium Rosicru...
részlet

A mûvészet- és stílusterápia
Írta: Pápai Ildikó


"Senki sem róhatja fel nekünk, hogy olyanok vagyunk amilyenek, de azt igen, ha nem vagyunk önmagunk. Az önismeret az ember fokmérõje"(Akhilleusz Tatiosz)
-Ezt a fokmérõt adhatja, jelentheti leginkább... - így sorsunk saját urai lehetünk az önismeret által. Bár a tõlünk független történések, kellemes és kellemetlen behatások valószínûleg mindig is jelen lesznek életünkben, de az önismeret stabilitásával, önbecsülésünk és önbizalmunk, mások létjogosultságának megértésével, teljes valónk átgondolásán keresztül - már képesek lehetünk kezelni, "kézben tartani", irányítani és vezetni sorsunkat. Így kiszolgáltatottságunk gyengülhet - tudatos életvezetésünk, kapcsolatrendszerünk erõsödhet, életvitelünk, életmódunk jobb irányba fordulhat. Önazonosságunk megerõsödhet, válaszaink bõvülhetnek.

Az alkotói tevékenység - függetlenül az esztétikai minõségtõl - sikerélmény. Tudatosabb megélésével változhatunk, akár, ha csak szelepként mûködik, akár, ha az élmények beépülnek és teljesebbé tesznek, életminõségünk javulhat. (Tatiosz kapcsán - gondoljunk az ókori görög drámákra, mûvészekre, gondolkodókra, tudósokra, filozófusokra, gyógyítókra stb. - az akkori társadalom mennyire épített ezekre az alkotói kölcsönhatásokra, talán, nem véletlenül...)
"Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni."
(Csíkszentmihályi Mihály)

A lelki élmények - szellemileg rögzíthetõek. Elõhívhatóak, rekonstruálhatóak. A megélt hatások alakítanak, az fizikai valóságunkban is megjelenik, így ez a visszaható körforgás - bármely alkotóelem irányából változtatható. Ezáltal betegségeink, kedélyállapotaink, szellemi kapacitásaink stb. - is mind fejleszthetõkké válnak, melyek a környezetünkbõl is visszatükrözõdnek, társas kapcsolataink minõsége is velünk változhat.
Egy tudatos, például stílusterápiás alkalmazással, a színekkel, formákkal, textúrákkal, összhatásokkal, a tartásunkkal, mozgásunkkal, hanghordozásunkkal, arcjátékunkkal - vagyis viselkedésünkkel, magatartásunkkal, mint harmóniánkkal - így egy új energiakészlettel - már mi, saját magunk tudunk közvetlenül is gazdálkodni. Felismerhetjük, hogy hol szökik energiánk, mibõl áll össze egy lelkileg, szellemileg, testileg értékes forrás. Lehetõséget ad, tudatosítani a tápláló elemek sorát, amik mindig is adottak voltak, csak amit talán nem ismertünk eléggé, így nem tudtuk azokat jól ki- és felhasználni.

Az önismeret egy izgalmas, ám figyelmet, fegyelmet is igénylõ út, amelyen járva kiegyensúlyozottabbá válhat az életünk, de az önmagunkhoz vezetõ út is sokrétû, néha nehéz is. Munka is egyben, összetett folyamat, ami során elõfordulhat, hogy számunkra érzékeny, törékeny területeket érintünk, de egy seb orvoslása - mint minden sérült esetben - csak a beteg terület pontos behatárolásával, a forrás alapos és óvatos feltárásával végezhetõ.