Utolsó vacsora - húsvét

Utolsó vacsora

Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett Jézus az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik:

Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem elõtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.

Mert mondom nektek,hogy többé nem eszem ebbõl a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem teljesedik ez az Isten országában.

Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta:
Vegyétek, és osszátok el magatok között.

Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szõlõtõ termésébõl, amíg el nem jön az Isten országa.

És vette a kenyeret, hálát adott,megtörte és e szavakkal adta nekik:

Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta:

E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.

De íme,annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon.

Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja õt.

Erre kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni.

Ezután eltávozott onnan Jézus, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért arra a helyre,így szólt hozzájuk:
Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.

Azután eltávolodott tõlük, mintegy kõhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott:

Atyám, ha akarod, vedd el tõlem ezt a poharat,
mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd .

Lukács evangéliuma 22,14-23.39-42.
(forrás:etel blogja)

A lábmosás

Vacsora közben történt, amikor Judásnak már a sátán felébesztette a gondolatot, hogy árulja el Jézust, akkor Jézus felállt az asztaltól és vizet készitett egy edénybe, törlõ ruhát,és ezzel ekkor megmosta minden tanitványa lábát, és megtörölte.

Amikor mindegyiknek megmosta a lábát visszaült az asztalhoz és azt kédezte tanítványaitól, hogy "tudjátok mit tettem veletek"

Ha tehát én Jézus megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is azt tegyétek meg.(Jn.13.)

Az úrvacsora erõsítés a harcra


A hálaadás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösség-e?
(1 Kor 10, 16)

Az úri szent vacsora erõsítésül szolgál. Valósággal részt nyerünk általa Jézus megdicsõült életébõl. Az apostol Izrael pusztai vándorlásával hasonlítja ezt össze. Már akkor ;lelki eledel" és ;lelki ital" volt ez. A manna és a kõsziklából fakadt víz nem természetes úton keletkezett, hanem csodálatos módon, Isten Lelke által. Mennyivel inkább az úrvacsora, ez a csodálatos lelki ajándék.

Ha hittel vesszük a kenyeret és a hálaadás poharát, akkor az Úr megdicsõült testében és vérében részesedünk. De hittel való élvezésrõl és nem átlényegülésrõl van itt szó. Vagy mégis csupán emlékvacsora ez? Nem maga Jézus mondta-e: ;Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre?" Bizonyos, hogy rá emlékezünk közben; szenvedésére és halálára gondolunk. Maga az úrvacsora átüt; módon hirdeti az Úr halálát, mi pedig vallást teszünk benne õróla, aki testét adta, vérét ontotta értünk. De nem csupán emlékezés ez. A Megváltó valósággal megvendégel vele. Az Õ asztalának vagyunk a vendégei. Megdicsõült életének erõit osztja szét közöttünk. Tehát nemcsak lelkileg szolgál javunkra, hanem még testileg is áldásul szolgál. Így is mondhatnánk, hogy mélyebb valónkat a maga egészében befolyásolja, ahol törekvéseink, terveink, egész gondolkodásunk gyökerezik és formálódik (Róma 8, 5). Jézus megdicsõült testének vétele az alapja a mi egykor bekövetkezõ megdicsõülésünknek is.

Mint ahogyan az úrvacsora hittel való vétele által áldott erõk áradnak életünkbe, ugyanúgy lehetséges az is, hogy méltatlan használatával a halál erõi hatnak ki ránk. Akik tehát nem az övéi és méltatlanul eszik a kenyeret és isszák a bort, vétkeznek az Úr teste és vére ellen és egyben ítéletet esznek és isznak maguknak, mert nem becsülik meg az Úr testét és nem különböztetik azt meg a más, közönséges ételtõi. Ennek aztán betegség, talán még korai halál is lehet a következménye. Nem jelenti ez az örök kárhozatot, de könnyelmûségük miatt az ilyenek az Úr ítélõ, fegyelmezõ keze alá kerülnek - csak azért, hogy megmeneküljenek az örök kárhozat szörnyûségétõl.

Forrás: Carl Eichhorn
Isten muhelyében

Elõkészület az úrvacsorára
Elõzõ folytatása


Próbálja meg tehát az ember magát és úgy egyék abból a kenyérbõl és úgy igyék abból a pohárból!(1 Kor 11, 28)
Az önvizsgálathoz csendességre és idõre van szükség. Ehhez a hétköznapok forgatagában nem jutunk hozzá. Idõt kell szentelnünk arra, hogy magunkba nézzünk. Mindennap legalább fél órát kellene szakítanunk ehhez. - Azután önmagunkkal szemben is elfogulatlannak és õszintének, igazságosnak kell lennünk. Természetünk szerint mindannyian elnézõk vagyunk önmagunkkal szemben és kétféle mértékkel mérünk. A mások hibája súlyosabban esik latba, a mienk felett pedig átsiklunk. Csak a megvilágosodott értelem ismeri fel a saját romlottságát és azt kíméletlenül nevén nevezi, elítéli.


Végül az önvizsgálathoz biztos mértékre is szükségünk van. Ezt Isten Igéje nyújtja, amely megismerteti velünk Isten akaratát, megmutatja nekünk Jézus arcát, ami különösen nagy segítség az önismerethez. - Önvizsgálatkor mindenekelõtt ezt kérdezzük meg magunktól: Milyen a szívem Jézus iránt? - ;Szeretsz-e engem?" - kérdi tõlünk is az Úr. Ha a szívem kihûlt, vagy ami még rosszabb, lágymeleg, azaz nem tudok elszakadni kedvenc bûneimtõl, de még a szennytõl és undokságtól sem, akkor bizony a Jézus iránti szeretetem elégtelen. - Tudok-e szeretetbõl áldozatot hozni, magamat megtagadni, parancsait teljesíteni? Elviselem-e a gúnyt és gyûlöletet iránta való szeretetbõl? Kész vagyok-e arra, hogy meghaljak érte? - Az úrvacsorában testét kínálja fel, amit halálra adott értem, vérét, amit kiontott értem. Felmérem-e ezt a szeretetet? Éhezik és szomjazik-e szívem az Õ szeretetének ereje után? - Az úrvacsora megerõsít a pusztai vándorlásra ebben az életben. Pusztává lett-e már nekem a világ? A mennyei Kánaán-e az én otthonom, célom?


Az úrvacsora közösséget teremt. Egy testté, egyetlen megbonthatatlan egységgé kapcsolja össze azokat, akik részesednek benne. Nemcsak az egyénnek ad erõt, hanem a gyülekezetet is eggyé formálja tagjaiban. Élõ keresztyéneknek mindig fel kell tenniök ezt a kérdést: Kész vagyok-e arra, hogy mindenkivel egyetértésben és békességben éljek, vagy él még bennem a harag és a keserûség? - Csak ilyen önvizsgálat után menjünk az Õ asztalához, nemcsak egyszer-kétszer egy évben, hanem valahányszor alkalmunk van rá!

Forrás: Carl Eichhorn
Isten muhelyében

.

2016.

.
2023.

UTOLSÓ VACSORA