A TITANIC ZENÉSZE
Játszom most is, mint egykor
Mikor szerelmem lett a hegedû
Most kenyerem is, mert árucikk a dallam.
Játszunk, mert kell az andalító derû.
Ah, mi ez a moraj, a hajó megremeg.
Rohannak fel alá imént még boldog emberek,
Léket kaptunk, semmi kétség.
Utunkat állták fehér jéghegyek.
Kik meghitten táncoltak elõbb,
A tömeg most rémülten kavarog.
Billen a hajó, jól látom innen:
Telve vannak mind a mentõcsónakok.
Futni kellene, de hová? Merre?
Egy zenész se mozdul, nézem a karnagyot,
S vonóm magától siklik a kemény húrokon.
Mint mások, eljátszom még az utolsó dallamot.
Csendben búcsúzom, míg vonóm egyre jár,
Köszönök mindent, és bocsáss meg jó anyám,
Légy boldog, s engedj el te is hû nejem, fiam,
A sors akarata: új zenekar vár ma rám.
A karmester int tovább, már víz mossa cipõm
Bár csuklik a dallam, még éle talál.
Az utolsó percig kell, hogy becsülettel játszunk.
Talán könyörületes lesz hozzánk a halál.
(Csabai Lajos)